A kép, ami a napfényes tengerparton beleóvakodik a fejünkbe, igencsak sötét. Miféle országban lakom én? Miféle emberek diktálják az igazodást, milyen képet sugallnak ezek a napi- és hetilapok egy idegennek, aki valamilyen csoda folytán beszéli ezt a különös nyelvet? A magyar nyelven nyomtatott lapokból egy buta ország, kicsinyesen marakodó politikai elitje, fanyalgó és nagyképű értelmiségije, hihetetlen öntelt és önjelölt zsenikkel megterhelt zsarnoki csoportocskája bukkan elő. Szó sem esik bármiféle egyetértésről, konszenzusról, ezeken az oldalakon mindenki hajtogatja a magáét, hangosan vagy halkabban lármázik. A kormány, nahát, van ilyen, éppen azzal foglalatoskodik, hogy miképpen lehetne egy izraeli szakértő segítségével tönkretenni, megsemmisíteni, letarolni mindent, ami nem az uralkodó párt érdekeit szolgálja. Fenyegetések, röplapok, kommandók, vádaskodások, viszontvádak, miközben az ország polgárait kéretik hülyeként vagy bégetők szavazónyájaként kezelni.

Ritka fárasztó helyzet, különösen akkor, amikor ezen módszerekkel hihetetlen pénzügyi botrányokat kellene valamiképpen elsikálnia az itt a piros hol a piros kormánynak.

Aztán hazajövünk halvány reménnyel a szívünkben, hogy talán.

És akkor csak annyit hallunk, hogy Teller-levél.

Annyiszor eltűnődtem az elmúlt tizenhárom év alatt azon, hogy mi, a sajtó, mi, újságírók mehetünk-e még lejjebb? Hogy létezik-e negatív csúcsa az aljasságnak? És mindig kiderül, hogy igen, de azt hiszem, a Teller-ügy magán hordozza mindazt a beteges perverziót és mindazt a gátlástalanságot, amelyre – vessenek meg az összehasonlításért – szerintem a jobboldali újságírók közül még a legprofibbnak tartott sem lenne soha képes.

Zseniálisan megkomponált, mondhatni jágói mélységű romlottságra.

Megjelenik egy levél hétfőn a Népszabadságban. Ezt az olvasók ismerik. Akkor még a „hiteles” Teller Ede atomtudós írta. A levélben Teller elítéli az ellenségként működő ellenzéket, megkapja a magáét Illés Zoltán Paks miatt, Lovas István felforgató és uszító jegyzetei miatt, az ismert „fideszes” főügyész, aki nem vizsgálja az Orbán-kormány kétséges pénzügyi tranzakcióit, majd egy kis antiszemitázás után az elszomorodott szerző reméli, hogy dr. Medgyessy Péterrel való találkozása sok mindent tisztáz.

Remek, igazi kovácswerberi országfreskó.

Másnap aztán becsap a villám, és kiderül, hogy a levél közönséges hamisítvány. Hogy a levelet Zeley László újságíró a vágyaiból állította össze. A Népszabadság pedig szárnyakat adott Zeley vágyainak. Különösen azért, mert igencsak egybevágott a saját vágyaival.

Mivel utólag olvastam végig a napilapokban végigfutó botrány krónikáját, meggyőződésem, hogy a Népszabadságban tudták, hogy ez a levél hamisítvány. Még azt is feltételezem, hogy egy ekkora botrányt is megért nekik.

A világhírű tudós halála után négy nappal publikált állítólagos levél nem csak a cinizmust hivatott demonstrálni. A bosszút, az édes bosszút, hogy lám, ez az ember, aki zsidó létére elfogadta Orbántól a Corvin-láncot, és támogató levelet írt neki a Kossuth téri nagygyűlésre, halála előtt mégiscsak megtért a rendes zsidók táborába. Mert ugye Kern Andrástól tudjuk, becsületes zsidó nem szavaz a jobboldalra.

Ja, a Kossuth téri levél. Hajba kaptak rajta a szakértők, hogy ezt nem írhatta egy süket és vak szenilis öregember. Orbánnak levél? Nem létezik, az egy hamisítvány. Most pedig, amikor Teller személyi titkárnője, titkárságvezetője, intézete, magyar segítője egyhangúlag hazugságnak bélyegezték a levelet, a Népszabadság dühödt makacssággal védte a védhetetlent.

Jöttek a magyarázatok a faxokról meg a névjegyekről meg a Vasárnapi Újság hangkazettáiról meg a paksi baleset kiküldött krónikájáról. Csak arról nem esett szó, hogy milyen barát lehet az, aki egy agyvérzésen átesett vak és süket embertől ki akar csikarni valamit, amit az nem és nem akar. Milyen barát Zeley László, aki az MSZP legrosszabb zsargonját használva, évtizedes barátságra hivatkozva meg akart zsarolni egy haldoklót? És milyen barát az, aki egy még ki sem hűlt tetemet idéz meg tanúnak?

Annak a jelleméről is ejthetnénk néhány szót, aki ezt az egész tervet kieszelte, mert meggyőződésem, hogy ez nem a hazudós Zeley magánakciója.

A Népszabadság kockáztatott és vesztett, de ezt előre tudták. Hogy milyen nem várt haszonnal járt mégis ez a kihívó pofátlanság? Azzal, hogy a baloldali sajtó minden fölényét, hitelét és hivatkozási alapját elvesztette a jobboldallal szemben. A Magyar Nemzet ötven elbukott sajtópere nem ér fel egy Teller Ede nevében hamisított levéllel.