A leendő koalíciós partnerek végre összehoztak egy közös tanácskozást. Eltartott egy darabig, mert még a helyszínben sem tudtak megegyezni. Akadt, aki nyilvános éttermet javasolt, de többen rögtön közölték, hogy nem szeretnének bizonyos alakokkal együtt mutatkozni.

Az LMP a szabad levegőt javasolta, de a DK rögtön tiltakozott, mert ez azt sugallaná, mintha Magyarországon még volna szabad levegő.

Hirdetés

Az idősebb politikusok a járványtól tartva virtuális összejövetelt kezdeményeztek, ami a Párbeszéden és a liberálisokon bukott el, mert ők eleve csak virtuálisan léteznek, és ezt titkolni akarják. Végül a szemlőhegyi villában gyűltek egybe, ahol a házigazda gondoskodott az italról, a hang- és képrögzítésről.

Meg is kezdődhetett az érdemi munka, amelynek részét képezte a programalkotás mellett némi heveskedés is. Az egyik párt küldötte a zsidókat szidta, a másiké a fiatalokat, a harmadiké az öregeket és a vidékieket. Erre a negyedik a pestiekről mondott keresetlen szavakat.

– Nézzük akkor a gazdaságot – ragadta magához a kezdeményezést egyikük.

„A szegényeket támogassuk!” „A piaci folyamatokba nem lehet beleavatkozni!” „Alacsonyabb áfakulcsokra van szükség!” „Magasabb adókat!” „Fizessenek a gazdagok!”

– És a külpolitika?

„Természetesen Oroszország hagyományosan a…” „Az Európai Unió…” „Az Egyesült Államok, ha nem Trump győz, de mi viszont igen.”

– Na de kérem! – sipákolt valaki. – Értsünk már egyet valamiben, elvégre koalícióban akarjuk kormányozni Magyarországot!

– Ugyan már, Magyarország! Első az EU!

– Nem! A világállam!

– Marha! A fő ellenség Orbán!

– Te szemét, én annyira rühellek téged, hogy nálad még az Orbán is rokonszenvesebb!

– Nekem is! Menjünk inkább haza!

A házigazda kedvesen elállta útjukat, ujján mosolyogva pörgetve a bejárati ajtó kulcsának karikáját.

– Innen már nem lehet kimenni! – rázta a fejét.

Korábban írtuk