Európa manapság nem a monarchiák földje. Ahol léteznek, többségükben ott is csak dekorációk. Azok a dinasztiák (Hohenzollernek, Wittelsbachok, Romanovok, Savoyák, Bourbonok), melyek fölött a történelem ítélt, visszavonultak a magánéletbe, üzletelnek, művészkednek, s nem próbálják egykori népeiket boldogítani. Egy konspiráló dinasztia van csak. Ez ma is szervezkedik, készül fényesebb jövőjére, a Habsburg, pontosabban a Habsburg-Lotharingen. Ami persze csak egy elterelő név, de a lényeg folyamatosságát jól mutatja, mivel a Habsburg család férfiágon már 1740-ben kihalt. Valójában inkább Lotharingen-Habsburg néven kellene szerepelniük, de nemcsak ez, hanem már eredetük is talány, miközben hihetetlenül alkalmazkodók, s mintha valami titkos erők állnának mögöttük. Valamilyen módon mindig helyzetben vannak, számolni kell velük, történjék bármi a világban. Ôk is igazolják, hogy nincs fejlődés, még változás is alig, csak az örök visszatérés, ittlét sejlik fel, ha rájuk gondolunk. Nem lehet tőlük megszabadulni? Mindig rajtunk fognak élősködni?

Bizonytalan a család eredete. Egy legenda szerint a X. században indultak el rőfösként, majd mint rablók szedték meg magukat. A XI. században szerezték meg Habichtsburg várát a mai Svájc területén. Majd I. Rudolf személyében római császárt is adtak a XIII. században. A rangos Meyers lexikon első kiadásaiban (1870-es évek) zsidó származásúnak írják a családot. Eredeti nevük pedig akkor még megtalálható volt a római zsidótemetőben, s egy családot alkottak a Pierleone nevű itáliai zsidó bankárcsaláddal, amely egy ellenpápát (II. Anaklét) is adott a pápaságnak. Azóta e témában is győzött a „politikailag korrekt” elve. Vagyis nem vall jólneveltségre a múltat bolygatni, ha az esetleg kínos perceket okozhat egyes globalistáknak.Van egy olyan képtelen családi legenda is, hogy a római Aniciusoktól illetve a Scipioktól erednek. Ezek persze régi dolgok, talán nem is fontosak. Tán csak a rendre feltűnő híres fityegő Habsburg-ajak bizonyul tartós ismertetőjegynek, emlékeztetőnek.

A magyar trónra először 1437-ben léptek Albert személyében, s egészen 1918-ig számolni kellett velük. Noha megszabadulni azóta se sikerült tőlük, pedig a magyar nyomorúságnak ők számottevő megteremtői. Összességében a Habsburgok mintegy négyszáz évig uralkodtak nálunk. Annyi ideig, mint az Árpádok. Érdemes összevetni a két dinasztiát. Míg az Árpádok között feltűnően gyakori a kiemelkedő képességű, akár a zsenialitást (Könyves Kálmán, Kun László) is elérő uralkodó, s a többi is legalábbis középszerű, addig Habsburgéknál véletlenül sincs az átlagot meghaladó uralkodó, viszont több elmebeteget (Rudolf, V. Ferdinánd) is fel tudtak vonultatni, retardáltjaik (II. Ferdinánd, I. Lipót, IV. Károly) mellett. A spanyol ágnál csak retardáltakkal büszkélkedhetnek. Igazi tehetség egy se volt köztük, a degeneráltság viszont rendre jelentkezett náluk. Éppen ezért feltűnő sok évszázados kiemelkedő szerepük, szívós, eszelősségig fajuló ragaszkodó képességük a hatalomhoz. Állhatatos csökönyösségük, rendíthetetlen középszerűségük mellett még „szerencséjük” (Tu felix Austria nube) figyelemreméltó jelenség. Egy jó, a sorból kilógó király volt csak közöttük, mert nem ártott, IV. Ferdinánd, aki még trónra lépése előtt inkább az üdvözülést választotta. Otto von Habsburgnak egyébként III. Frigyes (Mátyás király megmérgeztetője) a példaképe, Amiben igaza van, ő volt a Habsburg kft. igazi felfuttatója.

Megjegyzendő, hogy a Habsburg-dinasztia, amely egyes torzult agyú legitimisták szerint maga a tiszta Tradíció, adott esetben milyen könnyedén egyezik ki kora éppen megfelelő felforgatóival. Napóleon, a korzikai ügyvéd fia például simán veje lett Ferenc császárnak. A beszédhibás „díszpolgár”, Otto von Habsburg „tisztességes magyar embernek” nevezte Horn Gyulát, aki cserébe viszont a Lombroso-könyvbe való Georg főherceget nagykövetté nevezte ki. Az ifjú Habsburg azóta is a mi adónkból élősködik. Amit ő azzal hálál meg, hogy itthon lobbizik a multik számára a magyar érdekek ellenében. Miközben senki nem veti fel, hogy demokráciában egyesek számára miért érvényesülhet születési előjog? Más érdeme ugyanis aligha van őfőhercegségének.

Hogy pedig valamire készülnek, azt nemcsak világszerte ügynökhálózatként elterpeszkedő családjuk mutatja, de más is. 1955-ben Zürichben megegyeztek az egykori német császári családdal, a Hohenzollernekkel, akik javukra lemondtak németországi jogaikról! Georgnak persze volt kitől tanulnia hazafiságot és korrektséget. Apja a II. világháború idején Roosevelt tanácsadója volt magyar ügyekben (is). Jó helyismerete miatt nyilván a bombázandó célpontok kijelölésében is segédkezett.

Otto persze csak Magyarországon „mágyáh”, Csehországban cseh, Horvátországban horvát stb. Mindig a „hely szellemének” megfelelően nyilatkozik. Igazi gyökértelen kozmopolita, aki 1989-es jeruzsálemi útján büszkén emlegette, hogy Habsburg lévén mélyreható gyökerekkel rendelkezik a zsidó néphez, és anyai ági ősei között spanyol zsidók is vannak. (A Habsburg-udvar mindig a gyökértelenek gyűjtőhelye volt. Jellemző, hogy kedvelt magyarországi rendcsinálójuk, Haynau is egy német operettfejedelem és egy zsidó színésznő fattya volt.)

Kik táplálják elsősorban napjainkban a Habsburg-nosztalgiát, kik hozzák rendre helyzetbe őket? Nem az a néhány megfonnyadt legitimista, amelyik csak nosztalgiázik, hanem a liberális globalisták. Tanulságos, hogy a felállítandó Habsburg-intézet is az ő ötletük. A Habsburgok a liberális forgatókönyv egyik lehetséges vésztartalékát képezik. Történetük is olyan, mint egy multi cégé. Száz arcuk van, s ahova beteszik a lábukat, ott élősködnek, és romok maradnak utánuk, ha nem verik ki őket idejében. Ezt tették a hollandok. De a többi nép (spanyolok, inkák, aztékok, magyarok, németek, csehek, olaszok, lengyelek stb.) csak kárukat látták.

Mindenkor jellemző volt rájuk az alájuk rendelt nemzetek iránti teljes érzéketlenség. Az övék a történelem legkártékonyabb családja. Nemzetiségük pedig nincs, pontosabban: Habsburg. Valamikor a hetvenes években még az is felmerült e szapora család legambiciózusabb tagjainál, hogy önálló nemzetiséggé nyilváníttassa magukat az ENSZ-nél. Ezzel is kifejezve elkülönülésüket, szabad lebegésüket a népek, nemzetek felett.