„A május 15-i antirasszista tüntetés és a rákövetkező kormányfői nyilatkozat olyan esemény volt, amely a társadalom különböző csoportjainak összefogását fejezte ki az emberségtől idegen rasszizmussal szemben. Aki cigány belügynek tekinti a militáns csoport Moszkva téri merényletének motívumait, az eltagadja azt a közönyt, amelyet a busz többi utasa azóta is tanúsít. Rendőrségi és politikai tényezők az elkövető származásának híresztelésével a merénylet rasszista indítékát cáfolják, pedig ahogy Hitler Adolf, Szálasi Ferenc, Imrédy Béla származása érdektelen cselekményeik rasszista vonatkozásában, úgy a Moszkva téri elkövetők esetén is így van. Sem a tettesek, sem a rendőrség, sem a Fidesz-MPP, sem a szélsőjobboldal képviselői a magyar valóságot nem cáfolhatják meg azzal, hogy a gyilkos cigány származására mutatnak. Csak az elkövetők válogathatják nemzeti identitásukat, az áldozatok nem! Felháborító, hogy a megfélemlítő fegyveres csoportosulást hagyományőrzőként jellemzik! A rendőrség politizálásának érzetét kelti a tendenciózus adatkezelés, hiszen a rasszizmus alábecsülése nem nyomozati, hanem szélsőjobboldali politikai érdek. A nyomozati eljáráshoz a keresettek korrekt személyleírása, a szembesítések elvégzése sokkal inkább hozzátartozik, mint az elkövető származásának elhíresztelése! A május 15-i tüntetés képviselőiként köszönjük a kormányfő világos állásfoglalását, és követeljük a rendőrség korrekt eljárását, a militáns hagyományokat őrző szerveződések feloszlatását!”

A felhívás tartalmi valótlanságát már annak megjelenése előtt a tények cáfolták: nem hagyományőrző csoport, hanem szerepjátékot játszó társaság egyik tagja követte el a cselekedetet, nem rasszista indítékból, hanem azért, mert éles szóváltás, sőt talán tettleges fenyegetés előzte meg a kardos döfést, sem a rendőrség, sem más „nem cáfolta meg a magyar valóságot”, hanem éppen ellenkezőleg, a kitűzött jutalom segítségével elfogták a tettest. A nyilatkozat elképesztő egyoldalúsága érhető tetten, amikor megfogalmazói – maguk is a rasszizmus bűnébe esve – kifogásolják, hogy a rendőrség a tettes származásának felfedésével úgymond „cáfolja a merénylet rasszista indítékát”. Nem veszik észre és ezért nem szégyellik magukat, hogy az áldozat származását ők viszont fennen hangoztatják, s a körülmények ismerete nélkül azonnal rasszizmust kiáltanak, amiért az áldozat cigány.

Vajon megtennék-e ugyanezt fordítva is? Ha valahol valakit egy támadó összever, megkésel vagy bárhogy tettleg bántalmaz, s a támadó cigány volna, vajon ugyanazon hévvel üvöltöznének „rasszista terrorról”, és kiáltoznák fennhangon, hogy fajüldöző országban nem kívánnak élni? A tudományos zsurnalizmus – ha van ilyen – ezt a jelenséget nevezi „pofátlan cinizmusnak”.

Ma már tudjuk, hogy semmi sem igaz abból, amit a hivatásból izgága kisebbségi harcosok megfogalmaztak, s a Népszabadság jóságosan nyilvánosságra hozott. Nem volt „militáns csoport”, a busz utasai sem voltak közönyösek (több mint egy tucat hívás érkezett a rendőrségre), csak féltek a hangoskodókra szólni, de az vesse rájuk az első követ, aki rá merne szólni két-három hangoskodó cigány vagy nem cigány suhancra, akiknél bicska és kard van. Nem volt gyilkos sem. Csak egy 17 éves fiatalember, aki talán maga sem tudta, mit akart, de szinte bizonyos, hogy nem akart ölni.

Reméljük, azok a gyilkos cigányok sem akartak ölni, akik anno Zámolyban agyonvertek egy magyar fiút. Reméljük, hogy csak a harag borította el az agyukat. Ha akkor Zámolyon a nagyhangú jogvédő, a húszkilós mini Goebbels, a gyönyörű Sipánka meg a többiek gyújtó hangú nagygyűlésen követelték volna a rasszista indítékú gyilkosság elkövetőinek példás megbüntetését, Strasbourgból való azonnali hazahozatalukat és így tovább, akkor is a világ barmai volnának mostani ostoba és célját tévesztett ágálásuk miatt, így azonban még ez a mentségük sincs.

