Szóval, ha most lennének a választások, ugyanezt a garnitúrát kapnánk a nyakunkba, semmi kétség.

Most aztán megindult a találgatás, vajon mit ront el folyamatosan a Fidesz, illetve a jobboldal, hogy a szocialisták töretlenül a csúcson vannak, miközben egyik kormányzati gikszer követi a másikat.

Igen ám, de ezeket a balfogásokat csak a jobboldal látja fenyegetőnek. Rossz az optikájuk, mert mennyiben érdekli az MSZP választóit, hogy Medgyessy elment a Kempinskibe és Nastaséval együtt pezsgőztek Erdély sötét végzetén. Miért fájna a vérbeli MSZP-szavazónak, hogy kicsinálják a státustörvényt. Mikor érdekelte a mi derék pörköltevő munkásosztályunkat a szomszédos országok magyarjainak sorsa? Ott egye meg a fene őket, csak mi lakjunk jól! Számít valamit az, hogy megnyirbálják a személyiségi jogokat, hogy aki nem akarja szeretni Amerikát, az mindjárt ellenség, de legalábbis antiszemita. Hogy aki bírálni meri a kormányt vagy annak miniszterelnökét, azt beviszik a rendőrök. Minek kell ugrálni, hőzöngeni? Miért fájna Békásmegyeren bárkinek is, hogy a magyar földet szép lassan ki lehet majd húzni a lábunk alól? Akinek van munkája, miért izgassa magát, hogy egyik üzemet a másik után számolják fel, tömegeket küldve az utcára. Hát aztán, mondja az önérzetes átlagmagyar, múlik ezen az idei kavicstermés? Nem múlik.

Terror Háza, iraki háború, iskolabezárás, a történelem eltakarítása a tananyagból, nyílt agresszióba átcsapó egyházellenesség, csupa olyan dolog, ami a pragmatikus MSZP-s szavazók borítékát, lakását, nyugalmát, napi televíziós adagját meg sem legyinti. Talán a mama meredeken emelkedő gyógyszerkiadásai, de arra kapott tizenkilencezret Medgyessytől.

Nincs itt semmi hézag, Kiss Elemér is lemondott, akkor meg mire veri a nyálát a Fidesz meg ez az izgága Orsós. Sőt, ahogyan a Pulitzer-díjas újságíró, Tóta úr remekműveiben nevezi: a művégtag?

Végül is a hajdani egypártrendszeren szocializálódott átlagmagyarnak a maga szempontjából igaza van: kuss legyen már a Fidesznek. Ne akadékoskodjon az ellenzék! Hát nem veszik észre, hogy már nem ők kormányoznak? Miért nem lehet eltakarítani azt a sok hülyét, akiknek semmi nem tetszik, amit a szocik tesznek? Miért bántják azt a szegény Medgyessyt és az édes Kovács Lászlót? Miért nem hagyják a minisztereket nyugton dolgozni, hiszen ők az okosok. Miért nem tüntetik el a politikából ezt az Orbánt?

A rendszerváltás tizenkettedik évében, Medgyessy Péter országlása idején nemcsak ébredeznek a pártállami reflexek, de veszélyesen uralkodó nézetté kezdenek válni ugyanúgy, mint az egypártrendszer rejtett propagálása. Érdemes belehallgatni a különböző rádiók és televíziós magáncsatornák úgynevezett interaktív műsoraiba. A műsorvezetők rendre kommentár nélkül hagyják a hallgatók és nézők korlátoltságát, és élvezik azok tájékozatlanságát. Nem igaz, hogy az ellenzéki véleményt képviselők kötelesek eltűrni a médiumokban a folyamatos támadásokat, és azt a fajta primitivizmust, ami oly kedves bizonyos politikai erők számára. Mert az MSZP retorikájában ugyan folytonosan hitet tesz a többpárti demokrácia mellett, de beidegződésében a mostani kormánygarnitúra képtelen átlépni az egypárti diktatúra reflexeit. Képtelen, de ha mégis átlépné, a kemény mag őrjöngeni kezd: csak odacsapni, csak keményen, elvtársak, csak semmi gesztusokat a jobboldalnak, elvtársak.

A saját médiaértelmiségije figyelmeztet: nincs engedmény a jobboldalnak, kedves hatalom! Ugyanis mi segítettünk titeket oda, ahol most vagytok!

A kedves hatalom meg kezd úgy viselkedni, mintha az ellenzék kizárólag kolonc lenne az amúgy kitűnő kormányzata nyakán, nem pedig egy 49 százalékos, komoly ellensúly. Kormánypárti politikusok gátlás nélkül játszanak össze a nyilvánosság hang-adóival: milyen jól mennének itt a dolgok, ha ez a szemét Fidesz az akadékoskodásával nem kavarna be nekünk, baloldali politikusoknak; a Magyar Nemzet nem újság, a HírTV nem tévé, a jobboldal nacionalista csürhe. Orbán Viktornak meg, ha nem akarja olajba főve látni Szaddám Huszeint Bagdad főterén, akkor semmi keresnivalója a politikában.

Mivel a magyar átlagnak ötven éve leghőbb vágya az, hogy hagyják végre békén, olyan országot szeretne, ahol kuss van és csend van. Mint a diktatúrában, csak most fene bánja, hívják ezt demokráciának, Magyar Szocialista Demokráciának.