Hirdetés

Ma már mindenki látja, hogy az Egyesült Államok komoly belpolitikai válságban van. Elnézve a lángoló amerikai nagyvárosokat, a kibelezett üzleteket és az utcai összecsapásokat a rendőrség, a tüntetők, a fosztogatók és mezei huligánok között, ma már nincs az a kincstári progresszív optimizmus, ami véka alá rejthetné az Amerikát belülről feszegető, rendszerszintű válságot. Rendszerszintű, mivel az amerikai társadalom több pillérje ingott meg az elmúlt években – ezt tartsuk észben, miközben a pusztán faji alapúnak tűnő erőszak képeit látjuk az interneten és a híradóban.

Az Egyesült Államokból érkező videófelvételeket, fotókat és beszámolókat nézve semmi biztatót nem láthatunk. A békésnek beállított tüntetéseknek is fenyegető az atmoszférája, emellett erőszak, garázdaság és káosz képei tárulnak elénk: maszkos, többségében fekete bőrű vandálok üzleteket fosztanak ki, rendőrőrsöket gyújtanak fel, ártatlan, többségükben fehér járókelőket ütlegelnek az utcán és rángatnak ki az autóikból. Bizalomra csak az adhat okot, hogy nem ez az első súlyos belpolitikai válság az USA történetében, és eddig még mindig erősebben kerültek ki a politikai és társadalmi megpróbáltatásokból. A megoldás receptjével ma egész biztos senki sem tud még szolgálni, de érdemes megvizsgálni közelebbről mi vezetett a lázongásba hajló feszültségekhez – mert önmagában az, hogy egy fehér rendőr megölt egy fekete bőrű gyanúsítottat, biztos nem elég ehhez. Mégis, kezdjük vizsgálódásunkat a gyufaszállal, mely belobbantotta válságot.

George Floyd halála

Május 25-én a 46 éves George Floyd hamis húszdollárossal próbált fizetni egy minneapolisi üzletben. Az eladó észrevette, és kihívta a rendőrséget. Miután azok a helyszínre értek, kiszállították a kocsijából és azonnal megbilincselték, ami még érthető is, hiszen egy igen erős testalkatú férfiről volt szó, aki ráadásul furcsán viselkedett, az eladó és a rendőrök is drog hatására gyanakodtak. Mikor a rendőrök megpróbálták Floydot átültetni a rendőrautóba, a már megbilincselt férfi, a találkozás során most először, némi ellenállást mutatott: azt kiabálta, hogy klausztrofóbiás és a földre vetette magát. Ezek után egy rendőr a nyakára térdelt. Majd’ kilenc percig térdelt Floyd nyakán annak ellenére, hogy a férfi folyamatosan panaszkodott arra, hogy nem kap levegőt, egészen addig, amíg elvesztette az eszméletét. Ekkor az egyik rendőr megnézte pulzusát és nem volt. Ennek ellenére kollégája még két és fél percig térdét George Floyd nyakán tartotta. Tette mindezt annak ellenére, hogy látta, egy járókelő telefonjával rögzíti a gyilkosságot.

Korábban írtuk

Figyelmeztetés! csak erős idegzetűeknek

A videó és az abból kivágott kép, amint egy fehér rendőr térdel egy megbilincselt, földön fekvő fekete bőrű állampolgár nyakán, futótűzként terjedt, és órákon belül bejárta Amerikát. Nem ez volt az első eset, amikor az amerikai rendőrség fellépése fegyvertelen színesbőrű állampolgár életébe került, így számítani lehetett heves tiltakozásra Minneapolis városában. Arra azonban, hogy az egész ország szó szerint fellángol, aligha számított bárki – országos lázongást még sohasem idézett elő hasonló eset, pedig volt rá példa bőven. Akkor miért robbant a puskaporos hordó éppen most?

