Rossz és jó

Minden rosszban van valami jó. Így tartja a mondás. És – mint tudjuk – a mondások igazak. Minden közhely valahol igaz. Holott oda sem figyelünk rá. És amikor tényleg beigazolódik, akkor felkapjuk rá a fejünket. Akkor rácsodálkozunk, hogy jé, az estére reggel jön, és ha nem fizettünk be kéthavi villanyszámlát, akkor felszólítólevelet kapunk kézhez bírsággal tetézve. De ez van az előítéletekkel is – amik voltaképp nincsenek, csak utóítéletek –, és tapasztalatok, megspékelve a kivétel erősíti a szabályt mondással, ami ismét csak egy igazság.

Hova is akarok kilyukadni? Mondások és előítéletek! „Minden rosszban van valami jó” – igen, innen kezdtem. Előttem a Magyar Iszlám Közösség hirdetése a Face­bookon. Támogassa a… küldjön pénzt… segítse… béke, dialógus, együttműködés, blablabla. Ez a lényege, nem keresem most meg, szóval csupa lózung. Nem is ez az érdekes, hanem az emberek reagálása. Én még ott egyetlen támogató megjegyzést nem láttam. Sorjáznak a kommentek, százával. Felvonul minden, az egri nőktől Nándorfehérvárig, a bécsi késeléstől a no-go zónákon át az al-Kaidáig, mi szem-szájnak ingere. A hozzászólások rit­kán kulturáltak, és elvétve tükröznek magasabb tudást és műveltséget.

De kit érdekel? Ha látom, hogy elém dobja a Face, behozok egy teát, kavargatom, esetleg süti, és vigyorogva böngészem a sorokat. Ez az én titkos időtöltésem. Gyorsan kell élvezni, mert hamar vége. Pillanatokon belül törlik. Az enyémet is törölték. Az semmi, de már hozzászólni sem tudok. Nem baj, jönnek mások. Aztán délután látom, egy megjegyzés sincs. Mindet törölték. De mire az uzsonna után géphez ülök, ismét ott háborog a nép, tele indulattal, tele előítélettel, tele elfogultsággal, szajkózva a közhelyeket, a kliséket és a begyöpösödött gondolatokat. Hogy is kezdtem? „Minden rosszban van valami jó.” A 150 év rossz volt. De ez benne a jó. Mert a Gólya, gólya, gilice, Jókai és a népdalok az évszázadok alatt olyan falat emeltek, amit most ezeknek az új hódítóknak nehéz lesz áttörni.