Polgárháborúhoz közeli állapot – a Capitolium ostroma

Január 6-án megtörtént az, amire 1814 óta nem került sor: az amerikai állam rövid időre elvesztette az ellenőrzést az ország szövetségi törvényhozásának épülete fölött. Kétszáz éve brit csapatok hatoltak be Washington DC-be, és foglalták el a Capitoliumot. Múlt héten feldühödött amerikai állampolgárok ostromolták meg az épületet, melyet oly sokan az amerikai demokrácia szentélyének tartanak. Hogyan következhetett be mindez?

Az ostrom közvetlen előzménye egy nagyszabású tömegdemonstráció volt Donald Trump mellett, melyen az elnök felháborodott hívei követelték a véleményük szerint elcsalt novemberi választások eredményének a felülbírálását. Ezt január 6-án már csak a kongresszus tehette volna meg, amely éppen az Elektori Kollégium szavazatainak hitelesítését tárgyalta, ráadásul úgy, hogy republikánus törvényhozók több állam esetében is kifogásokat emeltek. A távozó elnök maga is felszólalt a tüntetésen, és arra kérte híveit, hogy vonuljanak a Capitolium elé, és helyezzenek nyomást a szenátorokra és képviselőkre.

Miután a tömeg megérkezett a kongresszus épületéhez, az indulatok elszabadultak, és a washingtoni rendőrség képtelen volt meggátolni, hogy a demonstrálók egy kisebb, de annál agresszívabb csoportja betörjön az épületbe. A törvényhozókat azonnal evakuálni kellett, és végül a Nemzeti Gárda állította helyre a rendet. A tüntetők nem érték el céljukat, a kényszermeg­szakítás után a kongresszus ismét összeült és véglegesítette Joe Biden győzelmét.

A felelősség kérdése

Donald Trump hiába buzdította híveit arra, hogy térjenek haza, miután az események elfajultak, és hiába ítélte el azonnal a Capitolium ostromát, a Demokrata Párt, az amerikai fősodorba tartozó média, a nemzetközi sajtó és még egyes republikánus politikusok is a hivatalban lévő elnököt tették meg az eset egyedüli felelősévé. A demokraták újabb alkotmányos felelősségre vonási eljárást helyeztek kilátásba (amely jó eséllyel el is indul a Demokrata szerdai megjelenéséig), néhány republikánus politikus Trump lemondását követelte, és a fősodrú média dühödt kirohanásokat intézett az elnök ellen.

Aki azonban higgadt tud maradni, az rövid idő alatt beláthatja, hogy egy szuperhatalom törvényhozásának megszállása dühös állampolgárok egy csoportja által olyan jelentőségű történelmi sokk, melyet egészen abszurd egy ember nyakába varrni. A Trump elleni hisztériakeltés egyrészt már-már ösztönös, zsigeri reakció, másrészt pedig a politika egyik legősibb trükkje: az elit, látván, hogy az általa fenntartott rendszer felépítménye inog, nemes egyszerűséggel bűnbakot keres, ezáltal igyekezve megkerülni a saját felelőssége kérdését.

2020, a borzalmas év

Bár a válság gyökerei mélyebbre nyúlnak, kezdjük vizsgálódásunkat a tavalyi évvel. A koronavírus-járvány súlyos sokkot jelentett az amerikai társadalom egészére nézve. Vannak olyan tagállamok, ahol tavaly tavasz óta a normális élet jelei sem mutatkoznak. Az emberek amellett, hogy nagyon sokan elveszítették a megélhetésüket, teljes bezártságban, már-már házi őrizetben érezhetik magukat. Mindez jelentős lelki nyomást helyezett az amerikai állampolgárokra, amit a hatékony védőoltások érkezése még nem tudott enyhíteni.