A COVID és a kijárási tilalom

Aligha lehet véletlen egybeesés, hogy mindez akkor történik, amikor az USA kezd kilábalni a járványból. A járványügyi védekezés súlyos áldozatokat követelt, különösen a szegényebb rétegektől. Az emberek tömegesen veszítették el a munkahelyeiket, és több államban drákói kijárási korlátozásokat vezettek be. A gyors elszegényedéstől való félelem és a bezártság együttesen jelentős frusztrációhoz vezethetett. A jelenlegi állapotokban közrejátszik ennek a frusztrációnak a levezetése is.

Meginognak az amerikai társadalom pillérei

Amerika történelmi sikerének egyik fontos oka, hogy egy többlábon álló, több pillére támaszkodó rendszer. Ami ezek közül most számunkra érdekes az (1) az elit kompromisszumkészsége, (2) az ország „olvasztótégely” jellege, (3) a média szerepe a nemzeti minimum kialakításában és (4) az „amerikai álom” elérhetősége. Ezek a pillérek az elmúlt években vagy jelentősen meginogtak, vagy teljesen összeomlottak. Amerika, legyen bármennyire jól megtervezett állam, a társadalom ennyi tartóoszlopának egyidejű meggyengülését nem vészelheti át válság nélkül.

Nehéz meghúzni a vonalat, hogy melyik volt az a történelmi pillanat, amikor az amerikai elit egymás torkának ugrott, de Trump beiktatásával ez a jelenség mindenki számára láthatóvá vált. Volt idő, amikor az amerikai politikai frakcióknak volt türelmük kivárni a soron következő választást, biztosak lehettek abban, hogy a másik oldal nem támad húsbavágó érdekeikre, és abban is, hogy egyszer biztosan hatalomra kerülnek. Az Al Gore és George W. Bush nevével fémjelzett „újraszámlálós” választásokat végül a Legfelsőbb Bíróság döntötte el a republikánus jelöltnek kedvezve – mivel republikánus többség volt a testületben. Volt felháborodás a baloldalon, de az eliten belüli konszenzus ezen a ponton még megvolt, a demokraták elfogadták a döntést. Obama elnök hivatali ideje során már súlyosabb repedések jelentkeztek, Trump esetében pedig egyértelműen látható, hogy az amerikai baloldali elit minden eszközzel igyekszik meggátolni őt, nemcsak az újraválasztásban, de magában a kormányzásban is. Sajnos több sikerrel, mint nem.

A legenda szerint az Egyesült Államok egy olvasztótégely, mely befogadja és amerikaivá alakítja a legkülönbözőbb kulturális és civilizációs háttérrel rendelkező embereket. Ez persze sohasem volt teljesen igaz, de vitathatatlanul volt idő, amikor a nagyszámú, legálisan érkező bevándorló számára kiemelt fontossággal bírt, hogy minél előbb „igazi” amerikainak mondhassa magát. Ma ez már egyértelműen nincs így. Az újonnan érkezők sem sietnek levetni magukkal hozott sajátosságaikat. Nagyon úgy tűnik, hogy sok Amerikában született állampolgár is inkább tekint magára úgy, mint ázsiaira, feketére, fehérre vagy latinóra. Ezért a folyamatért az identitásalapú politizálás tehető felelőssé, ami új „törzseket” is létrehozott, mint például az „LBMTQ+” mozgalom vagy a neofeministák csoportja. Sok Amerikában élő ember elsősorban ezekkel a „törzsekkel” és etnikai csoportokkal azonosítja magát, nem pedig hazájával.

A médiára valamikor a nemzeti minimum kialakításának a feladata hárult. Fontos feladatuk volt keretet adni az amerikai közbeszédnek a legtöbb témában. A hidegháborús konfliktus tematikai keretei például úgy voltak megszabva, hogy a szélsőségesen agresszív, vagy túlontúl békülékeny gondolatok nem kaptak teret. A fősodratú média volt a kapuőr, amely eldöntötte mely vélemények jelenhettek meg tömegesen és melyek nem. Mára világos, hogy ezt a szerepüket teljesen képtelenek ellátni, és az újságírók, politikai frusztrációnak engedve, a legelvakultabb kijelentéseket is megengedik maguknak. Erről bővebben A propaganda-áradat formálta át az amerikaiak gondolkodását című elemzésemben olvashatnak.

