Mert gyönyörűséges volt a húsvéthétfő. Mert hol hétágra sütött a nap, hol langymeleg zápor növelte a tavaszi hersegést. Mert a reggeliző asztalon illatozott a sonka, mert kicsi fehér tálban egymással vetélkedett a főtt tojás sárgája és a fehérje, mert remegett a mimózasaláta. Mert a ligetünkben húsz rokon is kószált, a családnak a hímnemű része, / vénülő, ifjabb, s ifjú legények is és a fiúcskák úgy, ahogy illik, / ünnepi díszben az egyik házból a másik házba betértek, vígan, / fegyverük is volt, friss vízzel teli kanna, korsó és vízi pisztoly./ Minden házban felsorakoztak a hölgyek, a lányok is fél karikába, / hímes volt a tojás a kosárban, pajkos fény csillant a szemekben, / csengett-bongott hosszan a rím meg a rigmus, volt kacagás is méltán, / mert a beszélni még csak most tanuló kicsi Dávid is fújta a verset./ Húsvéthétfőn a szokásos örömöket külön öröm tetézte.

Az idei húsvéthétfő április 25-ére esett. Esztendeje, a parlamenti választások második fordulóján a magyar választók átlépték a szétzúzódott eszdéesz árnyékát is, keserű kenyérre fogták az emdéefet és a tündöklő Bokros Lajos urat, kukoricára térdepeltették az emeszpét, s annak minden lejárt szavatosságú vitézét. Égszakadás, földindulás, a fejeken egy koppanás – esztendeje kezdődött a rendszerváltozás.

És íme! A jeles évfordulón az államfő aláírja Magyarország Alaptörvényét, mely a megújuló magyar államiság szíve-lelke.

Húsvéthétfőn, a reggeli és a locsolkodás után rápillantunk a televízióra. Történelmi felvezetés után az ünnepélyes déli harangszó. Aztán egyenes közvetítés. Nyílik egy ajtó a Sándor-palotában. Belép az államfő. A díszőrség a helyén. Az államfő íróasztalához ül, s aláírja az Alaptörvényt. Ligetünkben cikáznak a sárgarigók. Nincs zsivaj immár, a kicsi Dávid is a képernyőt lesi. Kertjeinkben utoljára a teljes napfogyatkozáskor volt ilyen csend. Az államfő feláll, rövid beszédet mond. S ekkor lassan megmozdul a kamera. A teremben lefektettek egy farth-sínt. Azon a kamera méltóságteljesen gördül alfától omegáig. S onnan vissza az alfáig. Az államfő áll, beszél. A háttérben sorjáznak a díszőrök és a zászlók. Oda. Aztán vissza. Ezt bámulja a kicsi Dávid. És kész. Az államfő kimegy.

Valakit nagyon meg kell dicsérni e beállításért. Egyszerű, tömör, takarékos. Illik a forma a tartalomhoz, és viszont. Kapcsolgatunk a csatornákon. Az M1-en, az M2-n, a Duna TV két csatornáján, a Hír Tv-n és az Echo TV-n ugyanaz a műsor. Ez már az új médiavilág. Az új közszolgálat. Központi szervezés, egy stáb, semmi hisztéria, semmi Bánó András, kiterjesztett szolgáltatás. Éljen a rendszerváltozás.

Akinek ennyi jó kevés, azt érje gáncs és megvetés – éneklik Mozart operájában. A magyarságnak ezen a húsvéthétfőn ennyi jó kevés volt. A magyarság tovább lépett. Valakit megint meg kell dicsérni. Tán Szőcs Géza urat. Tán Káel Csaba urat. Mindegy, hogy kit. A húsvéthétfő esti meglepetés osztályzata: csillagos ötös.

Húsvéthétfőn az ebéd és a szieszta után mozdultak az automobilok, jeleztek a mobiltelefonok. Tíz karmester utazott tíz helyszínre. Tíz szimfonikus zenekar, tíz énekkar, tíz gyermekkar, szólisták és együttesek seregei mozdultak, fordultak és perdültek Budapest, Békéscsaba, Debrecen, Győr, Kecskemét, Kolozsvár, Miskolc, Pécs, Szeged és Szombathely városokban. Tíz koncerten ünnepelték az új Magyarország feltámadását. Tíz városban hangzott fel egy időben Kodály Zoltán remekműve, a Psalmus Hungaricus. Tízezer illőn felöltözött néző tódult a koncerttermekbe, ez a tízezer kiváltságos vehette át a helyszíneken a Magyar Közlöny nívós különkiadását, mely az Alaptörvény szövegét tartalmazza. Sok millió honfitársunk követhette e jeles eseményt a televíziók képernyőin.

Kolozsvár városában az elragadó Selmeczy karmester celebrálta a rítust. Budapesten a Psalmust az elmélyült Medveczky dirigálta, Berlioz Rákóczi-indulóját Kesselyák vezényelte. Kesselyák berohant a koncertterembe, s futtában intette be a zenekart. S a Művészetek Palotájában a magyar szépség után megjelent a magyar erő.

Húsvéthétfőn a többre törekvő magyarság győzött. A délutáni órákban még érzékelhető volt a gáncs és a megvetés, az esti órák után csend támadt. Mint kertjeinkben, utoljára a teljes napfogyatkozás után. Heller tanárnő nem volt jelen. Kár. Ha jelen lett volna, rájöhetett volna, hogy ezt a szekeret ide-oda ráncigálni nem lehet. Csak tolni. De nem muszáj, kedves Heller tanárnő. És most vissza a rovatba.

A médiát a közérdek ellenőrzése alá vonni nem kell félnetek, jó lesz.

Kerényi Imre