Safe space-forradalmat! Most!
Régen minden jobb volt. Ezt szokták mondani, és van ebben némi boomer kesergés meg a negyvenéves érettségi találkozón látlelet-csereberélős hangulat, de van benne igazság is olykor!
Ha nem is volt régen jobb minden, de valahogy a tétje volt több a dolgoknak. Most minden egyfajta Temu-kivitelben történik.
Én még azért csücsültem az őrszobán, mert október 23-án nem volt nálam személyi – mikor ne legyen az embernél, ugyebár –, ellenben szegecsek-jelvények igen, és visszafeleseltem a rendőrnek. Ma sem értem, miért nem csaptak ki a gimnáziumból.
Meg egyáltalán, hogy a fenébe gondoltam. Biztos egyfajta idealizmusból.
De volt, aki továbbment az idealizmusban. Malcolm Caldwell skót marxista akadémikus és író volt. Az amerikai külpolitika lelkes kritikusa, a kapitalizmus bírálója, az ázsiai kommunista mozgalmak kampányolója és a vörös khmerek támogatója volt, aki folyamatosan bagatellizálta a vörös khmerek tömeges kivégzéseiről szóló jelentéseket, és annak a Pol Potnak volt híve és védelmezője, aki még a komcsik közt is az egyik legvéreskezűbb pszichopata volt. Kádár hozzá képest egy Latabár Kálmán.
Caldwell azon kevés nyugati közé tartozott, aki 1978-ban ellátogathatott Kambodzsába, álmai földjére, sőt, abban a megtiszteltetésben részesült, hogy maga Pol Pot is fogadta, kedvesen elbeszélgetett vele, majd néhány órával később agyon is lövette.
Ez annyira szép történet, hogy például a momentumosoknak kötelezően felírnám receptre! Hogy miért is mondom?
Olvasom a HVG-t, ahol a 19 éves Vörös Katalin és a 21 éves Müller Áron panaszkodik tele szájjal. Itt épp Katalin sír:
„A momentumos csapattal, amelyben Áron is ott volt, már eljöttünk a Sándor-palota előtti tüntetésről, és a megállóban beszélgettünk, hogy melyik buszra kellene felszállnunk, amikor egyszer csak megjelent mellettünk egy csapat készenléti rendőr. Legalább nyolcan-tízen voltak, és az egyikük kiszedett engem, azt mondta, igazoltatás céljából álljak félre. Próbáltam megkérdezni, miért igazoltatnak, de nem válaszoltak. Arra is rákérdeztem, hogy a momentumos kabátom miatt teszik-e, de azt mondták, hogy nem, nem azért. Amikor átadtam nekik a személyimet, megkérdezték, van-e nálam pirotechnikai eszköz. Mondtam, hogy egy füstgyertya van nálam. Erre belenéztek a táskámba, és elkobozták a készüléket.”
Ezek itt állandóan forradalmat akarnak csinálni, de közben elvárják, hogy az állam biztosítson számukra biztonságos safe space-körülményeket. Úgy sejtem, az igazi forradalom az lenne szerintük, ha lehetne lájkolással is forradalmat csinálni. Ki se kéne mozdulni a szobából, posztolsz két mémet, egy hangzatos jelszót, hármat lájkolsz, és a diktatúra hopp, lemond. Kedves progresszív gyerekek, elárulok egy titkot: a forradalom veszélyes!
