Mécs Károly halálán töprengve
Most, hogy elhunyt Mécs Károly, kissé elgondolkodtam. No, nemcsak a nagyszerű színész halálán, az élet múlandóságán, hanem a páratlan XIX. századon is.
Igen, Jókai kapcsán jutott eszembe, vonult át tudatomon ez e töprengéshullám. Jókai Mór kapcsán, meg a Kőszívű ember fiai kapcsán, melynek híres filmváltozatában ő volt Baradlay Richárd.
Sokan, sokszor próbálták visszaadni a 48-as idők, a szabadságharc, a Pilvax, a vándorszínészet, a magyar ügyért, a magyar nyelvért, a magyar színházért folytatott küzdelem, az akkor világ, az akkori ember, az akkori ifjúság hiteles képét, de ahány ilyet láttam, valami mindig hiányzott. Úgy éreztem, valami itt nincs kimondva, nincs megfogalmazva.
1833-ban a Honművész így áradoz Déryné Széppataki Róza Kolozsvári előadásáról:
„jeles dalosnénak és színésznének csudás szövedéke, Déryné Eliszkát játssza. A hazánkban nem legjobban öltözni szokott színészek kedvéért közöljük Déryné asszony öltözetét.”
Honművész!
Mikor hívnának ma így egy közéleti-kulturális lapot. mely 1844. júliusi számában ilyen címekkel közöl írásokat a „Hazai hírlelő” rovatban:
„A magyar ifjúság öröm ünnepe Pozsonyban”. „A szegedi ifjúság magyar buzgósága”.
A művész kicsit örök fiatal marad, ez már csak így van. És ez így van jól. És a fiatal, az mindig lázad, mindig szembe megy valamivel, mindig nekirugaszkodik, sarkára áll, és sosem hagyja.
Mily csodálatos kor volt ez a XIX. század! Megadta az ifjúságnak azt, hogy kiélhesse pattogását, dacosságát, békétlenségét, s mindezt úgy, hogy eme lobogást, eme dacos nekirugaszkodást a nemes és szép ügyek, a haza szolgálatába állíthatta.
És ezt mára elvették tőlünk.
Most 2025-van. Nemhogy a XIX. század, de már a XX. is avítt lett és múlt idő. Beat mozgalommal, baboskendővel, Fekete bárányokkal, és undergrounddal.
Ma rengeteg gyorsan dobolós és kiabálós számot hallgattam. „Ezekre mondják a naivak, s a kort nem értők, hogy „lázadó”:
Megfigyeltem, hogy a legtöbb ilyen dalban politikusok, milliárdosok, multicégek és hasonlók ellen hadakoznak terpeszállásban.
Különös, mert egy gitárosnak vajmi kevés ráhatása van egy miniszter életére. A gyorsétteremlánc kínálatára még inkább. Ha már a rossz ellen hadakozunk, miért nem arról énekel valaki, hogy ha rálépsz egy másik lábára a villamoson, mondd azt, hogy elnézést, vagy, hogy mindenki adja vissza a barátja CD-jét? Miért?
Aztán megfejtettem. Ez ma nem lenne népszerű. Tudniillik a közönség se akarja visszaadni.
