Még egyszer a kanadai magyarságról

Kissé vonakodva fogok tollat, mert olyan írást kell helyreigazítanom, amely egyébként egy példásan hazafias elkötelezettségű és általam nagyra becsült lapban jelent meg, és amelynek főszerkesztőjét személyesen is sokra tartom. De mégis meg kell tennem, mert a cikkben a szerző látható jó szándéka és igyekezete ellenére olyan hiányosságok és pontatlanságok vannak, amelyek nem tennének jót sem azoknak, akikről szó van, sem a hazai tájékoztatásnak és szerintem a lap presztízsének sem.

A kanadai magyarság nemcsak az egyik legnépesebb a nyugati világban, hanem többségében nemzeti gondolkodású és érzelmű, továbbá hosszas együttműködésünk révén érzek iránta némi személyes elkötelezettséget is.

Amiről szó van, az Bilau Lothár, fényképe szerint fiatal újságíró szövege: Távol tőlünk, mégis közel (bevezetőjében: Körképünk a kanadai magyarság múltjáról és jelenéről), Magyar Demokrata XXIV. évf. 23. szám, 2020. június 3.

Közhely és szomorú, hogy a nyugati magyarság – nem számítva a főként Nyugat-Európában tartózkodó vendégmunkásokat – elöregedőben és fogyatkozóban van. Alig akad hazai utánpótlása (ezt egyébként nem bánjuk), és megállíthatatlan az asszimiláció. És lényegileg nincs ez másképpen Kanadában sem, bár néha és néhol akadnak biztató jelek, amelyek ellentmondani látszanak a folyamatnak. De ebben a helyzetben nem kis merészség a témában úgy indítani egy cikket, miszerint „a kanadai magyar szórvány pezsgő közösségi életét többek között a százszámra működő szervezetek, közösségi házak, üzletek, éttermek is jelzik. Az elmúlt években megerősödtek vagy megalakultak a hétvégi magyar iskolák, egyre aktívabb a cserkész- és egyházi élet”. Hozzáteszi, hogy ez „…nem mindig volt így”, mintegy megerősítve a növekvő tendenciát.

Valóban így volt egykoron, de az elmúlt. Persze, „százszámra” sohasem működtek Kanadában szervezeteink, és az egyetlen Torontón kívül üzlet, étterem sem volt sok. De tény, hogy a kormány által létrehozott Kőrösi Csoma Sándor-program, hazai fiatalok kiküldése a magyar nyelvű oktatás segítésére, kulturális programok szervezésére, végső soron a magyar identitás erősítésére komoly siker, és valamennyire talán máris hozzájárult a negatív tendencia lelassítására, reményeink szerint végül a megállítására. Tehát nem ez a fő probléma a szóban forgó cikkel, hiszen tulajdonképpen olyasmit állít, amit valószínűleg mindannyian szeretnénk.

De nézzük tovább. A sajtót tekintve két újságot említ a szerző, amelyek közül már egyik sem létezik. Az első a Kanadai Magyar Munkás, az első világháború utánról. Amit nem ír meg, az az, hogy „munkássága” röviden szólva a nyugati magyar demokrácia és a nyugati magyar sajtó örök szégyene: az akkor Kanadába költözött magyar kommunisták teljesítménye. Mégis ez az egyetlen, amelyről képet is közöl a cikk. Aztán így folytatja „…a másik pólust a konzervatív, Horthy-barát emigráció képviselte…”, mintha legalábbis hasonló nagyságú és jelentőségű csoportokról lett volna szó, holott Kanadában a magyar kommunisták legföljebb egy-két százalékot tehettek ki, valahogy úgy, mint ma a balliberálisok. A mai, köztük több színvonalas újságról viszont egyetlen szót sem szól.

Említ viszont néhány fontos vagy annak vélt személyt. A lényegileg helyesen értékelt Bede Fazekas Zsolt mellett említést kap vitéz Dettre Gyula, aki „a Montreali Magyar Nagybizottság elnöki pozícióját is célba vette”, és akiről még annyit árul el a szerző, hogy Szálasi Ferenc testőrségének parancsnoka volt. Amivel természetesen el is ásta őt, amennyire ez egyetlen mondatban lehetséges.

Hát, nem tudom. Közel százéves volt az öregúr, amikor 2012-ben a montreali idősek otthonában találkoztam vele. Szellemileg teljesen friss volt, környezete fölnézett rá. Nem tudom, miképpen zajlott a Szálasi-történet, egyáltalán: igaz-e, különösen, hogy sejtem, kitől származik az információ.

Koltay Gábor azonban így ír Dettréről 2014-es interjúkötetében: „A kanadai magyarság közismert személyisége a Montrealban élő vitéz Dettre Gyula, aki különböző magyar szervezetek élén évtizedeken keresztül jelentős közéleti tevékenységet folytatott a Ludovika Akadémián tett egykori esküje szellemében. Hűség a hazához, a katonai hivatáshoz. Az USA-ban élő Sisa István Őrtállás Nyugaton c. forrásértékű életrajzgyűjteményében (2004) a jeles személyiségek között Dettre Gyula is szerepel.”

