Izrael meg sem születhetett volna az USA és Nagy-Britannia bábáskodása és aktív nemzetközi segítsége nélkül. Ez annak ellenére történt meg, hogy az ENSZ eredetileg egy zsidó és egy palesztin állam létrejöttét fogadta el határozatban, de Izrael a két nagy nyugati szövetségesével a háta mögött egyoldalúan kiáltotta ki a saját államiságát. 1967-ben pedig agresszorként, hódítóként foglalt el területeket a környező arab államoktól, mert hát valamikor Krisztus előtt a X. században ott volt egy zsidó állam, így a cionista logika szerint nekik ehhez történelmi joguk van. Így Jeruzsálemhez is. Aminek keleti, történelmileg arabok, palesztinok lakta területét ugyancsak 1967-ben, háborús agresszió által foglalta el, de pont ezért a nemzetközi államközösség a cionista „egy Jeruzsálem” elvét, amelyik természetesen csak zsidó lehet, ma sem fogadja el.

Az ENSZ Izrael önvédelemhez való jogát természetesen mint alapvető nemzetközi jogot elfogadja, csakhogy Izrael ennek álarcával kívánja takarni saját agresszióit, és akarja minden támadását a palesztin-jordán területek ellen „megelőző csapásként” eladni, miközben a palesztinoknak minden jogát tagadja az önvédelemhez, és mindent terrorizmusnak kiált ki, ami esetleg palesztin oldalról nézve egyszerűen önvédelem a zsidó állam agressziójával szemben. S a világ cionistái ennek megfelelően is kürtölik szét a világon a palesztinok reakcióit, miközben sajnos a zsidó agresszió hatására a valódi terrorizmus is bőven kap táptalajt, és valóban fenyegető szervezetek jelentek meg a területen arab, palesztin részről.

Izrael pedig terjeszkedik. Engedély nélkül, sőt nemzetközi jogokat súlyosan sértve. Az ENSZ hiába tárgyalja újra és újra az ügyeket, a gyarmatosító építkezéseket, a gázai, ciszjordániai blokádokat, éheztetéseket, tervezett kiszomjaztatásokat és a civil lakosok elleni brutalitásokat, s hiába ítéli el ezeket újra és újra.

A zsidó állam nagy ívben tesz rá, Amerikával a háta mögött. Izrael egyedül az USA-tól fogad el orra koppintásokat, és mind katonai, mind anyagi függősége miatt csakis az Egyesült Államok képes valamilyen módon kordában tartani az örökös birtoklási vágyat mindenre, amire a cionista politikusok és vezetők a diaszpórába kimondták, hogy: „Ez zsidó terület!”

Az amerikai elnökválasztások során ezért mindig alapvető kérdés, hogy a nagy befolyással bíró amerikai cionista lobbi irányába mi az adott jelölt üzenete, mert Izrael agressziójához, az eredeti ENSZ-határozathoz való viszonyuk alapvető fontosságú a jelentős támogatók elnyerése tekintetében is. Obama nem hozott nagy és jelentős változást az USA és Izrael szövetségében, de annyi azért mégis történt, hogy ahhoz az arcátlan, minden nemzetközi jogalap nélküli gyarmatosításhoz, amit Izrael folytatni akart, nem asszisztált. Ezért a jobboldali Netanjahu-kormány nem is szerette a fekete elnököt, és gyakran ment bele ilyen-olyan bíráló nyilatkozatokba vele szemben.

Donald Trump ehhez képest gurított nagyot már az egy évvel ezelőtti kampányban is, amikor megüzente, hogy nem kell tőle félni, és Clintont támogatni, mert populizmusa befogadó a cionista populizmussal kapcsolatban, s egyenesen fel fognak virágozni USA és Izrael kapcsolatai – az akadékoskodó Obama után –, ha ő lesz az Egyesült Államok új elnöke. És szimbolikusan máris a legnagyobbat üzente, azt, hogy ha ő nyer, akkor Tel-Avivból Jeruzsálembe helyezi át az USA nagykövetségét. Vagyis hiába nem fogadja el a világ az 1967-es zsidó agressziót Kelet-Jeruzsálemmel szemben, ő elfogadja e lépéssel, és egyben a cionista lobbi nemzetközi törekvését is, az egy, „egységes Jeruzsálem” elvét, ami Izrael fővárosa.

És hogy mihamarabb maga mögött tudja a világ zsidóságát, amely egész nemzetközi megítélését is befolyásolhatja a világsajtó által, nos, ki az, akit Trump elsőként felhívott új elnökként? Nem a világ valamelyik nagy urát, nem Putyint, Merkelt vagy Theresa Mayt! Nem! Első telefonja Izraelben csengett ki, Benjamin Netanjahunál. Az Izraellel folytatott katonai, hírszerzési és biztonságpolitikai együttműködés tükrözi a két ország közötti „mély és megbonthatatlan partneri kapcsolatot”. Az amerikai kormányzat szorosan együttműködik majd Izraellel a palesztin–izraeli konfliktus tárgyalásos rendezésében.

Trump és a cionista populizmus találkozása már az amerikai elnök első munkahetén meghozta az eredményt Jeruzsálemben. A jeruzsálemi városháza ugyanis Trump beiktatásának másnapján eldöntötte, majd harmadnapján el is fogadta egy újabb gyarmatosító építkezés tervét. Egészen pontosan 566 új lakás felépítését az 1967-ben elfoglalt, többségében történelmileg palesztinok lakta Kelet-Jeruzsálemben. A lakótömböket az egykor Jordániával érvényes tűzszüneti vonalakon túl, az 1948 és 1967 között Jordániához tartozó és 1967-ben Izrael által elfoglalt területeken rohamléptekben akarja felhúzni a zsidó városvezetés, s ezekbe nyilván zsidó családokat akar költöztetni.

Mindez annak ellenére történik, hogy december 23-án az ENSZ határozatban tiltotta meg a zsidó államnak az újabb telepes gyarmatosítást a megszállt palesztin területeken – amellyel kapcsolatban persze az USA akkor is csak tartózkodott, ám Trump érkeztével az izraeli politika nem is tagadja, hogy sokkal bátrabb lesz a zsidó érdekek agresszív érvényesítése terén. És máris meghirdette a „zöld vonalon” túli gyarmatosítást, olyan területeken, amelyet a nemzetközi államközösség sohasem ismert el Izrael részének. Még az Izrael-barát USA sem.

A zsidó politikusok nem is rejtik véka alá, hogy Trump számukra egyet jelent a nyílt területfoglalások lehetőségével: „Most végre építhetünk” – mondta az AFP hírügynökségnek Jeruzsálem polgármester-helyettese, Meir Turgeman. Leplezetlen őszinteséggel hozzátette: „Azt mondták nekem, várjak, amíg Trump hivatalba lép, mert neki nincs problémája az építkezéssel.” Ahogy azt is elmondta, hogy eddig csakis Obama volt az akadálya az újabb kolonizálásoknak. Na, aztán mostantól semmi akadálya nem lesz… Trump, az örök kiszámíthatatlan, Jeruzsálem és a zsidó állam ügyében igencsak kiszámíthatónak bizonyult: a cionista lobbi egy 1995-ös Jeruzsálem-törvényét 2017-es hanukai ajándékként kihirdette és aláírta – Jeruzsálem a zsidó állam fővárosa.