Április 20-án, tízórás tanácskozás után a minneapolisi bíróság esküdtszéke döntést hozott Derek Chauvin volt minnesotai rendőr büntetőügyében, és bűnösnek mondta ki George Floyd halálában. A döntés előzménye ismert, csak röviden térjünk vissza rá: George Floyd tavaly május 25-én hamis pénzzel fizetett egy boltban, majd távozott, beült a kocsijába.

Hirdetés

A boltos hívta a rendőröket, akik meg is jelentek, és megpróbálták Floydot elszámoltatni. Floyd eleinte engedelmeskedett, majd visszaült a kocsijába, és megtagadta a további együttműködést. Ekkor kiszállították, és Chauvin egy, a rendőrségnél rendszeresen alkalmazott fogással a nyakára térdelt, hogy ártalmatlanítsa. Ezt hosszú perceken át folytatta, még akkor is, amikor Floyd elveszítette az eszméletét. A leszorítás után röviddel Floyd meghalt.

Az esetet követően az egész országban zavargások törtek ki (ezek egy része fosztogatásokba torkollt), és a rendszerszintűnek nevezett rasszizmussal szemben óriási mértékben megerősödött a 2013-ban létrejött, de addig szinte észrevétlen úgynevezett Black Lives Matter (BLM) mozgalom. A BLM hamarosan átlépte a határokat, az egyetértés jeleként szerte Nyugat-Európában tömegtüntetéseket szerveztek, és a nyugati világot az­óta egyre jobban áthatja a vélt vagy valós rasszizmus elleni határozott föllépés igénye. George Floydot valósággal szentté, az elnyomottak mártírjává avatták, a képét glóriával grafittizték föl a falakra, őt magát országos tévék által közvetített, show-elemekkel teletűzdelt ceremónia során aranykoporsóba temették, és azóta is hősként emlegetik.

A rendőr nemzetközi figyelemmel kísért minneapolisi pere során az esküdtek most azt találták bizonyítottnak, hogy a halál a leszorítás következménye volt, így Chauvin akaratlanul bár, de gyilkosságot követett el. A konkrét büntetést ezért majd a bíró állapítja meg.

Nincs okunk kételkedni az esküdtek döntésében, Floyd halálát a rendőr, Derek Chauvin végletekig túlzó eljárása okozta, és ezért valamilyen mértékű börtönbüntetést érdemel. Ami azonban a rendszerszintű, idegen szóval strukturális problémát illeti, félő, hogy éppen az ellenkezője igaz annak, amit a nyugati világ értelmiségének meghatározó része állít.

A valóság föltárásához először a rasszizmus fogalmának a tisztázása szükséges. Rasszizmus azt gondolni, állítani és aszerint cselekedni, hogy egyes rasszokhoz tartozók születésüknél fogva kisebb értékűek, mint mások, illetve megfordítva, egyes rasszok különbek a többinél. Nem lehet tagadni, hogy ez a felfogás létezik, vannak rasszisták.

Az a felfogás azonban, hogy az egyes szociokulturális közegben élő emberek viselkedése nagy valószínűséggel eltér más közösségek tagjaiétól, a legkevésbé sem rasszizmus, hanem tudományos tényen alapszik. Azt a tudományt, ami ezt a jelenséget elemzi, strukturális antropológiának hívják, és legnagyobb hatású művelője a francia Claude Lévi-Strauss volt. Elgondolásainak lényege, hogy hiteink, vágyaink, törekvéseink, félelmeink, a legkülönbözőbb normáink struktúrát, rendszert alkotnak, amelyet a szüleinktől örökölünk és a gyerekeinknek adunk tovább. Az egyes ember viselkedése természetesen eltérhet a közössége normáitól, az egész közösség azonban átlagát tekintve e normákat követi.

Mindezt a hétköznapokra alkalmazva: olyanok vagyunk, amilyenné a családunk és a környezetünk nevel minket. Ez nem elkerülhetetlen végzet, a közösség számára mégis meghatározó. A dobókocka példája jól megvilágítja ezt. Ha elvetünk száz hatlapos dobókockát, mind a száznak egyenlő esélye van bármelyik lapjára esni, külön-külön egyikről sem lehet megjósolni, hogy milyen számot mutat. Az összes kocka számainak átlaga azonban szükségszerűen 3,5 közelében lesz.

