Amikor az első hírek kezdtek érkezni arról, hogy a távoli Kínában valami koronavírusos megbetegedés jelent meg, nem volt ember, akinek a fejében megfordult volna, hogy mi sülhet ki ebből. Hiszen a világ a közelmúltban már különösebb megrázkódtatás nélkül átvészelt két koronavírus-járványt.

Hirdetés

2002 novembere és 2003 augusztusa között az atípusos tüdőgyulladást okozó úgynevezett SARS (severe acute respiratory syndrome – súlyos akut légzőszervi szindróma) vírusa terjedt, nyolcezer megbetegedést, ezen belül 774 ember halálát okozva. Tíz évre rá a MERS (Middle East respiratory syndrome – közel-keleti légzőszervi szindróma) megbetegedés bukkant föl, közel háromszáz halálos áldozattal.

Mindenki biztos volt benne, hogy valami hasonlóra kell számítani ezúttal is, a betegséget természetesen komolyan kell venni, de aggodalomra nincs ok. Azóta tudjuk, hogy van. Ez a vírus több tulajdonsága okán is példátlanul súlyos járványt képes okozni. Az egyik ilyen, hogy hosszú a lappangási ideje, ezért aki elkapja, sokáig nem tudja, hogy másokat is meg tud fertőzni. Sőt, sokan nem is szereznek róla tudomást, hogy a szervezetükben ott a kórokozó, miközben végig fertőzőek maguk is.

Bonyolítja a helyzetet, hogy azok közül, akik érezhetően megbetegszenek, sokan könnyen kihordják, ezért nem veszik igazán komolyan. Ugyanakkor az arra fogékonyak esetében nagyon súlyossá válnak a következmények, kiugróan magas a halálos szövődmények aránya. Ráadásul nehézséget okoz, hogy nagyon elhúzódott a védekezés, és az emberek egyre jobban belefáradnak a korlátozásokba, egyre nehezebben tartják be őket, ami megint csak a járvány terjedésének kedvez.

Mára a világ megtanulta, hogy a hivatalosan Covid–19-nek nevezett világjárvány megfékezéséhez csupán két eszközünk van: az egymással való találkozások számának, tehát a vírusátadás lehetőségének radikális csökkentése és a vakcina. Az első eszköz erős korlátja, hogy élni kell, az emberiség életét nem lehet hetekre, hónapokra megállítani, a második eszköz előteremtése pedig most folyik, de hónapokba telik majd, amíg mindenki számára elegendő lesz belőle.

A korlátozás persze kétélű fegyver. Hogy alkalmas a járvány visszaszorítására, arra tökéletes példával szolgáltak az első hullám nyomán hozott hazai intézkedések. Az áprilisi csúcs napi nyolcvan-száz körüli új fertőzését sikerült átlagban tíz alá szorítani, a tíz-tizenkét halálesetet nullára. Ennek köszönhetően volt egy viszonylag szabad nyarunk. De hogy a korlátozás megszüntetni nem képes a járványt, azt a szeptemberben induló és december végén tetőző, az előzőnél sokkal súlyosabb második hullám igazolta.

Ráadásul a korlátozásnak is korlátai vannak. Rövid időre mindent le lehet ugyan zárni, de mint a tapasztalat mutatja, az is csak elodázza bajt. A hosszú idejű zárlat tönkreteszi a gazdaságot, a vállalkozásokat, megrontja az emberi kapcsolatokat, végső megoldást mégsem hoz.

Amíg nem áll rendelkezésre mindenki számára elegendő vakcina, az egyes országok kormányainak nem jó és rossz, hanem kisebb és nagyobb rossz közül kell választaniuk. A zárlat csökkenti a fertőzésszámot, így az egészségügyre nehezedő nyomást, viszont károsítja a gazdaságot, és szorongatja a vállalkozásokat.

A többi európai országhoz hasonlóan ebben a helyzetben van Magyarország is. Néhány héttel ezelőttig megvolt a reményünk arra, hogy a kormány bátor döntéseinek köszönhetően hamarabb szerezzük be az elegendő vakcinát, mint hogy a járvány terjedése az elviselhető mértékűnél gyorsabbá válik, és további szigorú korlátozásokat nem kell bevezetni. Ez reális lehetőség volt, senki nem láthatta előre, hogy az úgynevezett brit mutáns elterjedésével hirtelen újabb, a korábbiaknál agresszívabb hullám indul be. De így történt, a vírus gyorsabbnak bizonyult, a fertőzés újabb hulláma egész Európában erőteljes lendületet vett. Még két-három hétre lett volna szükségünk, de nem kaptuk meg a sorstól, ahogy a többi ország sem.

Viszont azzal, hogy az uniós intézményrendszeren kívülről is (de betartva az uniós megállapodásokat) megkezdtük a vakcina beszerzését, sikerült a saját kezünkbe venni a jövőnk alakítását.

Mostanra már senki előtt sem kétséges, hogy a járvány elleni küzdelem kulcsa az úgynevezett átoltottság, a lakosság minél nagyobb hányadának beoltása. Amelyik ország ebben gyorsabb, mint a többi, az amellett, hogy életeket ment meg, a többinél hamarabb is nyithat, vállalkozások ezreinek kínálva a túlélés lehetőségét.

Ma már a világhálón rengeteg statisztikai kimutatás látható. Ezeket követve érdemes két sikeresen oltó országot, Nagy-Britanniát és Izraelt figyelnünk. Utóbbi esetében az látható, hogy a megbetegedések és halálozások száma akkor kezdett radikálisan csökkenni, amikor a beérkezett vakcinák mennyisége elérte a lakosságszám felét (egy személynek két adagra van szüksége). Ez az arány mára közelíti a száz százalékot, a kétszer oltottaké meghaladja a negyvenet – és Izrael már rohamosan nyitja az országát. Nagy-Britanniában a megbetegedések száma már január közepén csökkenésnek indult, ekkor a beérkezett vakcina mennyisége a lakossághoz viszonyítva 9 százalék volt, a halálozások száma viszont csak január végén kezdett csökkenni, 14 százalékos vakcinaarány mellett. Az eltérés magyarázata, hogy a britek a tömeges oltás mellett nagyon szigorú zárlatot alkalmaztak.

Magyarországon a vakcinaellátottság március 7-én 13 százalék, ezzel Európában Nagy-Britannia, Szerbia és Málta után a negyedik, a világon a tizenkettedik, de előre látható, hogy mire ez a lapszám megjelenik, már előrébb tartunk. A járvány elleni küzdelem persze nem országok versenye, minden nép a maga járványa ellen harcol. A lényeg az, hogy a március 8-tól bevezetett szigorú zárlatnak és az átoltottsági arány gyors emelkedésének együttes hatásaként két-három héten belül gyökeres fordulat várható.

Ebből a bajból már egyértelműen kifelé megyünk. Éppen ezért, hiszen látjuk már a fényt az alagút végén, most még az eddigieknél is fegyelmezettebbeknek kell lennünk, távolságot tartani, maszkot hordani, a lehető legkevesebbet jönni-menni. Napokat, heteket nyerhetünk ahhoz, hogy visszatérhessünk a normális életünkhöz.

Korábban írtuk