Az „amerikai álom” abban rejlett, hogy soron következő generációk, feltéve, hogy keményen dolgoznak, jó eséllyel fognak jobban élni, mint szüleik. Tehát ez nem feltétlenül a jómódot jelentette, hanem a töretlen társadalmi felemelkedés esélyét. Volt idő, amikor egy fekete bőrű család, ahol a két szülőnek stabil munkahelye volt, a gyermekeik gond nélkül elvégezték a középiskolát, jogosan érezhette úgy, hogy az amerikai álmot éli. Ez sincs már így. A gazdasági adatok azt mutatják, hogy az elmúlt két évtizedben a háztartások bevételei reálértékben nem növekedtek, hanem hullámoztak. Az amerikai álomnak tehát hiányzott a makroökonómiai alapja: a stabil, kiszámítható jövedelemnövekedés. Praktikusan ez abban jelent meg, hogy egyre több fiatal amerikai kénytelen saját otthonából hazaköltözni szüleihez, vagy hitelből vásárolt házát eladni és bérlakásba költözni. Ezt személyes kudarcként élik meg. Az amerikaiakra valaha oly jellemző optimizmus elveszni látszik.

Miért vezet mindez ahhoz a káoszhoz, amit látunk?

A politikai elitek ádáz állóháborúja megbontja sok amerikai bizalmát a politikai intézmények és a választások iránt. Az identitáspolitika eredménye az, hogy az „amerikai” önazonosság háttérbeszorulásával elvész a tisztelet olyan amerikai alapértékek iránt, mint a magántulajdon szentsége vagy a munka becsülete. A média gyűlöletet szít, és az „amerikai álom vége” pedig sokakat kétségbeeséssel és reményvesztettséggel tölt el. Ehhez jön még több hónap bezártság a járvány miatt, a temérdek frissen utcára kerülő munkanélküli és egy fekete gyanúsított embertelen meggyilkolása egy rendőr által.

Természetesen nem szabad elsiklani a rendbontás faji jellege fölött. Bizony, a vandál tömeg nagy része színesbőrű – elsősorban fekete. Az amerikai történelem egészére jellemző az, hogy a fekete bőrű emberek nem indulnak egyenlő eséllyel az életben. Azonban a helyzetük az elmúlt évtizedekben nem romlott, hanem javult, míg a fehér alsó-középosztály esélyei csökkentek, hisz munkahelyeik nagy számban költöztek külföldre. Ebből két dolog látszik: egyrészt nem a faji feszültség a mostani káosz legfontosabb oka. Másrészt, hiába kapják meg az esélyt, sok afroamerikai képtelen élni vele. Ennek nyilván komplex okai vannak, de az identitáspolitika bizonyosan közrejátszik: a fiatal feketéktől megkövetelik, hogy a fekete kultúrkörben maradjanak. És mondjuk ki: ez kultúrkör nem segíti a sikeres beilleszkedést az amerikai munkaerőpiacra.

Összességében szögezzük le: nem elsősorban faji okai vannak az amerikai utcákon folyó brutális erőszaknak, még akkor sem, ha a felszínen úgy tűnhet. Nem pusztán egy ember halála váltotta ki. Nem önmagában az amerikai rendőrök sokszor valóban túlzó fellépése okozza mindezt. Sokkal inkább az, hogy az amerikai társadalom több tartóoszlopa egyszerre ingott meg. És persze azért azt is vegyük észre, hogy azokban az esetekben, amikor fekete bőrű rendőr öl meg fehér gyanúsítottat nincs közfelháborodás, és a progresszív, identitáspolitikai körök sem öntik az olajat a tűzre.

Hogy mit hoz a jövő? Az amerikai társadalom tartóoszlopait helyre kell állítani. Ez az elkövetkező amerikai évtized feladata. Most nem látszik, hogy sikerülhet, de nem is olyan rég tíz év munkájával az USA embert juttatott a Holdra. Ne írjuk le Amerikát.

A szerző az Alapjogokért Központ elemzője.