Radikális ellenzékiségem 2.
Vagy? Vagy mi? Újabb kétség tehát, amely agyam próbálja. A Fidesz-féle népszavazás? Nem is tudom, gyötrődöm. (Egyik barátom belebolondult a 2006-os eseményekbe, és én sem vagyok túl jól.) Apropó, egészség. A 90-évek közepén készült számos felmérés bizonyítja, hogy a politikai, a gazdasági és a társadalmi igazságtalanságok (és bolond, aki nem látja, hogy bőven kijut nekünk ezekből) stresszt okozhatnak. A stresszel kapcsolatos ismereteink alapján pedig állítható: a stressz öl. Na nem azonnal, csak lassan, évek alatt. A hosszan tartó stressz legalább annyira halált okozó, mint a dohányzás és a szalonna. (Valóban: miért is nem tiltjuk a szalonna, vagy a transzzsír evést nyilvános helyeken?)
Félreértés ne essék, nincs szándékomban az MSZP–SZDSZ-bagázst gyilkossággal vádolni. Nem mintha ártatlannak gondolnám őket; pusztán arról van szó, hogy nem bízom a magyar igazságszolgáltatásban. Amikor az ország első számú jogász szaktekintélye (Sólyom László; jelenleg a Magyar Köztársaság elnöke) szerint az újonnan megszavazott, az egészségügyet privatizáló törvény nem tartalmaz alkotmányellenes kitételeket, hogyan bízhatnék jogtudorainkban. (Apropó, jogtudorok; érdemes lenne megvizsgálni: mi az, ami nem kap kellő hangsúlyt az egyetemeink jogi kurrikulumaiban. Talán a logika, vagy a magyar nyelv?)
Szóval, mit tehetünk, ha nem vagyunk elegen, vagy nem vagyunk kellően elszántak ahhoz, hogy egyetlen nagy hurrával elzavarjuk ezeket? Taxisblokádszerű hídzárlat? Nem igazán hozott eredményt, bár élveztem minden pillanatát. Trianonozás, imádkozás és székelyhimnusz-énekelgetés a város különböző pontjain? Kedves, de hatástalan, nem beszélve a rendőri túlerőről. Ady írta valamelyik publicisztikájában a múlt század elején, hogy kis ország lévén radikális megoldásokat kell keresnünk. Igaza van (mint oly gyakorta). Mielőtt belemennék, hogy mi lehet ez a radikalizmus, tisztázzunk néhány dolgot. Már csak azért is, mert nálunk és mindenhol máshol a világban, ahol a történelem kereke visszafelé forog, a radikalizmus és a szélsőségesség manapság csípőből elítélendő. Tehát: 1. a radikalizmus jelentése ’gyökeres, alapos, eredendő’ (radix – latinul gyökér; nem abban az értelemben, hogy bunkó, hanem abban, hogy alapja, eredete például egy fának), 2. egy gondolat vagy cselekedet szélsőségessége nem feltétlen jelenti azt, hogy azok igaztalan vagy jogtalan gondolatok, cselekedetek. Sőt a Gauss-görbe jellegéből adódóan, szükségképpen a szélsőségekben kell keresnünk az igazságot (lásd például az IQ-eloszlás görbéjét). Ne értsék félre szavaim, nem a demokráciát torpedózom, csak a ma divatos politikai korrektséget: a neolib/neocon korrektségét, amely új ördögöket kreál számunkra: a radikálist, a szélsőségest, majd persze – hogy kedvére háborúzhasson – a terroristát. Nem a radikalizmus vagy a szélsőségesség az, amit kapásból el kell ítélnünk, hanem a hülyeség és a gazemberség (ami persze lehet egyben radikális és szélsőséges, hiszen a Gauss-görbe az átlagtól balra és jobbra is mutat értéket).
Szóval, vissza Ady radikalizmusához, helyesebben az én radikalizmusomhoz, amely utóbbi – kényelmi okok vagy gyáva megfontolások miatt – ma már nem Molotov-koktélos és nem kődobálós, de nyilván szélsőséges a „politikai korrektség” szempontjai szerint. Az ország tragikus helyzete, sőt az ország egyre nyilvánvalóbb ócskasága, illetve helyzetünk kilátástalansága már minden, egy kicsit is felvilágosult elme előtt ismert. Azt is tudjuk, hogy a tragédiát – ha másként nem, hát közvetve – ki és mi okozta. Ebből az is következik, hogy jól tudjuk az első megteendő lépést: ha törik, ha szakad, a ma uralkodó bagázst el kell zavarni. Nemcsak a Gyurcsány-kormányt, de az egész bagázst. (És nem várhatunk 2010-ig.)
Radikális és szélsőséges javaslatom tehát: éheztessük ki őket! És akkor el fognak menni. Maguktól. Hiszen nem elvből baloldaliak vagy szocialisták, és nem is elvhű liberálisok. Tudjuk, hogy a meggyőződésüket illetően is hazudnak. A mi ellenségünk valójában az önzés által doppingolt önérdek-érvényesítésük, a beteges pénzimádatuk, ami azonnal irrelevánssá válik, ahogy elzárjuk őket a pénzforrásoktól. Kóka vagy Gyurcsány nem annyira hülye, hogy ne lássák be, amit csinálnak, az árt: árt az egész országnak. Annyira azonban mohón ostobák, hogy kizárólag érdekeik szerint tesznek-vesznek, politizálnak. Hallottuk a HírTV-n, ahogy Zuschi, vagy valamelyik másik nyikhaj elszólja magát egy harmadik nyikhajtól kérdezve: „…milyen kocsival jöttél? Még mindig nem Audival?…” Szóval, ezektől a pénzt kell megvonni. El kell zárni őket a lóvétól.
Morvai Krisztina azt javasolja, hogy bojkottáljuk a biztosítókat meg a hiper- és szupermarketeket. Igaza van, bojkottáljuk. De én azt (is) javaslom, hogy bojkottáljuk a kormányt; APEH-ostul, rendőrségestül és köztévéstül. Bojkottáljuk, hogy ne lophassanak többet, hogy eltakarodjanak. Egy ilyen bojkotthoz minden erkölcsi alapunk és jogunk megvan. Sőt, továbbmegyek: ha nem élünk jogainkkal, akkor egyszerűen balekok vagyunk. Balekok vagyunk, ha engedjük, hogy például a rendőrség a mi adóforintjainkból fegyverkezzen ellenünk, a mi adóforintjainkból vásárolt könnygázgránáttal, gumilövedékkel lőjön minket. Bolond balekok vagyunk, ha hagyjuk, hogy az első számú közszolgálati tv a mi pénzünkön otthont adjon a Nap-keltés tv-nek.
Hiszem, hogy minden eszköz és lehetőség ma már adott (lásd a közvélemény-kutatások eredményeit, illetve az önkormányzati választások eredményeit) ahhoz, hogy egy ilyen bojkott sikeres legyen, már csak a módozatot kell kifundálnunk. A lehetséges megoldásokról majd a folytatásban… (Addig is várjuk esetleges ötleteiket e-mailen, a „subject” rovatba kérjük beírni: „békésen, de radikálisan”.)
Mészáros G. László