A Covid miatt jelentkező fokozódó elkeseredést tetézték a nyár és az ősz eseményei. A Black Lives Matter és az Antifa szélsőbaloldali szervezetek által gerjesztett fehérellenes, rasszista, erőszakos, olykor lázongásig fajuló tüntetések oda vezettek, hogy az amerikai társadalom egy jelentős része radikalizálódott. Mivel a rendvédelmi szervek nem tudtak gátat szabni az eszkalálódó utcai politikai erőszaknak, a beléjük vetett állampolgári bizalom meggyengült. Eközben a politikai elit jelentős része, a Demokrata Párt egésze és néhány republikánus politikus is – az amerikai baloldali tömegmédia teljes támogatása mellett – mindent megtett, hogy ezt a helyzetet nemhogy normálisnak állítsa be, de odáig fajult a kommunikációjuk, hogy az erkölcsi fölény szerintük a gyújtogató, erőszakoskodó, marxisták által feltüzelt csőcselék oldalán van. Emlékezhetünk az amerikai vezetők hosszú sorára, akik a BLM első felszólítására térdre borultak.

Történt mindez egy olyan évben, amikor páratlanul feszült elnökválasztási kampány zajlott. Nem elég az, hogy a két politikai tábor a megszokottnál jóval keményebben harcolt egymás ellen, de a sajtó még rá is tett egy lapáttal. A CNN, a The New York Times és más baloldali médiumok szakadatlanul uszítottak Trump elnök ellen, személyesen őt vádolták a koronavírus több százezer áldozatának halálával, sőt még az Amerikát tépázó erőszakhullámot is az ő nyakába igyekeztek varrni. Amikor pedig egy szemmel láthatóan rosszul lebonyolított, visszásságokkal tarkított elnökválasztás után szemrebbenés nélkül azt állították, hogy „minden idők legtisztább választása történt”, az kétségbeesett dühöt válthatott ki széles körben.

A sajtó folyamatos hisztériakeltése valóban hisztériát szül, az amerikai utcákon tomboló politikai erőszak pedig politikai erőszakot. A járvány okozta elkeseredés pedig mindehhez termékeny táptalaj volt. Egy biztos: 2020 hibái nélkül nem lett volna ostrom a Capitolium ellen 2021-ben.

A válság gyökerei

Az USA-ban azonban rendszerszintű válság van, amely nem egy év alatt alakult ki. Mára már hagyománya van a hivatalban lévő elnök befeketítésének és legitimációja megkérdőjelezésének. Bill Clinton ellen egy, az elnöki tevékenységét semmilyen módon nem érintő szexbotrány miatt indítottak impeachment­eljárást. George W. Bush idején már az elnök törvényes megválasztását is kétségbe vonták a radikálisabb demokrata párti politikusok, a baloldali média pedig mindent megtett, hogy az ország vezetőjét ügyefogyottnak állítsa be. Barack Obama, emlékezhetünk rá, „kenyai muszlim” volt, legalábbis a legádázabb republikánus ellenzői szemében. A Donald Trump ellen folytatott toporzékoló hisztériakampány pedig még ma is tart. Az amerikai elit önmaga ellen fordulása tehát már két évtizede zajlik. A pártok közötti belviszály pedig radikalizálja a szavazótábort, és aláássa a köztársasági intézményeket, mivel azokat a két párt egymás ellen igyekszik felhasználni – jól látszott ez a Legfelsőbb Bíróság körül folytatott politikai küzdelem kapcsán.

Van-e kivezető út? – tehetnénk fel a kérdést. Sajnos a történelem azt mutatja, hogy amikor az eliten belüli küzdelem a fent vázolt mértékben elmérgesedik, akkor az egyik mód, ahogy az indulatok a felszínre törhetnek, az a polgárháború. A Capitolium ostroma, ne kerteljünk, hatalmas lépés volt egy újabb amerikai polgárháború felé. A békés megoldás a nagyszabású kompromisszum lehetne. És bár ugyan ma nem látszik a hajlandóság erre egyik oldalon sem, korai lenne még feladni a reményt. Nem ez az első súlyos belpolitikai válság ugyanis, melyben az USA találja magát. Eddig egy kivétellel mindig meglelték az utat a kompromisszumhoz. Ebben kell bíznunk, hiszen – mondani sem kell – egy XXI. századi amerikai polgárháború katasztrofális következményekkel járna a teljes nyugati civilizáció és természetesen hazánk számára is.