Ha nem tudsz valakit legyőzni, csatlakozz hozzá, vallották már évezredekkel ezelőtt. Ezért a mintegy évtizede behozott Valentin-nap ünneplésének (február 14.) magyarítása Balassa Bálint által, mindenképpen figyelemre méltó, okos gondolat. De alkalmas lehet e törekvés arra is, hogy a talán a XVI. században legnépszerűbb Bálint nevet Balassa Bálint mellett viselő akkori több ragyogó magyar reneszánsz személyre is felhívjuk a figyelmet, akik szintén méltóak az utókor általi számontartásra, megbecsülésre. Ha időrendben vesszük sorba őket, akkor Török Bálint (1500-1550) az első, akit Bakfark Bálint (1507?-1576) követ, majd Prépostváry Zsigmond (1540-1597), Balassa Bálint (1554-1594), ő utána pedig Homonnay-Drugeth Bálint (1577-1609). Sajnos nem tudunk most vele foglalkozni, de a maga korában jó nevű harcos református hitvitázó volt (lásd: váradi [1569] és budai [1575] disputák) Szikszai Helloponeus Bálint tiszteletes uram is.

A XVI. századot Mohács és következményei okán hajlamosak vagyunk nagyon pesszimistán szemlélni. Pedig ez a kor részben a nemzet végveszélybe jutása miatt a magyarság addig rengeteg szunnyadó energiáját szabadította fel. Miközben kilátástalannak tűnő harcot vívunk a törökkel, felvirágzik a magyar nyelvű irodalom. A két dolgot együtt kell látni. És ha ehhez azt is hozzátesszük, hogy a tizenhatodik század második felében egészen a tizenötéves háborúig a gazdaság is virágzott, akkor még árnyaltabb képünk lesz a korszakról. Az újat a végveszély mellett két életérzés gerjesztette: a reneszánsz és a reformáció. Nálunk ez a kettő szinte kibogozhatatlanul össze is keveredett. Ebben az időben ugyanis még a tanulni vágyó protestáns ifjak is elsősorban a reneszánsz Itália szabadabb katolikus egyetemeit (például: Padova) látogatták. Csak a század vége felé, illetve a következő században lettek számukra szinte kötelezőek a sokkal szürkébb német egyetemek. Az először Itáliában életre kelő reneszánsz óriási, addig lappangó vagy elnyomott életenergiákat szabadított fel. Valóban újjászületés volt. Titáni nagyságok serege él és tevékenykedik egyszerre, és nem csak a művészetek terén. A maga műfajában egy Cesare Borgia, X. Leó, Lodovico Sforza, Machiavelli éppen úgy óriás, mint Cellini vagy Botticelli stb. A magyar társadalom is e korban termeli ki az új típusú, összetett személyiségeket. Látványos érvényesülésük nálunk elsősorban a közéletben és a végvidékek csataterein zajlik. És sajnos talán ezért kapnak mindmáig sokkal kevesebb pozitív figyelmet. E kor igazi reprezentánsa az a báró Balassa Bálint, aki összetettségénél, sokoldalúságánál fogva sok kiemelkedő itáliai kortársán is túltett. És mintegy az előző gondolatot is megcáfolva, nemcsak az akkori közélet tipikus és ragyogó alakja, de igazi megteremtője a magyar költészetnek. Ő egyszerre hatalmaskodó és tékozló főúr, pártütő és olcsó zsoldos, hozományvadász, istenkereső, vérfertőző stb. Hihetetlen, mi fért bele negyven évébe. De ő csak az összegzés és egyben a csúcs, az egyszeri és megismételhetetlen. Mellette azonban még néhány kortárs és érdemes névrokonáról se feledkezzünk meg, mikor őt ünnepeljük. Időben első: enyingi Török Bálint.

Nagyapja, Török Ambrus emelkedett ki a szegény köznemesek sorából. Apja, Imre már főispán és báró. Bálint 1521-ben, mint az egyik nándorfehérvári bán, felelős a vár elvesztéséért. Talán e vádnak a kivédése miatt vette el Habsburg Mária királyné egyik német udvarhölgyét, Pemfflinger Katalint, aki pedig rangban alatta állt. Török Bálinttal kapcsolatban felejtsük el Gárdonyi szép regényét és abban a róla szóló mondatokat. Talán a nándorfehérvári megfutamodást is feledtetve részt vett a mohácsi csatában, és egy bravúros huszárcsínnyel emlékezetessé is tette abban a nevét. II. Lajos halála után először Szapolyaihoz állt, majd fél év múlva Ferdinándhoz. Különösen Zrínyi Miklóssal a vránai perjelség birtokain való vitája miatt később újra János király pártjára állt, mivel Ferdinánd Zrínyit támogatta. Pártválasztásai és erőszakoskodásai révén vált kora legnagyobb birtokosává. Mikor 1541-ben a török elfogta, övé volt többek között az enyingi, szigligeti, csurgói, somogyvári, pápai, vajdahunyadi, somlyói, futaki, csörögi, szabadkai, debreceni, szigetvári, szerdahelyi, dobronyai, ozorai uradalom. Híresen bátor huszár, jó lovasvezér volt. Felesége révén egyike első protestánsainknak, és első számú támogatója volt Tinódi Lantos Sebestyénnek. Szabadulásának ára állítólag várai török kézre juttatása lett volna, de az állandóan változó viszonyok miatt, erre az évek múlásával egyre kisebb lehetősége lett. Rabságban pusztult el.

