Történelmi tettet hajtott végre az elmúlt héten a magyar labdarúgó-válogatott, ugyanis immár elmondható, hogy két egymást követő Európa-bajnokságon is kinn van a nemzeti tizenegy. A magyar csapat ráadásul meglehetősen simán jutott túl Bulgárián, és elképesztő küzdelmek árán győzte le a Puskás Arénában Izlandot.

Hirdetés

A szigetországiak egészen a 88. percig tartották magukat, a magyar csapat azonban öt percen belül megfordította az eredményt. Egy ország ült lélegzet-visszafojtva a képernyők előtt, és csipkedte magát, hogy mindez valóság-e, vagy csak álmodik. Döbbenetes győzelem volt ez, olyan, mintha egy giccses hollywoodi filmet nézne az ember. Ez a siker pedig azt jelentette, hogy a magyar nemzeti tizenegy ott lesz – ha a koronavírus is engedi – a jövőre rendezendő európai tornán, Németországgal, Franciaországgal és Portugáliával egy csoportban, ráadásul a portugálokat és a franciákat Budapesten, a Puskás Arénában fogadhatjuk majd.

Normális és hazáját szerető ember sohasem örülhet annak, ha a magyart verik. Ennek ellenére a siker igencsak eltérő reakciókat szült az ellenzéki politikusok között és a liberális sajtóban egyaránt. Ők azok, akik minden lehetséges eszközt megragadnak arra, hogy lehetőleg bebizonyítsák, sportra költeni kidobott pénz, ehelyett inkább mindent az egészségügyre kellene átcsoportosítani, mintha ez a két terület nem kapcsolódna szorosan össze, és nem következne akár egyikből a másik. De ezt most talán tegyük félre. Ezeknek az embereknek egyik része azonnal átállt, és ünnepelni kezdte a sikert. Ennek eklatáns példája volt Fekete-Győr András, aki reggel még a sport támogatása miatt szapulta a kormányt, míg este már a Puskásban diadalmaskodó válogatott sikerének „örült”. Fekete-Győr puskalövésre a fehér zászlót meglobogtatva azonnal átállt a győztesek oldalára, hogy aztán holnap újra elővegye a kormányzatot. Ezúttal a románoknak való gratuláció hogy, hogy nem kimaradt, minden bizonnyal csak azért, mivel keleti szomszédunk nem lesz ott jövőre az Eb-n.

A károgók másik szárnya a merjünk kicsik lenni jegyében magyarázni és kisebbíteni kezdte a sikert. Sokakból előjött a benne lakozó Farkasházy Tivadar is, aki ugye futballszurkoló és igaz magyar létére mindig örül, ha kikap hazánk válogatottja, mert akkor legalább Orbán Viktor szomorú. Ahogy az indexes Tóth Gergely is megírta „Ne féljen bevallani, ha a magyar válogatott ellen szurkol!” című írásában, hogy „2016 Magyarországán méltányolható, ha valaki a válogatott ellen szurkol”.

Korábban írtuk
Hirdetés
Hirdetés

Forrás: MTI/Illyés Tibor
A magyar válogatott játékosai ünneplik győzelmüket a Magyarország – Izland labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtező mérkőzés végén

Vannak tehát olyan emberek, akik saját hazájuk nemzeti csapata vereségének is képesek örülni, ahogy vannak olyanok is, akik csak fanyalogni tudnak, ha győz a magyar csapat. Mindez sokkal több annál, mint egyszerű szájhúzás, ők tényleg örülnek annak, ha a nemzetet sorscsapás éri, ugyanis akkor az legalább a kormánypártoknak rossz. Ez az öngyűlölő életérzés ugyanaz, amikor például Petschnig Mária Zita fülig érő szájjal szomorkodik azon, hogy tíz év után bejött az első előrejelzése, és a koronavírus okozta gazdasági válság végre begyűrűzött Magyarországra. Minél rosszabb, annál jobb. Ahogy Gréczy Zsolt is szurkol a koronavírusnak, hátha összedönti a kormány támogatottságát – persze vele az országot is, de ez mellékes. „Fontosabb, mi lesz az SZDSZ-szel annál, hogy mi lesz ezzel az országgal” – mondta Horn Gábor freudi elszólásában. A képlet azóta sem változott.

