Alighanem a holokauszt-emléknap miatt, de két dokumentumfilmet is láthattunk a különböző tévécsatornákon a modern kori népirtásokról. Az egyik a Hitler ihlette genocídium voltaképpeni előkészítéséről, középpontjában Franciaországgal, a másik a pozsonyligetfalui magyar lakosok likvidálásáról szólt.

Hirdetés

Azt hittem, erről a tárgyról már sok újat nem lehet föltárni. És mégis. Tudtunk arról, hogy New York-i zsidók elutasították a németországi zsidók befogadását, filmet is láthattunk a palesztinai kikötőbe tartó zsidó menekülthajóról, amelynek szerencsétlen utasait nem engedték partra az angol gyarmatosítók, tudtunk adatszerűen az egész Európa és majdhogynem az egész világ közönyéről a zsidóság sorsa iránt. Horthy-könyvemben megírtam az évekig tartó szörnyű procedúra történetét, amit a zsidósággal, mondjuk ki: kegyetlenül művelt Európa, már 1942-től vastagon.

Az említett dokumentumfilm a francia zsidók sorsára koncentrált. És a franciákéra. Hitler 1938-tól kezdve módszeresen rohanta le Európát és a legvégén Magyarországot, nem utolsósorban azért, mert a Horthy-klientúra húzta-halasztotta a végső lépést, évekig „kitriblizte” a megszállást, amivel tényszerűen sok százezer zsidó életét sikerült megmentenie. Az 1944 kora nyarán napvilágra került Auschwitz-jegyzőkönyv ismeretében lépett Horthy, ami már majdhogynem késő volt. De a föntebb említett dokumentumfilmből kiderült és igazolódott, hogy 1942 előtt Hitler még nem akarta a népirtást, csak keletre szándékozott kitelepíteni a zsidó népet. A már 1916-ban megszületett és meghirdetett antiszemita áttelepítési program szellemében. Ezt is ismertetem könyvemben, amit sunyin elhallgatott a Janus-arcú magyar kritika. Arra viszont rávilágít a föntebb emlegetett dokumentumfilm, hogy 1945 óta egyfolytában Európa szerecsenmosdatása folyik. A franciákkal mint Európa szerecsenjeivel az élen. A film részletesen ismerteti a frankhoni történéseket, többek között azt a tényt, hogy a nácik francia segítség nélkül nem tudták volna a zsidókat deportálni. Ugyanis nem volt elég emberük hozzá. És szó szerint azt mondták a filmben, hogy a németek a Vichy-kormánytól „kértek kölcsön” katonákat vagy rendőröket a zsidók összeírásához, összetereléséhez és elszállításához! És ami a legszörnyűbb: ebben az európai zsidótlanításban a semlegesnek mindmáig kikiáltott Svájc is részt vett, hogy az önmagukat hősként beállító hollandokat ne is említsem.

Figyelemre méltó az a megjegyzés is, ami ugyancsak hangsúlyt kapott a dokumentumfilmben: némely franciák azzal mentegetőztek, hogy nem a francia, hanem „csak” a hozzájuk menekült idegen zsidókat szolgáltatják ki a németeknek. Őrület.

Még mielőtt a gázkamrák működésbe helyeztettek volna, a gettókban szörnyűséges állapotok uralkodtak, és ezt a náci propaganda a zsidóság dehonesztálására filmezte le. Gyermekek az utcán haltak éhen, rongyosan kódorogtak. Sőt a gettókban olyan jeleneteket is megrendeztek, hogy a gazdag zsidó vidáman éli világát kávéházakban, miközben sorstársai koszban fetrengenek. – A saját hibájukból! Előre megtervezett és szcenírozott képsorokban. És ezt a mesterségesen előállított látványt fajelméleti alapon értelmezték.

A dokumentumfilm nem szűkíti le a zsidóirtás, vagy pontosabban annak előkészítése bűnét csak a német népre. Azt az 1942-ig megszállt minden országra kiterjeszti. A most vetített dokumentumfilm nem hallgatja el Heydrich prágai meggyilkolásának a tényét sem.

A másik tévécsatornán a magyarirtásról volt szó. Amit szlovák katonák minden előzmény nélkül műveltek. Öreget, gyereket hajtottak el. Néhány ma még élő szemtanú és túlélő megszólaltatásával dokumentálták a történéseket. De hát a magyarirtás a Kárpátalján, Erdélyben, a Délvidéken is tombolt mindenütt, és burkoltan napjainkig is tart egy közös céllal: a magyar nemzetiség végső megsemmisítésének az érdekében.