Nemzeti konzultáció az, amikor négyévente a nemzet választásra jogosult része elmegy a szavazóurnákhoz és statisztikailag értékelhető módon kifejti véleményét a dolgok alakulásáról. Ez az egyetlen módja annak, hogy a nemzet értésre adja, mi az, ami tetszik neki, és mi az, ami nem. Amit a Fidesz erre hivatott kampánycsapata Nemzeti Konzultáció címén véghezvitt, valami egészen más volt.

Az az helyzet ugyanis, hogy ha egymillió nyugdíjas kalauznőt megkérdeznek arról, hogy na, Mariska néni, hogy tetszik lenni, és mind az egymillió nyugdíjas kalauznő azt sóhajtja, hogy jaj lelkem, rosszabbul, akkor ebből politikai következtetést levonni nem szabad. Ugyanígy azt gondolni, hogy három és fél millió Mariska nénit (és Pista bácsit) megkérdezve az egy jelentős információ, hogy általában véve mind egyformán akar munkát, otthont, családot, az körülbelül olyan, mintha ugyanez a három és fél millió beismerné – mert beismerné, ha kérdeznék -, hogy van még ennél is fontosabb az életben: enni, inni, pisilni és kakilni. Hiszen próbálna meg valaki e négy nélkül (jobban) élni. De még ezeknél is van fontosabb, a levegő. Azt egészen rövid távon sem képes nélkülözni az ember. Öt perce jobban éltem – villan át a fuldokló agyán az utolsó gondolat… de ez csak biológia.

Ami sem szociológiai, sem társadalompolitikai vonatkozásban nem bír revelatív erővel. Ez egy kampányüzenet. Ami nem jött be. Van azonban arra is példa, hogy egy nemzet sorskérdéseit nyilvános társadalmi vitában – és nem közmeghallgatáson – elemzik ki az arra hivatott emberek. Egy ország sorsát, akaratát néhány ezer ember határozza meg. Hogy kik ők? Tanárok, tűzoltók, katonák, orvosok, közgondolkodók, vállalkozók és gazdálkodók és még sokféle mások. Arról lehet fölismerni őket, hogy van véleményük a dolgokról és a környezetük hallgat rájuk.

Az elmúlt tizenhat évben számtalan kísérlet indult arra, hogy széles bázisú organikus vita alakuljon ki a legfontosabb kérdésekről, arról, hogy miben élünk és miképpen viszonyuljunk ehhez az állapothoz. Ezek a viták az esetek túlnyomó részében torzóban maradtak, mert előbb akarták felhasználni őket, mintsem kikristályosodhatott volna bármiféle társadalmi tapasztalat.

Máig nem sikerült higgadt, őszinte és mélyreható elemzést készíteni arról, hogy az úgynevezett rendszerváltoztatás mi volt tulajdonképpen. Ki volt ennek a kezdeményezője, ki a nyertese, ki a vesztese, hogyan viszonyult mindehhez a nagyvilág és mi következik mindebből. Máig nem sikerült hasonló gondossággal kiértékelni, hogy a XXI. századra teljes pompájában (rútságában) kibontakozó mediokrácia korában milyen eszközökkel lehet és kell eredményt elérni. Ugyanígy tisztázatlan maradt annak kérdése, hogy a magyarországi új demokráciába milyen torzulásokkal értek el a különféle társadalmi rétegek, s ezekre a média miképpen hat. Egyáltalán, mi az, hogy média? Miképpen működik? Hogyan használják? Hogyan kell hozzá viszonyulni? Mi a teendő akkor, ha a média a politikai élet valamennyi szereplőjében üldözendő vadat lát? Lehet-e, kell-e még polgári demokráciáról beszélni, s ha igen, vagy nem, akkor mi a teendő? És végül a legfontosabb kérdés: lehet-e és kell-e még egyáltalán őszintén beszélni?

Ahol egy Gyurcsány Ferenc legyőzhet egy Orbán Viktort, ott már nem tanácsos álmokat kergetni, mert az emberek sajnos a szabad akaratukból döntöttek így. Ott ideje volna annak, hogy minél több okos ember közös erőfeszítéssel – végre egymást is meghallgatva – választ találjon a legfontosabb kérdésekre. Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik a barátaink? Kik az ellenségeink? Mit akarunk tenni?

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség érdeme, hogy az elmúlt négy évben többféle formában is kezdeményezte azt a többszintű társadalmi vitát, amelynek elegendően széles keretet adhatott volna a polgári körök hatalmas hálózata. A Szövetség bűne azonban, hogy ezek a viták idő előtt elhaltak, kiüresedtek, mint ahogy kiüresedett és súlytalanná vált maga a mozgalom is. A történelem azonban nem áll meg. Nem maradtunk le semmiről. Csak el kell kezdeni. Vagy nekünk, vagy az utánunk jövőknek. Egyszer valaki megunja tán a sok megveretést.

Nem értek egyet az Orbán Viktor ellen ágálókkal. Orbán kiemelkedő személyiség. Csak annyi történt, hogy ő is megállt félúton. Hogy ez miért volt, arról kellene beszélni, mert ez a közös felelősségünk. Trianon óta erről szól a magyar történelem. Hogy majdnem csináltunk valamit.