Mint a Gondola elektronikus újság korábban hírül adta, egy szorgalmas néző rögzítette a már kimúlt Friderikusz-show 1997. június 5-ei adását, és annak egy részletét felrakta az internetre.

Így szóla tehát akkoron ő, a Sándor, egy amerikai showman, Conan O’Brien szövegét szinkronizálva:

„Hát ez nem semmi, mondja Conan O’Brien barátom. Friderikusz kollegám nagyon meg volt elégedve a kórussal, legalábbis ezt a hírt hozták haza a fiúk, és én ennek szívből örülök, mert ez azt jelenti, hogy az NBC és a Magyar Televízió jól tud együttműködni.”

Conan O’Brien eredeti angol szövege, ami Fridi „műfordításában” hangzott el, ez volt:

„Oh, that was worth every thing. I don’t know but…, I… I think that producer in Budapest is gonna get fired. It cost him a fortune of (?) out there. OK, Ladies and Gentlemen we take a short break We’ll be right back, stick around, we have a lot more show coming up.”

Vagyis:

„Óh, hát ez megért minden fáradtságot. Nem is tudom…. azt hiszem, a producert Budapesten ki fogják rúgni. Egy nagy csomó …ba (nem érteni ezt a szót a rossz felvételről) került neki ott kinn. Oké, hölgyeim és uraim, most egy kis szünet, addig járjanak egyet, még sok van hátra a show-ból…”

MTV-elnökjelölt úrnak ez sem volt elég, mert ordas hamisításának „eredményét” végül így foglalta össze:

„Adatok szerint ezt a műsort, illetve akár ennek ezt az ötperces filmjét, mert eredetiben – persze mi már megvágtuk -, öt perc volt ez, a világszerte fogható NBC Super Channel közel 100 milliós tábora látta. Hát, ha már az éttermek lejáratják az országot, mi legalább megpróbáljuk ily módon kompenzálni a magyaros túlkapásokat így az idegenforgalmi szezon kezdetén.” Mit mondhat erre az ember? Na ide figyelj, Friderikusz – kezdené, ha Bayer Zsolt volna, de inkább ne folytassuk, mert mindezt finom, polgári jelzőkkel galamblelkű polgárok sem tudnák illetni. Talán annyit: mindig van út lefelé.

* * *

Hallották, hogy Izrael a keresztet is fel kívánja venni nemzeti szimbólumai közé, minthogy a kereszténység a Szentföldön született? És eltörölni készül a Dávid-csillagot, mert az sértheti mások érzékenységét? Nem? Mi sem. Ellenben olvastuk Pogár Demeter január 4-i Lesz-e feszület az európai házon? című cikkét a Népszabadságban, ahol egyebek közt kifejti:

„A pápa pedig több más keresztény gondolkodóval egyetemben azt kívánja, hogy az alkotmány rögzítse: a kontinens szellemisége és kultúrája keresztény gyökerekből fakad. De vajon odaillik-e a feszület a közös európai ház falára, amelyben az arányokat tekintve egyre kevesebb a Krisztus-hívő? (…) A keresztény vallási vezetők és gondolkodók követelésének megalapozottsága első pillantásra sziklaszilárdnak tűnik. (…) De miként a legkiemelkedőbb világi gyűjteményekből, a Vatikáni Múzeum antik anyagából is világosan kiderül, hogy amikor Szent Pál küldetésével a Szentföldről az akkor még pogány kontinensünkre érkezett, nem puszta és lakatlan földre lépett. Európa már akkor is ragyogó civilizációk otthona és örököse volt. Az akkor uralkodó római jog mai is az európai törvényi rend alapja, az akkor már elterjedt görög természettudományi ismeretek és társadalmi elméletek, valamint művészeti technikák befogadása és fejlődése előtt pedig éppen a keresztény egyház vágta be a kaput, évszázadokra a sötétségbe taszítva ezzel Európát. A világi hatalmat kiépítő papság terrorral fenntartott politikai, ideológiai és kulturális egyeduralmát megtörni csak évszázadok szívós küzdelmével sikerült. Az e világi gondolkodás, a lelkiismeret és kutatás szabadságának kivívása, ami nélkül a modern európai identitás elképzelhetetlen, alapvetően a reneszánsz és a felvilágosodás gondolkodóinak, az európai forradalmaknak, a liberalizmusnak és a baloldalnak köszönhető. Mert igaz ugyan, hogy a jelenlegi pápa minden elődjénél többet tett a más vallásokkal való megbékélésért, ám vékony jégen halad, aki a saját hitének elsőségét akarja hangsúlyozni egy olyan kontinensen, ahol jelen van a világ szinte minden vallása, és amely arra próbál alapozódni, ami a különböző értékrendekben közös és előremutató. Különösen visszás ez, ha az a bizonyos „csontváz” még mindig benne van a „faliszekrényben”. A holokauszt miatt, például, a kereszténység történelmi lelkiismerete a bocsánatkérések ellenére sem lehet tökéletesen tiszta. (…) Mivel a közösségi jog csak konszenzusos alapelvekre épülhet, az alapokmány, csakúgy, mint az emberjogi charta esetében, minden valószínűség szerint megkerüli majd az identitás és a spirituális örökség konfliktusforrását, és a legkisebb közös nevezőből indul ki. Világi dokumentumról lévén szó, ez a lelkiismereti és vallásszabadság lehet. (…)”