Bakfark Bálint Erdélyben született. Pontos dátumot nem tudunk. Miként az is csak nagyon soká derült ki, hogy János nevű testvére is kiváló lantos volt. Egy időben egy személynek hitték kettőjüket. Szapolyai János budai udvarában lett kiváló lantművész. Majd a vár török kézre kerülése után fogott vándorbotot a kezébe. Művészetét megcsodálták Krakkóban, a kor egyik legfényesebb reneszánsz királyi udvarában. De bejárta a német, olasz, francia földeket is. János Zsigmond idején újra Erdélyben élt. Annak halála (1571) után Padovában telepedett le, és ott is halt meg. Lantátiratai 1554-ben Lyonban, 1564-ben pedig Krakkóban jelentek meg. Korának egyik legnagyobb és egyik legmegbecsültebb művésze volt. „Új Orfeusznak” is nevezték. A reneszánsz kiemelkedő költőjének, a lengyel Kochanowskinak egy vele kapcsolatos sora („Bakfark után nyúlni a lanthoz”) ma is a bátor emberekre vonatkozó lengyel mondás.

Az előbbiekhez képest kevésbé ismert Prépostváry Bálint főkapitány neve. Csengeri protestáns kisnemesi családban született. Huszárként szolgált. Már 1561-ben vezetett önálló lovascsapatot Moldvába. Később egyik vezetője volt annak a Szatmárról elindult seregnek, mely Karácsony György vallási rajongó csapatát szétverte Debrecen mellett. Ezt követően (nagy) Kállón szolgált. Innen vett részt Bekes Gáspár kudarccal végződött erdélyi vállalkozásában. 1577-ben aratott nagy győzelmet a füleki bég seregén Vadnánál, de már mint a felső-magyarországi mezei hadak parancsnoka. 1587-ben sereggel indult Sziléziába, hogy segítse Habsburg Miksa főherceget a lengyel trónra, de Bitzin mellett elakadt. Ennek ellenére két évvel később bárói rangra emeli II. Rudolf. 1591-95 között egri főkapitány. Igazán ekkor írja be nevét a magyar végvári harcok történetébe. Számtalan rajtaütés fűződik a nevéhez. Volt egy jelentős kudarca (1592) Szikszónál. Részt vett a tizenötéves háború idején Kékkő, Ajnácskő, Hollókő, Fülek, Somoskő visszafoglalásában. A győztes turai csatában is jelentős szerepe volt. Egerből való távozása után az ő vezetésével állították meg a Husztnál betörő tatárokat. Később Erdélyben is harcolt és részese volt a ragyogó gyurgyevoi (1595) diadalnak. A köszvény megbénította ujjait, de betegen is aktív részese volt a honvédő harcnak. Nemritkán lovagolt így is több száz kilométert. Mátyás főherceget és vezéreit időben figyelmeztette, hogy ne a kedvezőtlen terepviszonyú Mezőkeresztesnél vállaljon csatát, de nem hallgattak rá. Fél évvel később halt meg. Neve később is olyan jól csengett, hogy Zsigmond nevű fia, bár eredménytelenül, de trónkövetelőként léphetett fel Bethlen Gáborral szemben.

