Ötvenezer forint
Úgyhogy ez így első ránézésre is remek üzletnek látszik, csak nem nekünk. Mert ez az az ötvenezer forint – a Magyar Nemzet kimutatása szerint -, amit Medgyessynek és társainak családonként befizetünk az elkövetkezőkben a különféle, úgynevezett áremelések, inflációnövelések és egyebek tárgyában. Például azért, mert ígéretük ellenére sem csökkentették, hanem emelték az adót. Mintha a jereváni rádiót hallaná az ember: nem osztogatnak, fosztogatnak. És milyen igaz.
Úgyhogy ezt az ötvenezer forintot – feltéve, hogy van nekünk – már nem is érdemes visszatenni a fehérneműk alá: a vörös részvénytársaság küldöttei igen hamar eljönnek érte. Nem egyszerre, az a módszer már elévült, hanem apránként, persze a kamatokat is beszámítva.
Mellesleg szólva úgy fest a dolog, hogy valószínűleg még kell tennünk az asztalra némi pénzt. A káendhá – milyen szép magyar név – banknál történetesen 13 milliárdot sikkasztott el egy, a nehéz kisebbségi sors kenyerét majszoló nyolcelemis ügyvezető igazgató, ami egy családra vetítve 4300 forint veszteséget okozott nekünk. Nem nagy összeg, szerintem nyugodtan tegyünk oda az ötvenezer mellé egy ötezrest, egyrészt mert mit lehet tudni, másrészt, hogy egy kis borravalóval támogassuk a tanulatlan brókereket.
Aztán elmentek a katonáink Irakba őrizni a békét, amit mellesleg mocskos hazugságra alapozva rúgtak fel az amerikai, az angol és a spanyol kormányfő cinkosságával az USA katonái. Most úgy 300 milliárdra taksálja pártunk és kormányunk az idevágó magyar kalandozás árát. Ezt is mi fizetjük.
Az mennyi is? Hopp, ez már húzós összeg! Ez bizony családonként százezer forint. Ajjaj! Akarom mondani: huhú! Az lesz a legjobb, ha szépen fölállunk, betúrunk mélyen az alsónadrágok alá, és – feltéve, hogy van még – kiveszünk onnan tíz darab tízezrest, és letesszük azokat is az asztalra. Egészen szép kis summa jött össze, nem? Százötvenötezer forint. Tizenöt darab tízezres bankó, meg egy ötös.
Ismerjük el, nem vagyunk kicsinyesek. Mi, ha szeretünk valakit, nagy áldozatokat is hajlandóak vagyunk hozni. A vörös maffiózókat például annyira szeretjük, hogy immár tizenöt darab tízezrest és még egy ötezrest készülünk nekik adni. Mert nehogy kétségeink legyenek, oda fogjuk adni ezt a pénzt, oda bizony. Ez ugyanis a dolgok kérlelhetetlen logikája. És ami a fő, ez még csak a kezdet.
Itt van példának okáért az AKA Rt., amelyik a magyar állam hozzájárulásával vehet fel 205 millió eurós hitelt. Vigyázzunk, vigyázzunk, az euró az nem forint. Vegyük az átlagos 260 forintos árat. Az AKA Rt. állami segédlettel 53 milliárd forintos hitelt vehet fel, melyért cserébe valamivel olcsóbban adja majd a matricát. Most ne menjünk bele abba a kicsinyes részletbe, hogy majd ki fizeti vissza a hitelt, csak rögzítsük szépen, hogy ha esetleg mégis a magyar államnak kéne az AKA helyett fizetni, akkor bizony ez a családunknak durván 18 ezer forintjába kerülne. Illetékek, szakértői díjak, Medgyessy Péter is adna tanácsot, kijön ez családonként újabb két tízezres bankóba.
Nincs már a szekrényben? Hát pedig most kezdtünk csak belelendülni. Itt van példának okáért a mezőgazdaság. A termés odalett, a tejet önthetik a száraz földre, a húst Dániából hozzák, azt vajon ki fizeti meg? Bizony csak mi magunk. Áfát tesznek a gyógyszerekre, mind drágább lesz. Még egy tízes legalább.
Eladják a kórházakat. Na, ebből lesz a baj. Eddig amit a szocialisták eladtak, abból nemhogy hasznunk nem lett, de arra ment rá az ország. Hogyan, hogy sem, de ezek úgy tudnak üzletelni, hogy minél értékesebb valamit adnak el, hát a végén mi annál többet fizetünk érte. Szeretném felhívni a tisztelt olvasó figyelmét a baloldali Thürmer Gyulára, aki a kórháztörvényt „a legaljasabb, legmocskosabb tettek egyikének” nevezte.
Szóval, nem szeretnék senkit sem megrémiszteni, sem befolyásolni, de azt szeretném mondani, hogy aki még mindig a szocialistákat szereti, annak alighanem nagyon nagy szíve lehet. Mert ilyen drágán szeretni…