Zárug négyszer is zavaros politikai gondolatnak nevezi a helyzetteremtő, autonomista tábornak ezt az évtizedes követelését, amivel szerinte hirtelen ötlettől vezérelve „állt elő” Tőkés László. Mindezen túl Zárug úgy véli, hogy Magyarországon a jobboldalon is értetlenséget váltott ki e megnyilatkozás és ezt Bayer Zsolt egyik írásával illusztrálja. Ezzel szemben a valóság az, hogy Magyarország védőhatalmi státusának követelése nagyjából egyidős az autonómiaprogram 1993-as megfogalmazásával. Vélhető, hogy már a kilencvenes évek legelején is megfogalmazódott e gondolat, de 1993 óta bőségesen adatolható, hogy ezen ötlet végigkísérte az autonómiapolitika két évtizedét. S nem véletlenül.
Ion Iliescu kellő cinizmussal a kilencvenes évek első felében a francia–német megbékélési modellre hivatkozott, azt ajánlotta a magyar fél figyelmébe. E „modell” köztudomásúlag az elzászi németség tömeges identitásvesztésével, elfranciásodásával járt. Ezzel szemben ajánlotta többek között Tőkés László, Borbély Imre, Katona Ádám, Toró T. Tibor és Csapó József különböző írásokban és megszólalásokban az olasz–osztrák megbékélési modellt, melynek keretében a dél-tiroli németajkú kisebbség autonómiát kapott, Ausztria pedig védőhatalmi státust e kisebbség felett.
Nem meglepő, hogy e kisebbség, ellentétben az elzászi németséggel, megőrizte kulturális identitását.
Abban sem tudok egyetérteni Zárug Péter Farkas politológus kollegámmal, hogy a „törékeny román–magyar béke” Tőkés László kijelentésének áldozatává vált volna. A román–magyar viszony sajnálatos módon a román félpillanatnyi taktikai megfontolásainak van alárendelve. Magyarország a jó viszonyban, az erdélyi magyarság hosszú távú megmaradásában, a magyar nemzetrészek közötti zavartalan együttműködésben, a határokon átívelő kulturális, gazdasági s amennyire lehet politikai magyar újraegységesülésben érdekelt. Ez vagy találkozik a Romániában éppen hatalmon levők megfontolásaival, vagy nem.
A Ponta–Antonescu páros a kezdet kezdetétől ellenséges volt a magyarsággal szemben, már a 2012-es román választások előtt, s így értelemszerűen Tőkés László tusnádfürdői kijelentése előtt, szabályos, központból vezérelt magyarellenes uszítás folyt. Sokan, így e sorok írója is a rendszerváltás utáni poszt-ceausiszta korszak nyílt magyarellenességét látták feltámadni. Az sem meglepő, hogy a játékba beszállt Traian Basescu is.
Végül pedig Bayer Zsolt aligha autentikus szerző Tőkés László említett kijelentésének megítélésében. Ő jó barátjának, Szász Jenőnek a nótáját fújja, aki az utóbbi években Tőkés Lászlóban látja legfőbb ellenfelét. Mindketten hevesen támadják az a 2009-es EMNT–RMDSZ választási szövetséget, amit Orbán Viktor viszont szorgalmazott majd támogatott. (Érdekes, hogy Bayer publicisztikájában nem veszteget arra szót, hogy Szász Jenő és utóda, Bíró Zsolt egyaránt arra biztatta a 2012-es parlamenti választások alkalmával az erdélyi magyar választókat, hogy voksukat az RMDSZ-re adják, de arról is gálánsan megfeledkezik, hogy Szász ugyanolyan belső koalíciót készült aláírni 2008-ban, mint Tőkés László 2009-ben s csak azért borította fel az asztalt végül, mert az RMDSZ vérszemet kapott s nyilvánvaló megalázási szándékkal megszegte a tárgyalások kezdetén megállapított keretegyezséget.)
Ami viszont örömteli, hogy végkövetkeztetésünk ugyanaz. Zárug szavaival: „Tőkés csillaga elvehető, de érdemei elvehetetlenek maradnak, s személye örök csillagként fog ragyogni a magyar és a román történelemben”.
Borbély Zsolt Attila
közíró, politológus