Lelkiismereti és vallásszabadság – épp mint az EU-aspiráns Izraelben, ugye? Ahol állam és egyház szétválasztása nem történt meg a mai napig, noha a többség ott sem vallásos. Az iszlám világ zömében talán felmerült valaha az államegyház lebontása és a vallásszabadság? De Európa legyen toleráns a sok-sok mássággal, ne merészelje sérteni az ateisták és a sokasodó, ultranacionalista bevándorlók érzékenységét holmi kereszttel. Esetleg tán – stílusosan mondva: für alle Fälle – mindjárt tegyen Dávid-csillagot és félholdat az európai házra, ugye?

* * *

Nem emlékszem, hogy szocialistáink és álliberálisaink valaha dicsérték volna teszem azt Makovecz Imre munkásságát. Nem is várom tőlük, de sosem érték be puszta elhallgatásával. Ellenkezőleg, évtizede mocskolják, rágalmazzák rendületlenül. Mindez csak azért érdekes, mert lassan törvénybe iktatnák a középszerű, antimagyar nyilatkozatairól hírhedt Imre Kertesz kötelező imádatát. Nincs hét, hogy meg ne publiznák, ki nem böffentenék: a jobboldal képtelen örülni, söpredék, meg hasonlók. Jorge Luis Borges, világhírű argentin írófejedelem (1899-1986), akinek művei milliós példányszámban keltek el világszerte, s aki ismertségét nem annak köszönhette, hogy valamilyen kitüntetést kapott – nem kapott irodalmi Nobel-díjat, noha milliók értetlenkedtek, több tucat országban. Gabriel Garcia Marquez is szóvá tette ezt 1982-ben, amikor átvette saját Nobel-díját („I hope he receives it… And I still don’t understand why they haven’t given it to him. – Remélem, megkapja. És még mindig nem értem, miért nem adták meg neki”). Mint ahogy nem kapott díjat Joyce, Kafka, Calvino, Conrad, Nabokov, Garcia Lorca, Brecht, Gion Nándor (a délvidéki magyar holokauszt Kertésznél milliószor tehetségesebb művészi ábrázolója), Wass Albert, Márai Sándor és sokan mások.

Borgesnek több bűne is volt, amit liberális nyugati körök már életében is sokszor szóvá tettek: nem bírálta az argentin katonai juntákat, sőt volt képe 1955-ben elfogadni az Argentin Nemzeti Könyvtár igazgatói posztját tőlük. Bár közismerten jobboldali meggyőződésű volt, sohasem vallotta azt, hogy egy írónak írásaival kellene politizálnia, amivel szintén kiváltotta az osztályharcosok haragját. Mindenesetre jellemző, hogy az egyik „demokratikus” Perón-kormány, polgári értékrendje miatt szárnyas- és nyúlügyi piacfelügyelőnek nevezte ki korábban (amely állásról természetesen azonnal lemondott). Borges, sok-sok argentinnal együtt helyeselte az 1976-os puccsot Isabel Perón ellen, de sosem vált egyik junta kiszolgálójává sem. Mindez elég volt ahhoz, hogy soha ne ítéljék oda neki az irodalmi Nobel-díjat, amely, mint az köztudomású, mindig és mindenkor, kizárólag és tisztán a művészi értékeknek szól. Persze, ha valami maoista terroristaszervezetet kezdett volna kaserolni…

* * *

Sokunk nagy örömére szolgált a január 4-i Magyar Nemzetben Schöpflin György, Angliában élő neves politológus Veress Katának adott interjúja. Schöpflin mindig megfontolt és udvarias, érvei mégis a számszeríjból kilőtt nyílvessző pontosságával és keménységével csapódnak a céltábla közepébe.

„Lehet, hogy eretnekségnek tűnik, amit mondok, de szerintem a státustörvénynek van egy nagy hibája: az, hogy túl mérsékelt. (…) Ha az EU-nak nem felel meg a státustörvény, akkor vitatkozni kell vele. El kell érni, hogy a magyar kisebbségek kettős állampolgárságért folyamodhassanak. Görögországban, Németországban, Finnországban, Írországban, Portugáliában, Olaszországban, Szlovákiában és még számos helyen bevett szokás az etnikai alapon történő kettős állampolgárság megadása. Ha a magyar törvénynek is ez lett volna az alapja, akkor az EU is sokkal könnyebben el tudta volna fogadni.”

A jobboldal egyes köreiben bálványozott, ám megítélésünk szerint egy Rolls-Royce-nak kikiáltott Trabantként fungáló kedvezménytörvényről ennél lényegretörőbbet, igazabbat nehéz megfogalmazni.

Köszönjük, Schöpflin úr.