Van azonban még valami, amit nem hagyhatunk szó nélkül. A rögeszmés gyűlölet egy pillanatra elvakítván ez őrült, de máskor taktikusabban fogalmazó tábort, az alábbiakat is papírra vetették: „követeljük a… militáns hagyományokat őrző szerveződések feloszlatását!” És azokat miért? És a horgászegyesületek feloszlatását miért nem? És a kerékpáros klubok feloszlatását miért nem? Mi közük van a kiáltványozók szerint militáns hagyományokat őrző szerveződéseknek a Józsika hasába szúrt szamurájkardhoz? Militáns a töretlen bírói gyakorlat szerint pusztán annyit tesz, katonai. Vagyis a tiltakozók olyan hagyományőrző szerveződések feloszlatását követelik, amelyek katonai hagyományokat őriznek. Kik ezek? Hagyományőrző huszárcsapatok. Hasonló klubok és egyesületek, amelyek első vagy második világháborús egységek emlékeit őrzik, azok egyenruhájába bújva. Gyalogos és lovasíjász klubok és körök. Mi közük van ezeknek a hasba döfött Józsikához? Miért kellene ezeket rendőrileg feloszlatni? És miért nem zavarja a tiltakozókat e jámbor és békés társaságok helyett a számtalan harcművészetet okító műhely, a sok ezer, őrző-védő vállalkozásokban alkalmazott gyilkológép? Miért nem a kardforgatásra, utcai mészárlásra okító amerikai akciófilmek barbarizmusa ellen tiltakoznak? A válasz kézenfekvő. Szó sincs Józsikáról. Szó sincs a kardról. Ők csak ürügyet szolgáltattak volna – ha összejött volna – egy verbális kivitelezésű magyarellenes pogromhoz, amely, mint az előző heti Demokratában erről bőven olvashattunk, a náci propagandagépezet logikájának tökéletes lekopírozásával lett volna végrehajtva.

Magyarország a jelek szerint háborúban áll. Az ellenség itt van a falakon belül. Azt hittük, hogy egy országhoz tartozunk, azt hittük, hogy bár eltérően gondolkodunk gyakran alapvető kérdésekről is, mégis – hiszen ők mondogatják állandóan – képesek vagyunk a másik létét, a másságot elviselni, de kiderült, hogy tévedtünk. Akik állandóan a türelemre és a másság iránti végtelen alkalmazkodásra hivatkoznak, azok értésre adták, hogy ez csak egy irányban, tőlünk feléjük működik. Tőlük a mi irányunkban csak gyűlölet és pusztító akarat érkezik. Mert mi másért akarnák egy nem létező ügyre hivatkozva feloszlattatni a hagyományőrző szerveződéseket, ha nem azért, mert tökéletesen tisztában vannak azok eredeti és valóságos céljával, a nemzeti öntudat és önbecsülés helyreállításának akaratával.

Ezért kell feloszlatni a vidám huszárezredeket, ezért kell betiltatni az íjászköröket, talán még a koronaőrséget is fel kell oszlatni, hiszen azok is díszes katonai egyenruhát viselnek. Talán még a díszszázadot is fel kell oszlatni, akik egy-egy külföldi notabilitás érkeztekor a budapesti Hősök terén megkoszorúzzák az ismeretlen katona sírját. Gondolom néhány túlsúlyos, világoskék suhogós proletár jobban tetszene nekik. Soha ilyen tisztán nem vált láthatóvá az alapvető különbség.

A tiltakozók legfőbb vezérelve a gyűlölet és a kirekesztés, ezért beszélnek erről olyan sokszor. Ezért képtelenek beilleszkedni abba az európai közegbe, amelyik kétezer éve a megbocsátás civilizációját építette föl. Nem mentesen bűnöktől és hibáktól, de mégis arra a jézusi elvre alapozva, hogy úgy szeressük egymást, ahogy Ő szeretett bennünket. Ezért ilyen reménytelen a küzdelem, mert a romboló gyűlölet ellen a szeretet elvére alapozva nehéz hatásos ellenstratégiát megfogalmazni. De mégis kell. Mert ez a perzselő gyűlölet, amely világító élességgel mutatta meg most magát ebben a tragikomikus közjátékban, akkor is működik, amikor a gyűlölet hadserege taktikai okokból egy kicsit elcsendesedik.

Messzire vezetne annak kifejtése, hogy a megértés és megbocsátás civilizációjának milyen eszközökkel kell felvennie a harcot a gyűlölet civilizációja ellen. Ezért befejezésül – a gondolatébresztés céljával – álljon itt egy idézet, amelyik bár két évvel korábban keletkezett, mégis mintha tökéletes választ adna a fenyegető kiáltványra. Bizonyára sokan emlékeznek rá. Ez a Fidesz Magyar Polgári Szövetség alapító levele. 2003 tavaszán kelt Budapesten, a Gesztenyéskertben. Helytakarékosságból csak rövidítve közöljük, hogy az összehasonlítás könnyebben elvégezhetővé váljék.

Olvassa el figyelmesen a Tisztelt Olvasó, aztán olvassa el még egyszer amazok kiáltványát, majd ismét ezt, s aztán gondolkodjon el, hogy hol élünk, s mit kellene tennünk: „(…) Mi, Magyarország szabad és felelős polgárai, felismerve a magyarok közéletet megújítani óhajtó igényét, tanulva az 1990 óta végbement változások tapasztalataiból, szem előtt tartva az igazságosság, a szabadság és a szeretet örök parancsát, kinyilvánítjuk akaratunkat, hogy szövetségre lépjünk egymással. (…) Szövetségünk olyan közösség, amely a nemzet valamennyi polgára előtt nyitott, tartozzék társadalmunk bármely csoportjához vagy közösségéhez. Szövetségünk célja, hogy a kereszténydemokrácia, a szociális piacgazdaság hagyományait követve (…) megteremtsük a magyar polgárok boldogulásának feltételeit, s erősítsük a nemzet együvé tartozását. (…) Bízunk abban, hogy szövetségünkkel a nemzeti összefogást is szolgáljuk. Bízunk abban, hogy szövetségünkkel hozzájárulunk az erős és egységes magyar nemzet ügyéhez. Bízunk abban, hogy szövetségünk segíti a magyarok közötti bizalom, barátság és együttérzés erősödését. Rendületlenül hiszünk a szeretet és az összefogás erejében.”

De azért lassan eljön az ideje annak, hogy valaki kötélből fonjon ostort.

(folytatjuk)