Hogy ez mennyire nehéz ügy lelkileg, arról Szily László 444-en közölt „Mit válaszoljon az a focidrukker, aki irtóra örül a válogatott győzelmének, de közben azzal cseszegetik, hogy ezzel végül is Orbán Viktornak ad igazat?” című cikke tanúskodik. Ebben Szily kísérletet tesz arra – mint nagy MTK-szurkoló –, hogy amellett érveljen, miért is nem kínos egy baloldalinak, ha örül a labdarúgó-válogatott sikerének. Továbbá azt is megpróbálja elmagyarázni, hogy a nemzeti csapat eredményének természetesen az égvilágon semmi köze sincsen a kormány sportpolitikájához. A válogatott sikere ugyanis nincs összefüggésben a kabinet intézkedéseivel, sőt, éppenséggel pontosan azok ellenére jött össze. A győzelem köszönhető a honosított Negónak, az olasz edzőnek, a csillagok szerencsés állásának, az isteni gondviselésnek és trükkök százainak. Egyvalaminek nem, és az a kormány. Ismerjük ezt a formulát: ha a forint gyengül, akkor az a Fidesz elhibázott gazdaságpolitikájának és a jegybank téves árfolyam-politikájának az eredménye. Ellenben ha a forint erősödik, akkor az a nemzetközi hatásoknak, a piacok pénzbőségének köszönhető, és a kabinet szerencsétlenkedése ellenére történik. Ugyanez a helyzet jelenleg a válogatott kitűnő eredményével is. Amennyiben kikap a csapat Izlandtól, Szily akkor is egész biztos azt írta volna cikkében, hogy „áhh, ennek a vereségnek semmi köze a kormányhoz”, és semmiképpen nem azt, hogy „a kormány X milliárd közpénz elégetése után sem tud semmilyen sikert felmutatni”?

De ha már a sikereknél tartunk. A válogatott diadala egyáltalán nem mondható egyedülállónak. Sokkal inkább tekinthető egy sorozat részének. 2010 óta ugyanis, bárki bármit mond, érezhetően javul a magyar labdarúgás színvonala, és mindezt a nemzetközi sikerek is visszaigazolják. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy 2016-ban a válogatott 44 év szünet után kijutott az Európa-bajnokságra, most, négy évvel később pedig képes volt mindezt megismételni, amire még nem volt példa a magyar futball történetében. Ha a klubokat nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy három éve van nemzetközi csoportkörös hazai csapat. 2018-ban a Videoton, 2019-ben a Ferencváros volt csoportkörös az Európa-ligában. 2020-ban pedig az FTC a Bajnokok Ligája főtáblájára jutott, olyan csapatokat ejtve ki a selejtezők során, mint a Celtic, a Dinamo Zágráb vagy a Djurgården. Nézzetek a táblára, mondhatnánk.

Jövőre tehát a válogatott biztosan ott lesz az Európa-bajnokságon, és reméljük, hogy a többi magyar csapat is bejut valamely kupasorozat csoportkörébe. Nehéz időszak jön tehát ismét a károgókra, ugyanis Budapest újra a foci egyik fővárosa lesz. Az utcák megtelnek majd szurkolókkal, és a nyár nem az ellenzéki összefogás hatalompolitikai kiszorítósdijával fog telni, hanem a futballról szól majd minden magyar számára. Ugyanis egy újabb olyan Európa-bajnokság jöhet, ahol egy magyar sem kényszerül arra, hogy fél szívvel valamely más nemzet csapatának kényszerüljön szurkolni. Na ugye.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője.