Az, hogy egy kormány nemcsak kitölteni, de meghosszabbítani is képes négy évre szóló felhatalmazását, korántsem önmagától értetődő teljesítmény. Amikor válságok köszöntenek be, vagy válságok érnek véget, a megválasztott politikai vezetés hosszú távú kilátásai rendkívüli módon lerövidülhetnek: nem véletlen, hogy Olaszországban kisebb krízisek hatására gyakran félévente alakulnak új kormányok.

Hirdetés

A 2010 után hivatalba lépő második, harmadik és negyedik, Orbán Viktor vezette kabinetnek tíz év leforgása alatt három válsággal is szembe kellett néznie, mégis meg tudta őrizni a választók bizalmát: leszámolni a gazdasági világválsággal és a Gyurcsány Ferenc, majd Bajnai Gordon vezette kabinetek súlyos örökségével, megbirkózni a 2015-ben kirobbant migrációs krízissel, valamint felvenni a kesztyűt az elmúlt másfél évünket meghatározó koronavírus-járvány okozta nehézségekkel szemben is. Sokan – különösen a kormánnyal nem szimpatizálók – elvitatják a mögöttünk hagyott évtized kormányzati sikereit úgy a gazdaságpolitika, mint a szociális vagy családpolitika terén, a szimbolikus jelentőségű változásokról nem is beszélve. Pedig a választók véleménye alapján a 2010 és 2020 közötti korszak kérlelhetetlen nemzeti egyetértést mutat a kabinetek munkájának megítélésében: háromszor kétharmados győzelmet aratni csak úgy nem lehet.

Az egymást követő válságok rámutattak azonban egy, már korábban tüneteket produkáló beteg állapotának súlyosbodására is, amely Magyarország jövőbeni kilátásait is érdemben befolyásolhatja a későbbiekben. Az Európai Unió helyzetének romlása vált mindenki számára – kinek előbb, másoknak később – láthatóvá és egyértelművé. Nemcsak arról van szó, hogy a gazdasági világválságot félrekezelte az unió, hanem arról is, hogy az azóta eltelt időben sem sikerült az externáliákra kellő időben és kellő minőségben reagálnia. 2015-ben a migrációt jó, üdvözlendő folyamatként írta le és értékelte Európa többsége – követve a németek véleményét –, majd furcsán és degradálóan figyelték a magyar határkerítés megépítését, a kötelező betelepítési kvóták elutasítását. Az idő persze tudjuk, hogy kit igazolt. Most pedig itt van a koronavírus-járvány, amely rosszul megkötött brüsszeli szerződéseket és akár az Európai Unió történelmének egyik legnagyobb korrupciós botrányát is magával hozhatja. A válságok közepette sokan még fel sem dolgozták az EU-nak a politikai, gazdasági, hadiipari és technikai zsugorodását, ahogy a brit kilépés mögött meghúzódó szuverenitásharcokat sem vette számba Brüsszel. Helyette jogállamisággal, intézmények közötti öldöklő harcokkal, hetes cikkelyekkel és egyéb boszorkányüldözési kísérletekkel van elfoglalva a liberális fősodor, amely az elmúlt hetekben a magyar gyermekvédelmi törvényt is össztűz alá vette.

Részben a fenti eseményekre reagálva elindult azonban egy európai „újbeszél”, amit az unió jövőjéről szóló vitának kereszteltek el. Lényege az lenne, hogy az EU tagállamai hosszú, egy évig tartó időszakban javaslatokat fogalmaznak meg arra vonatkozóan, miként kellene a közösséget megreformálni. A vita nemrég kezdődött csupán el, de az már most borítékolható, hogy két pólus közötti versengésről lesz szó: a nemzetek Európáját támogatni, megerősíteni kívánó országok viaskodnak majd a szupranacionális, nemzetek feletti Európát pártolókkal. Kinek az akarata, javaslatai fognak végül beépülni az új európai architektúrába? Lehetetlen most még megjósolni, a magyar álláspont azonban – úgy a politika, mint a társadalom felől nézve – tisztán látható és jól körülírható.

