Hirdetés

Petőfi származásáról olvasok. Ferenczi Zoltán több mint száz évvel ezelőtt kimutatta, hogy Petőfi Sándor szláv származása butaság, a család neve kifejezetten németes hangzású volt, ráadásul a ts végződést pont a magyarosabb hangzás miatt alakította át cz helyett. A nagypapa még Petrovicz Tamás volt, aki többször verekedett amiatt, mert magyar származását megkérdőjelezték. Mondjuk ez csak érdekesség, és nem is erről akartam beszélni.

Petőfit sok vád éri. „Előkommunista métely” – fogják rá egyesek. Ha ilyet olvasok, ingerült leszek. Kevesebb ideologikus klisét, ha kérhetem! A demagóg elvakultság idegesítő, akármelyik irányból jön is. Aki a korszakot nem érti, és a jelenből kiindulva ítél, annak tanácsosabb bégetni vagy legelni, de semmiképp nem nyilatkozni szellemi témakörökben. Tény, Petőfi nem kedvelte a császár őfelségét, a bécsi kamarillát, a császári titkosrendőrséget, de egy olyan korban, amikor a magyar nyelvű színjátszásért csatákat kellett vívni, kissé nehéz lehetett rajongani érte, főleg nem művészként és húszévesen. Azt kéne megérteni, hogy nincsenek „konzervatív értékek”, csak értékek. Önmagában a konzervatív sem érték, ahogy a változás sem jó önmagában.

Korábban írtuk

Az ideologikus gondolkodás legfőbb hibája, hogy összemossa az átlagemberi és a művészlétet. Minden korban vannak – és kellenek is hogy legyenek – érdekes, izgalmas, bogaras emberek, akik megakadályozzák a tespedtséget és a szellemi renyheséget. Petőfiné nadrágban járt, Dalínak elképesztő bajusza volt. Ezeket nevezzük jobb híján művésznek. A gond ott van, hogy a haladók azt akarják, mindenki legyen ilyen, a pék, a hivatalnok, a katona, a miniszter és az újságkihordó is. Ebbe belepusztul a társadalom. A tradicionalista világkép szerint meg senki ne legyen ilyen, mindenki álljon vigyázzba, és kötelezően legyen unalmas.

Mindkettő véglet. Mindkettő zsákutca. Mindkettő szembemegy az élet törvényeivel, tehát káros.