Hirdetés

Most, hogy Járóka Lívia Punk not dead feliratú dzsekiben ment EP-ülésre – majd biztos jön Uj Péter, és elmagyarázza, hogy a punk csakis baloldali lehet, mint a humor meg a jó nők –, kedvet kaptam, hogy megnézzem a BP Underground: Hardcore/Punk című filmet.

Döbbenet a libsi gondolkodásmód. Az, hogy valaki utálja a gazdagokat, mert több pénzük van, az itt természetes. Elfogadott.

Ha én azt mondanám, hogy utálom a románt, mert – a tőlünk rabolt területtel – nagyobb az országa, az nacionalizmus.

A libsik mindig egyénben gondolkodnak. A haladó képtelen közösségben gondolkodni. A szubkultúra nem „közösség”. A szubkultúra a többségből kiszakít egy szeletet, és kizárólag azzal foglalkozik. Holott a közösség egy organikus egység.

A libsik absztrakcióra sem képesek. Holott az az értelmes gondolkodás alapja. A nemzet egy absztrakció. Egy elvont valami. Mert mi a nemzet? Nyelv? Közös múlt? Kultúra? Származás? Külön egyik sem, de így együtt.

Az álmodozás az egyenlőségről nem absztrakció. Az csak arról szól, hogy nekem – mint egyénnek – jó legyen. Mert egyenlőséget mindig az alul lévő követel magának, sosem az, aki elért valamit. A vesszenek a gazdagok és a mindenki egyenlő voltaképp arról szól, hogy nekem legyen több.

Az az élet rendje, hogy az egyik organizmus szemben áll egy másik organizmussal, és harcol vele a területért, az élelmiszerért és így tovább. De a haladár azt akarja, hogy az adott organizmus sejtjei egymás ellen harcoljanak ahelyett, hogy annak karja, lába, feje, nyirokmirigye együtt küzdenének a másik organizmus lába, nyálkahártyája, veséje ellen. Ezzel a leosztással egy organizmus – közösség, nemzet – csak veszíthet. Csodálkoznak, ha azt mondjuk a forradalmárra és haladóra, hogy hazaáruló?

Ja, és a mai magyar hardcore punk? Unalom, közhelyek, megfelelés. Olyan az egész, mint egy Szabad Nép-félóra. Mint egy szeminárium. Ez lett a sorsa a nagy lázadásnak. Leromboltak egy dogmát, hogy aztán a helyére illesszenek egy másikat.

Johnny Rotten köpne az egészre, ha látná.