A hosszú nevű Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó, a visegrádi országok fenntartható fejlődéssel foglalkozó közös rendezvénye éppen ezekben a napokban zajlik száz ország képviselőinek jelenlétében. Amint kiadványuk közli, a rendezvénysorozat célja, hogy „felhívja a közönség, különösen a fiatalok figyelmét a kedvezőtlen környezeti, társadalmi és gazdasági folyamatokra, illetve bemutassa, hogy ezek a negatív, az emberiség jövőjét beárnyékoló változások még visszafordíthatók”.

Hirdetés

Hát akkor lássuk ezeket a kedvezőtlen környezeti, társadalmi és gazdasági folyamatokat, hogy még időben visszafordíthassuk őket. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a Planet Budapest 2021-gyel párhuzamosan zajlik a Planet Berlin 2021, azaz a koalíciós szerződés a leendő német kormánypártok között, mely bizonyára a budapesti rendezvény iránti tiszteletből részletesen ismerteti azokat a kedvezőtlen folyamatokat és változásokat, amelyek tagadhatatlanul visszafordítandók.

Berlinben például a legsúlyosabb veszély nem a fák kiszáradása, még csak nem is a globális felmelegedés (momentán lehűlés), a szén-dioxid vagy a tehénfing, de nem ám, mert a német tudósok szerint „a szélsőjobboldaliság jelenleg a demokráciánkat érintő legnagyobb fenyegetés”. Ez ellen pedig többek között úgy kell védekezni, hogy „legális lesz a marihuána, és üdvözlik, ha a közeljövőben frakciókon átívelő megállapodás születik az eutanáziáról”. És hogy mindezt a törekvést demokratikusan érvényre juttathassák, a választói, illetve választhatósági korhatárt 16 évre kívánják csökkenteni, hiszen a meleg kapcsolatokkal már a német óvodákban megismerkedő kis- és nagykamaszok bizonyára kompetensek lesznek a divatos perverziók és azok nem kívánt következményei (vö. gyermekáldás) megítélésében.

A Planet Budapest 2021 résztvevőinek kezében bizonyára megáll a kiskanál a tanácskozás kávészüneteiben azt hallván, hogy „a terhességmegszakítás a jövőben az orvosi alap-, illetve továbbképzés része”. És ez sem elég, mert „minden abortuszellenes zaklatóval szemben hatékony jogi intézkedésekkel kell fellépni”. És okosan tűnődő tekintettel kérdezgetik egymástól valamelyik világnyelven, hogy vajon egy áldott állapotban lévő kismama ab ovo „abortuszellenes zaklatónak” számít-e, ha engedély nélkül kilép az utcára, önnön eltorzult testének látványával sokkolva a közvéleményt, illetve, hogy stílusosak legyünk, a német intézkedésektől kevésbé avagy jobban melegszik-e majd a Föld?

És iránymutatónak kell-e tekinteni azt, hogy Berlin szerint „meg kell szüntetni az EU külső határain a szenvedést”? És mit jelent az, hogy „meg kell változtatni számos jelenleg hatályos EU-s jogszabályt és tagállami szerződést”? Mégpedig úgy, hogy az EU jövőjéről szóló konferenciát is átalakítva: „Váljon alkotmányozó konferenciává, amely akár szerződésmódosítást is igénylő újításokat fogalmazhat meg…” Mire gondoltak? Németország mindenek felett?

A német küldetéstudat és precizitás a XX. században két alkalommal is bebizonyította, hogy képes a világot halálos katasztrófába hajtani. A világ azonban ezeket valahogy mégis túlélte. Úgy fest, a németek ezúttal egy harmadik nagy kísérletre készülnek. Hátha most összejön?

A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó jelmondata így hangzik: „Alakítsuk együtt a jövőnket!” Jelmondat még soha nem volt időszerűbb. De a németeket nagyon ki kéne hagyni ebből.

Korábban írtuk