Harmadikként, a születési időrendet kissé megtörve, Homonnay-Drugeth Bálintról beszélünk. Az itáliai eredetű család Károly Róbert idején jött Magyarországra. Beházasodtak a magyar arisztokráciába. Ettől kezdve háromszáz éven át ott vannak az ország legjelentősebb családjai között, mint vagyonilag, mint befolyásban. Mikor a család férfi ágon kihalt (1691), akkor a fiúsított Drugeth Krisztina a későbbi kuruc fővezérrel kötött házasságába mindenekelőtt a hatalmas ungvári, homonnai, varannói, csejtei, terebesi uradalmakat vitte. Bálint apja, Homonnay-Drugeth István híres törökverő volt. Fiát elsősorban a költészet érdekelte, és csak a korabeli elviselhetetlen viszonyok tették katonává, politikussá. A tizenöt éves háborúban kimerült Habsburg-kincstárt többek között protestáns főurak elleni perekkel, vagyonelkobzásokkal is fel próbálták töltögetni II. Rudolf és hivatalnokai. Így került sor Bocskay, Illésházy stb. mellett Homonnay-Drugeth Bálintra is. Természetes tehát, hogy szinte már a kezdetekkor csatlakozott Bocskayhoz, aki a magyarországi csapatok főkapitányává tette. (Az erdélyieké Gyulaffy László lett.) Gyanakodással figyelte a fejedelem törökbarát politikáját és a „szófogadatlan, hitvány hajdúságot”. Az Illésházy István vezette békülékenyebb csoporthoz tartozott a „vad bolondok”-kal szemben, noha ő a Habsburgoknak se hitt. Bocskay végrendeletében Homonnayt jelölte fejedelmi utódául. Az 1607. február 8-19-ei erdélyi országgyűlésen apósa, Rákóczy Zsigmond lett helyette megválasztva. Jellemző, hogy Rákóczyék még az I. Ahmed szultán által kiadott és Homonnayt támogató athnáméban is áthamisították Rákóczyra a nevet. Homonnay ezután visszavonult birtokaira és magával vitte Bocskay töröktől kapott koronáját. (Később tőle került Bécsbe.) A törökök és a hajdúk azonban még egy ideig őt akarták trónra ültetni. A budai pasa komoly csapatmozdulatokat is tett. Hajthatatlansága miatt álltak később Báthory Gábor mellé Rákóczyval szemben. Nem sokkal később halt meg. Naplója kiadásra vár.

Balassa Bálint apja, Balassi János nevezetes pártoskodó, hatalmaskodó, korlátot nem ismerő és nagy birtokszerző volt. Ugyanakkor érzékenyen reagált kora vallási, irodalmi, művészeti újdonságaira. Nagy támogatója volt Bornemissza Péternek, akire fiai nevelését is rábízta.

A törökön számtalan diadalt aratott. Egyik fia, Bálint is tőle örökölte természetét, annak kitartása, ravaszsága, előrelátó képessége nélkül. Ezért is lehetett szép folyamatosan kisemmizni nagy vagyonából. Ő az első költőnk, aki nemcsak hobbiból írt verseket, de a versírás szinte létformája volt. Tudatosan készült rá, képezte magát. Egyszerre volt poeta doctus és poeta natus. Mindenben szenvedélyei mozgatták. Óriási energia fűtötte, szinte egyszerre akart mindent: hatalmat, vagyont, dicsőséget, szerelmet. Életében azonban igazán csak az utóbbi adatott meg neki, de az számtalan formában. Személyesen vett részt Bekes Gáspár Báthory István elleni hadjáratában. Ott fogságba esett, és csak Báthory nagyvonalúságának köszönhető, hogy „apja bűnei miatt” nem adta át őt a töröknek, bár azok nagyon szerették volna. Viszont azt Báthory se tudta megakadályozni, hogy miközben „nála vendégeskedett Balassa Bálint”, addig a török annak két várát (Dívény, Kékkő) foglalta el mintegy kárpótlásul. Később Egerben valószínűleg azért vállalt hadnagyságot, noha bárói rangja után várkapitányság illette volna meg, mert a közelben, ugrásra készen akart állni elvesztett váraihoz. Azok visszaszerzése azonban csak jóval később (1593) sikerült. Szerelmi lírája manapság nekünk egyértelműen tiszta, felhőtlen gyönyörűséget okoz, noha azokban a versekben érzések mellett bőven vannak számítások is. Vagyon- és hatalomszerzésnek a kor két lehetőséget adott egy nemes számára: kard és karikagyűrű. Balassa méltán híres végvári harcos volt, de privát életével (például mikor kikezdett egyik felettese feleségével) mindig megakadályozta saját érvényesülését. Házassági próbálkozásai (Krusith Ilona, Losonczy Anna, Dobó Krisztina) is rendre kudarccal végződtek. A szinte rátukmált lehetőségekkel (pl: a szép és gazdag Kerecsényi Judit) viszont nem élt. Halála méltó volt egy korabeli magyar főnemeshez, katonához. Az Esztergomot ostromló keresztény sereg német jegyzője, Gabelmann Balassáról halála kapcsán ezt írta: „Perierunt: Valentinus Balassi, Hungarus sed impius” (Meghaltak: Balassi Bálint, istentelen magyar.)

Halála pillanata már a hanyatló reneszánsz és a manierizmus, illetve a barokk kezdete, egy új, sokkal komplikáltabb, álságosabb világ kezdete. Ennek kapcsán írta jogosan Klaniczay Tibor: Gabelman „akaratlanul is amellett tanuskodott, hogy Balassa azt jelentette, amit halála évében a kor már gonosznak, istentelennek tartott: a magyar reneszánsz erőszakban, hősiességben, vérben és magasztos eszményekben, szépségben és szerelemben tobzódó világát, egy fénnyel és árnnyal teli élet és egy szerelembe álmodott világ halhatatlan költőjét”.