Fotó: shutterstock.com

Először is rendelkezésre áll a politika, mindenekelőtt a kormányfő véleménye arról, hogy milyen helyzetben van most az Európai Unió, erről szólt a hét tézisből álló összefoglalója Orbán Viktornak. Eszerint Brüsszelben ma nemzetek Európája helyett európai szuperállamot építenek, az integrációt nem eszköznek, hanem célnak tartó bürokraták befolyása nőtt meg a kontinensen, ráadásul hatalmuk egy jelentős részéről lemondtak olyan hálózatok javára, amelyeket senki sem bízott meg a hatalomgyakorlással. Az unió pozíciója azért gyengült meg, mert nem tudott közös gazdasági sikereket felmutatni. Továbbá az Európai Parlament zsákutcának bizonyult a kontinentális demokrácia szempontjából, a helyzetet pedig tovább súlyosbítja, hogy a következő évtized semmivel sem lesz kevésbé konfliktusos, a népvándorlás pedig sokkal jelentősebb problémának bizonyul majd, mint ahogy most gondoljuk. Hetedik, záró gondolata a miniszterelnöki értékelésnek Szerbia felvételét szorgalmazta az EU-ba, mert a balkáni ország tagságához nagyobb érdek fűződik a közösség részéről, mint a szerbekéről. Világos, mindenki számára érthető gondolatok ezek. Nagy kérdés azonban, hogy a magyar társadalom véleménye hol és milyen mértékű közös nevezőkben találkozik a fenti állításokkal.

Az Alapjogokért Központ legfrissebb, országosan reprezentatív mintán készített közvélemény-kutatása szerint a magyar felnőtt lakosság a nemzeti szuverenitás melletti kiállás pártját fogja. Egyszerűbben fogalmazva: az Európai Egyesült Államok vízióját jóval kevesebben támogatják, mint a nemzetek Európája gondolatot. A felmérés három aspektusból vizsgálta meg az ezzel kapcsolatos állampolgári attitűdöket: az európai integráció, az európai döntéshozatal és a nemzeti önrendelkezés szempontjából. Mindhárom esetben az volt látható, hogy a választókorú megkérdezettek kétharmada az Európai Unió jövőjéről szóló vitasorozatban inkább a tagállami szuverenitás megőrzését és megerősítését célként megfogalmazó javaslatokat támogatna. Sőt, a magyar lakosság 74 százaléka szerint a legfontosabb EU-s döntéseket az országok vezetői hozzák közösen a továbbiakban is, míg a megkérdezettek csupán 15 százaléka nem értett egyet ezzel az állítással, vagyis a magyarok háromnegyede az Európai Tanácsot tekinti legitim döntéshozónak. Túlnyomó többségben voltak azok is, akik szerint az európai integráció nem jelenti azt, hogy az egyes tagoknak fel kellene adniuk a nemzeti értékeiket. Tízből közel heten (68 százalék) helyezkedtek erre az álláspontra, és mindössze a válaszadók 17 százaléka mondta az ellenkezőjét. Hasonlóan magas volt annak az állításnak a népszerűsége is, amely az európai döntéshozatalban a nemzeti parlamentek szerepének erősítését mondta ki. Vagyis, három különböző, de mégis az unió jövőbeni működése szempontjából el nem hanyagolható kérdésben is minimum kétharmados egyetértés jött létre a megkérdezettek között a nemzetek Európája koncepció javára.

Ez azt is jelenti, hogy a miniszterelnöki helyzetértékelés jelentős részével a magyarok kétharmados többsége – függetlenül kontextustól és attól, hogy ki mondja – egyetért. Ráadásul a magyarok 66 százaléka szerint a migráció mint lehetséges veszélyforrás a jövőben is figyelmet érdemlő kérdés lesz. Az Európai Unió jövőjéről szóló vitában tehát egy olyan világos, az Európai Egyesült Államokat elutasító, a nemzeti érdeket és önrendelkezést védő javaslatcsomaggal kell előállnia Magyarországnak, melynek központi gondolata egy rövid mondattal összefoglalható: mindent a nemzetekért, de semmit sem nélkülük!

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője

Korábban írtuk