Tudod, azért röhögtem nagyokat, mert a ballib oldalnak akkor nem omlott össze azon intézményekbe vetett hite, melyeket az általad „disznószeműnek” nevezett felsorolt, amikor a bíróság Pallagit nem tudta évekig megtalálni, ugyanis Pallagi nem akarta megfizetni azt a büntetést, amelyet azért sóztak a nyakába, mert engem hazug idézeteket felhozva leantiszemitázott. Hiába próbálta ügyvédem a bíróságot azzal segíteni, hogy Pallagit a végrehajtó hetente megtalálhatja az Angol utcában a Nap-kelte vezetése közben vagy a Blikk szerkesztőségében, ahol főszerkesztőként trónol. Nem, képtelenek voltak megtalálni Pallagit. De hát ez persze nem volt közügy. Egyébként a napokban kaptam a Legfelsőbb Bíróságtól egy értesítést, amelyben közölték, hogy Pallagit elküldték a náthásba, mert volt képe az imént említett ügyben óvási kérelemmel fordulni hozzájuk. Apróság, de kis csemege.

De nem is ezért akartam írni. Hanem azért, mert az a bíróság megtalált téged, amelyik Tapolcára invitál, ahol voltál szíves Loppert Dániel rendkívül rokonszenves és értelmes egyetemi hallgató bírósági tárgyalása idején azt mondani Medgyessyről – megismételve Dániel szövegét -, hogy „áruló”. Azt hitted, a helyi bolsik a közröhejtől tartva nem ismétlik meg a cirkuszt és téged nem fognak perbe. Márpedig azt tették. Bebizonyították, hogy még annál is hülyébbek, mint amilyenre te kalibráltad őket.

Az általad „disznószeműnek” nevezett nő fő lecsapódási helyén, az Élet és Irodalom február 14-i számában a Pesti Központi Kerületi Bíróság elnökének írt egyébként „Bayer-intézmény-összeomlás” témában nyílt levelet. És ugyane lap február 7-én egyik bérpublicistája tollából megjelentetett egy cikket Hősök címmel, amelyben az állt, hogy már-már úgy tűnt, nem indítanak eljárást ellened Tapolcán, amikor végül mégis indítottak. A cikk befejező mondata így szól: „Most már csak az volna igazán méltó befejezése ennek az egész históriának, ha kiderülne, hogy személyesen L. I. volt a feljelentő”.

Nos, Zsocám, ez az utóbbi, az ő gondolkodásukra oly jellemző mondat egy remek ötletet csiholt ki belőlem – de erről később, a levél vége felé. Ugyanis az írásban van egy adalék, amelyből kiderül: teljesen igazunk van, amikor minden előadásunkon üzenünk valamit az ott lévő ballib spionnak. Íme a bizonyíték, ha eddig valaki kételkedett volna benne: „L. I. azóta (mármint Tapolca óta – L. I.) minden létező rendezvényen, kultúrközpontok és színháztermek mélyén, bármi legyen is a téma, rendőrségi beavatkozást sürgetve hazaárulózik kettőt-hármat a miniszterelnök sérelmére, a közönség, akárha Kabos Gyula-filmet nézne, őrjöng a gyönyörtől…”

Gyönyörű, nem? „Minden létező rendezvényen”. Ezek igazi alapossággal végzik a munkájukat! De mindegy. Most jön a lényeg. A nagy ötlet. Pontosabban egy nagy ötlet több felvonásban.

Kérlek szépen arra, hogy amikor megjelensz a tapolcai bíróságon és kérik a személyi adataidat, olvasd fel a következő szöveget:

Tisztelt Bíróság!

Lovas István barátom kérte, hogy elmondjam Önöknek: ő szintén árulónak tartja Medgyessy Péter miniszterelnököt. Azt, aki folyamatosan elárulja hazája érdekeit, aki elárulja a magyar nép túlnyomó többségének békepártiságát, és aki, áruló lévén, nem őrködik az alkotmányban is biztosított emberi- és szabadságjogok megtartása fölött, hanem a kezét dörzsöli ezeknek a jogoknak a neki alárendelt szervek által történő mind durvább megsértése láttán. Ezen túlmenően Lovas István április 1-jén, Tapolcán tartandó előadásán e súlyos sértést nagy nyilvánosság előtt meg fogja ismételni és még azzal fogja tetézni, hogy Medgyessy Pétert „román” árulónak nevezi.

Ezt a „tetézést” Lovas István azért teszi, hogy egyrészt a tapolcai bíróság kiderítse, vajon a „román” jelző pejoratív, elítélendő-e, és ha igen, a jelzőt – „román” – netán börtönbe zárják-e, másrészt, hogy bohócot csináljon a Bárándy-féle igazságszolgáltatásból. Bárándy Péter akkor vádolta meg azzal az Orbán-kormányt, hogy rátelepedik az igazságszolgáltatásra, amikor erről nem volt szó. Ma viszont oly sok ítéletből éppen az ordít, hogy a mostani kormány ezt teszi. Jellemző, hogy ezeket a hamis vádakat éppen azok valósítják meg ma, akik annak idején az Orbán kormánnyal kapcsolatosan koholták őket, és akik ma vezetik ezt az országot.

Zsocám, eddig az üzenetem a bíróságnak, most pedig egy felhívással fejezem be levelemet:

Kérem mindazokat, akiket a D-209-es igazságszolgáltatásának demokráciaellenes és törvénysértő gyakorlata ellen tiltakozni kívánnak, hogy minden adandó alkalommal jelentsék ki: Medgyessy Péter áruló. Örülnék annak is, ha várható tapolcai tárgyalásom előtt egy következő polgárnak felolvashatnám a fenti levelemhez hasonló nyilatkozatát. Hadd folyjon minél több per Tapolcán a Medgyessy-kormánynak az igazságügyre is ráülő napi gyakorlata dokumentálására.

Zsocám, neked pedig jó szórakozást a disznószeműek országában. Ennyit régen röhögtünk, mint ezeken a barmokon.

U. I. Teljesen igazad van, hogy ne csatlakozzunk az EU-hoz. Egy lopakodó diktatúrát ne vigyünk a brüsszeli klubba.