A magyarok állhatatosságának, elszántságának és meggyőző érveinek köszönhetően, hosszas vívódás után az ENSZ engedélyezte, hogy Magyarország egyfajta rezervátumként, szigetként megmaradjon a nyílt társadalmak hullámzó óceánjában. A területet a hagyományos életforma skanzenjévé nyilvánították, amelyet belépő ellenében felkereshetnek a szép új világból érkező turisták.

Hirdetés

A magyar határt átlépve számtalan meglepetés fogadja az idelátogatót. A kutyájukat sétáltató egynemű párok furcsállva nézhetik a babakocsiban embergyereket toló apukákat és anyukákat. Még ennél is meghökkentőbb, hogy a közintézményekben külön vécé várja a férfiakat és a nőket.

A no-go zónákból kiszabadult fiatal lányok nem tudnak betelni vele, hogy este is nyugodtan nekiindulhatnak a városnak, nem tapogatják őket csoportba verődött bevándorlók, és eddig még egyetlen égő autót sem láttak.

A templomokban a megszokott kiállítások és bowlingpályák helyett oltárképek, imádkozó hívek. Az életunt, kiégett, a transzcendens után vágyakozó idegenek megtorpannak: talán mégis lehet valami távolabbi célja és értelme az életnek?

Egy idősebb turista könnyes szemmel áll meg a bazilika melletti kis betlehemnél. Tudata mélyéről váratlanul ősi emlékek bukkannak elő. Karácsonyfa, gyertyák, Kisjézus, Mária, ajándékok, család… Észre sem veszi, de halkan dúdolja: „Stille Nacht, heilige Nacht…”

Hetven feletti vének csoportja még gyorsan jegyet vált a Széchenyi-fürdőbe egy kis lubickolásra, mielőtt vissza kell térniük a kötelező eutanáziára.

Itáliaiak álldogálnak zavarodottan a Parlamentre tűzött piros-fehér-zöld trikolór alatt. Bizsergető érzés lesz úrrá rajtuk. Nemzeti színek… Eszükbe jut, hogy ahol most odahaza a mecset áll, régen Garibaldi szobra volt. A Sargentini téren, amit régen… Igen, régen Piazza Verdinek hívtak…

Az étteremben a vendégek elalélnak a gyönyörűségtől. Libamáj! Ilyen is van? Mi ez a fantasztikus ízorgia? Disznósült? Elképesztő, csodás élet. Nekünk miért nem lehet ilyen?

Korábban írtuk