Dettrénél többet foglalkozik szerzőnk egy Christopher Adam nevű történésszel. Négyszer említi a nevét, többször hivatkozik rá és idézi. Nem mondja, de valószínűleg találkozott is vele, mi több, információinak jelentős része tőle származik. Ő a Kanadai Magyar Hírlap szerkesztője, a hazafias szellemű emig­rációval, valamint a mostani magyar kormánnyal egyértelműen szemben álló ultraliberális profi csapat élén, amelynek tagjai gyűlölik a hazai rendszert.

Köztük a legszélsőségesebben liberális személy maga Adam, kétségtelenül kitűnő nyelvtudással, tájékozottsággal és intellektuális képességekkel. Éveken keresztül gúnyolta a hazai rendszerváltozást, bírálta, mit bírálta, ócsárolta Orbán Viktort, a kormányt, és nem követem, de föltételezem, hogy ezt teszi továbbra is. Mindenesetre kanadai tartózkodásom idején (2010–2014) élesen támadott mindent és mindenkit, aki nem tetszett neki, beleértve például teljesen érthetetlen módot a kormány Kőrösi Csoma Sándor-programját. Rengeteget ír; hírlapjának van angol nyelvű testvérlapja is, a Hungarian Free Press, amelyben napi rendszerességgel durván támadja a magyar kormányt a kanadai és a nemzetközi olvasóközönség előtt.

A tőle kapott „tájékoztatás” jócskán rányomta bélyegét a cikkre, amivel azonban nem ez a legnagyobb probléma. Hanem az, hogy a lényeg majdnem teljesen kimaradt belőle. Ugyanis Kanadában számtalan olyan ismert magyar él, aki elismerést hozott Kanadának vagy a magyarság egészének is. Róluk alig esik szó. Az alábbi egy igen erősen szelektált, rövidített lista ezekről a személyekről.

Dancs Rózsa, erdélyi magyar író-szerkesztő-kiadó, számos kötettel és hazai elismeréssel;

Diósady Levente, sokszorosan kitüntetett vegyészprofesszor, az Ady család leszármazottja, számos hazai és nemzetközi elismeréssel;

Feszty Dániel, az Audi ismert munkatársa, ma már Kanadán kívül Győrben is, egyébként a híres Feszty Árpád festő családjának leszármazottja;

Kossuth Éva, a közelmúltig a legnagyobb kanadai magyar lap szerkesztője, aktív magyar közösségi személyiség;

Magyaródy Szabolcs, a nyugati magyarság egyik doyenje, több száz magyar és angol nyelvű nemzetpolitikai könyv és tanulmány szerkesztője és terjesztője, 90. évén túl is rendszeresen hazajár szervezői és előadói körútra;

Miska János, sokkötetes, kitüntetett író, néhány éve már itthon dolgozik;

Németh Magda, a nagy magyar író, Németh László lánya, maga is író, közéleti személyiség;

Pungur József, református lelkipásztor, Kanadában és itthon is népszerű személyiség. Publicista, Trianon-kutató.

A közelmúlt hírességei közül csak egy személyt említenék: Faludy György, Kossuth-díjas költő.

Nos, a föntiek vagy mások közül nem ártott volna legalább néhányat megemlíteni, esetleg röviden ismertetni. És ezzel nincs vége a mulasztásoknak. Ugyanis említés sem tétetik a KMOSZ-ról (Kanadai Magyarok Országos Szövetsége), a sok elvetélt próbálkozás után a közelmúltban megalakult és a legtöbb magyar szervezetet magában foglaló ernyőszervezetről. (Jelenlegi elnöke: Vaski Gábor, egyik alelnöke Szabó Katalin, a Torontói Magyar Ház korábbi elnöke.) Vállalt feladatuk többek között az öngondoskodás, a szervezetek összefogása, a magyar nyelv és kultúra művelése és megtartása. Ezen túl figyelnek a hazai és az összmagyarságra, de nemcsak figyelnek rá, hanem folyamatosan tevékenységet is kifejtenek az érdekében.

Néhány példa a legutóbbi hetekből-hónapokból: nyílt, nemzetközileg terjesztett levélben bírálták és elutasították Klaus Iohannis feszültségkeltő magyarellenes kijelentéseit, melyeket a bukaresti parlamentben tett. Több millió forint értékű adományt juttattak el az erdélyi falugazdász-szervezetnek kisbuszok vásárlására. Kitűnő videóklippel járultak hozzá a június 4-i összetartozás napjához és a gyászünnepségekhez. A filmben maga az elnök játszik tárogatón.

A kanadai magyarság a fogyatkozás ellenére az egyik legaktívabb nyugati magyar közösség. Magam sokuknak nyújtottam át ünnepélyesen a magyar állampolgárság dokumentumait. Fontos volna, hogy valós és lehetőleg pontos képünk legyen róluk.

A szerző korábban Magyarország kanadai nagykövete volt.