Hogy a most elítélt rendőr, Derek Chauvin a környezetéből hozta-e a feketékkel szembeni ellenérzését, magyarán rasszista volt-e, nem tudhatjuk, mert ilyen előzményekről nem érkeztek hírek. Arról azonban erős sejtéseink lehetnek, hogy az áldozat, George Floyd miért volt korábban ötször börtönben, háromszor kokain birtoklásáért, kétszer fegyveres rablásért. Éppen az ismétlődés az erős jele annak, hogy Floyd bűnöző életmódot folytatott, a tragikus napon is éppen bűnt követett el, kábítószer hatása alatt.

Fotó: tetiana.photographer/Shutterstock.com

Egy évvel korábban szintén nagy port vert fel, amikor a rendőr lelőtte a 17 éves, fegyvertelen fekete Trayvon Martint. Utólag aztán kiderült, hogy a fiú, akit korábban már lopásért, iskolai szekrények feltöréséért, diáktársai zsarolásáért és bántalmazásáért megbüntettek, kábítószer hatása alatt dulakodni kezdett az őt igazoltatni próbáló rendőrrel, a földre teperte, a betonba verte a fejét, és ekkor dördült el a végzetes lövés. Alig néhány napja feketék pofozkodós, rugdosós utcai verekedése során lőttek le egy fekete lányt, Ma’Khia Bryantet, aki egy késsel éppen agyon akarta szúrni a barátnőjét. És magukat jogvédőnek nevezők ebben az esetben is rasszizmust kiáltottak.

Liberális jogvédők gyakran nevezik a rendszerszintű rasszizmus egyik bizonyítékának azt a tényt, hogy a rendőrök sokkal gyakrabban igazoltatnak feketéket, mint fehéreket. Holott a rendőrök – köztük maguk is feketék – csupán arra a tapasztalatukra hagyatkoznak, hogy a feketék sokkal nagyobb arányban követnek el törvénysértést, mint a fehérek. Hogy az amerikai feketék társadalmában rendszerszintű problémák vannak, az apák kiugróan magas arányban hagyják el a családjukat, a gyerekek kiugróan gyakran maradnak ki az iskolából, válnak agresszívakká és követnek el törvénysértést.

Amikor a társadalom mindenáron rendszerszintű rasszizmusnak akar beállítani egy durva, halált okozó rendőri agressziót, de eltagadja, hogy az áldozat bizonyíthatóan rendszerszintűen sértette meg a normákat és a törvényt, és ez vezetett az eseményhez, akkor elzárja maga elől a lehetőséget, hogy a valódi problémát fölismerje és kezelje.

Ahhoz, hogy bárhol a világban két, bármilyen okból eltérő szerkezetű közösség tagjai harmonikusan élhessenek együtt, alapföltétel, hogy a problémáikat bevallják. Ha az egyik felet csak bűnösnek állítják be, a másikat csak áldozatnak, abból csak újabb, egyre durvább konfliktusok származnak.

Nem arról van szó, hogy bárki bárkit pusztán a származása alapján hibáztatna – az rasszizmus lenne. Hanem arról, hogy az amerikai feketék társadalmában súlyos torzulások alakultak ki, és ahhoz, hogy ezeket a torzulásokat orvosolni lehessen, először be kell vallani, majd a létrejöttük okait meg kell érteni. Az Egyesült Államok politikai és kulturális elitje azzal, hogy a saját népét bűnös fehérekre és áldozat feketékre osztja, ezt megértési folyamatot akasztja meg. Amiből egyenesen következik, hogy a fekete közösség társadalmi torzulásai fennmaradnak, sőt meg is erősödnek, és a jövendő George Floydjai, Trayvon Martinjai és Ma’Khia Bryantjai továbbra is az agressziót és a bűnözést tartják majd a természetes életformájuknak.

A kijózanodás esélyei egyelőre nem tűnnek jónak az Egyesült Államokban, a BLM-szemlélet egyre nagyobb teret nyer. Mi itt, Magyarországon ebben nem sok szerepet játszhatunk, és csak két dolgot tehetünk: drukkolunk Amerikának, hogy mégiscsak ismerje föl a saját érdekeit, és tanulunk az ő hibáikból, mielőtt itt is valami közép-európai BLM próbálja megszerezni a hatalmat.

Korábban írtuk