Erős személyiségek az ókorban nagy államképződményeket építettek fel, de mindahány felbomlott. A Római Birodalom valamikor világuralmat jelentett. Elsüllyedt. Az EU többek között azzal az előnnyel kecsegtetett, hogy ragyogó jogászok olyan jogrenddel ajándékozzák meg, amelynek csodájára lehet járni. Ehhez képest az EU-jog egy vad, sok tekintetben hasznavehetetlen sűrű kuszaság, amit bürokrata jogászok, nem pedig választott parlamentek hoztak létre, és amely szabadságkorlátozó büntetéskatalógussal valósítja meg magát. Az ember arra gondol, hogy Jeremias Gotthelf már 1856-ban „felesleges törvények egész útvesztőjéről” írt: „Így hoznak olyan törvényeket, amelyekre vagy egyáltalán nincs szükségünk vagy olyanokat, amelyeket három nap múltán már foltozgatni kell, és amelyekre aztán senki rá sem néz.”

Nagy Károly, a hatalmas uralkodó egy óriási európai birodalmat hozott létre, ami már a halála után szétesett. A Német Birodalom a szász uralkodók, a száli császárok, a Staufok és a Habsburgok alatt kiterjedt Németországra, Burgundiára, Itáliára a normann birodalomra stb., és szétesett. II. Frigyes egységes szicíliai állama és alsó-itáliai erőszakállama elsüllyedt. A XIII. század közepe utáni időleges francia uralom, annak abszolutizmusa egy központi államban és végül Napóleon megkapaszkodási kísérletei Európa nagy területein nem jártak sikerrel.

A Habsburgok létrehoztak egy olyan birodalmat, amelyben a nap nem nyugodott le. Ausztriától Lengyelországig, Spanyolországtól Hollandiáig, Itáliáig, Dél- és Közép-Amerikáig ért. Mi maradt meg belőle? És a cári uralom Oroszországban is éppúgy széthullott, mint az Oszmán Birodalom. Mi maradt azokból a gyarmatbirodalmakból, amelyeket az európai államok építettek fel?

Így azt tanítja a történelem, hogy egyszer az EU is összeroskad. A kérdés csak az: meddig fog fennállni? A történelem azt mutatja, a felsorolt államképződmények egyikében sem volt keresztülvihető a nemzetek tartós elnyomása. Az EU a kultúrájukkal azonos nemzetek kiiktatásának mintapéldája, amennyiben a nemzetektől elveszik a szuverenitásukat és ezzel együtt demokratikus eszmevilágukat. Az eljárási mód mikéntjét jól mutatja az Ausztriával szembeni botrányos fellépés, de éppoly jól megjelenítik azt az írekre tett lekezelő megjegyzések, miután a nizzai szerződést népszavazásban elutasították.

Jacob Burckhardt írja a Világtörténelmi elmélkedések című művében, mi történik akkor, ha túllépnek a nemzeteken: „Már a régi időkből is borzalmas képünk van arról, ha elképzeljük a kétségbeesés és a szenvedések összegét, ami például az ókori birodalmak létrejöttével járt” (Werner Kaegi kiadása, Bern 1941, 386. old.).

Az EU beavatkozásai a szabadságba súlyosak. A történelem ezzel kapcsolatban is azt bizonyítja, hogy a szabadság elfojtása idővel ellenlépésekhez vezet. A népek az elnyomás igáját lerázták magukról. Egyszer a brüsszeli elnyomást is megelégelik az emberek.

A kisállamok feladása nem veszélytelen. Idézzünk újfent Jacob Bruckhardttól, aki azt mondja: „A kisállam azért jön létre, hogy legyen a világon egy folt, ahol az államhoz tartozó polgárok lehető legnagyobb hányada közös célkitűzési egyezésben lehessen együtt. (…) Hiszen a kisállamnak egyebe sincs a valódi tényleges szabadságnál, miáltal a nagyállam hatalmas előnyeit, még annak hatalmát is eszményi teljességgel múlja felül; az önkény bármely formája irányába mutató elfajzás alól kihúzza a talajt, az alulról jövő önkényének is, minden lárma ellenére is, amivel az eközben magát körülveszi” (81. old.). Svájc ezen nagy fiának szavait saját hazájában is megszívlelhetnék.

Eszmei értékek mint a vallás, az etika, amelyek nélkül tartósan egyetlen társadalom sem létezhet, az emberi méltóság, az emberi élet és az igazi család megbecsülése, nyomasztóan hiányoznak az EU-ban. Ezt illetően csak meg kell néznünk az Alapjogok Chartáját, amire a jövendő alkotmányának kellene majd épülnie. Az állítólagos emberi jogok a továbbiakban már nem az emberre mint olyanra vonatkoznak, hanem gyakran bizonyos csoportok különleges érdekeinek a követelései, amelyek például szexuális eltévelyedésekre vagy az élet feletti rendelkezésre akarják az emberi jogok védelmét kicsikarni.

Hogy lehetne egy képződmény tartós életű, ha az összes említett értéket, amelyekre egy igazi Európa felépülhetne, félretolja?

Meddig tart még, amíg az EU vallásjogot alkot? De az egyházak már ma is érintettek, mégpedig közvetlenül ott, ahol gazdasági tevékenységet folytatnak és a munka-, illetve a szociális jog terén. Gondoljunk csak a kolostorok birtokainak mezőgazdasági művelésére és az egyházi javakra. De nincs kizárva a kórházakkal és szociális intézményekkel rendelkező egyházak jótékony tevékenysége, továbbá az oktatás és képzés sem. Mivel az EU illetékességre tart igényt az adózás területén, beavatkozások történhetnek az egyházi adózás rendszerébe, ami az egyházak pénzügyiben jelentős veszteségeket okozhat. Ez egyházi ellenállást váltana ki. A brüsszeli bürokraták szkeptikusan állnak szemben a szubszidiaritás elvével is.

Az EU szétfolyt milliárdjaival mennyi nyomort, szükséget és éhezést lehetett volna elkerülni és enyhíteni szerte a világon! Meddig marad fenn az EU?

(forrás: Zeit-fragen, fordította: Kádár István)