* * *

„Biztos vagyok benne, hogy a baloldal addig globálisan nem győzhet, amíg a mi férfi- és nőideálunk, a családképünk ugyanolyan, mint a konzervatívoké, a jobboldaliaké vagy akár a fasisztáké. […] A mi hazánkban még mindig masírozó nácik szelleme lebeg a mezők fölött, és újnyilas suhancok bakancsai dübörögnek a falvainkban, terrorral fenyegetve mindenkit, aki más, maholnap már lincselnek is, mint a Ku-Klux-Klan, a törvény védelme mögött, miközben a világ ott tart, hogy az USA elnöke afroamerikai… […] Ahol a társadalomnak közel a fele konzervatív, feudális, retrográd nézeteket vall, az Isten, haza, család szentháromságára hivatkozik (és nem akar tudni az egyenlőség, testvériség, szabadság hármas értékrendjéről), akinek Isten arra való, hogy saját hitványságát fedezze, a haza, hogy másokat kirekeszthessen, a család, hogy otthon szabadon zsarnokoskodhasson –, ott a sikeres nők fájó kivételek. […] Az igaz magyar ember (hazánkban jelenleg a többség) úgy tartja, hogy »pénz olvasva, asszony verve jó«, az asszony leggyakoribb meghatározója az »asszonyi állat«, aki akkor beszél, ha kérdezik, és a konyhában a helye. És senki se dőljön be a közvélemény-kutatásnak, mert a magyar ember mást mond a kérdezőbiztosnak, és mást a havernak a kocsmában.” (Kertész Ákos: Nők évezrede, avagy a megújulásra szoruló asszonyimágó, Népszava, 2009. január 3.)

* * *

„Aki a gyógykezelésből késik, aki nem tud megjelenni a munkahelyén – közöttük a kórházakban –, aki nem tud iskolába járni, akik nem kapnak időben szállított árut, nem tudják támogatni esetleg súlyos állapotban lévő szeretteiket, mind Gaskóék áldozatai. Ez a »mindenáron, alku nélküli sztrájk« már régen nem az, aminek hirdetik. Beilleszkedik a jobboldal által folytatott, mindennapos, durva és ide-oda forduló politika, és a mindennapossá váló utcai zavarkeltés, zavargás, Molotov-koktéldobálás, irredenta és fajgyűlölő szimbólumfitogtatás és kialakulóban lévő cigányprogram-keltés mezőjébe. Ez a brutális és eltökélt erőszakforma nem érdekérvényesítés, hanem terrorisztikus jelenség, megnyilvánulás, és az illetékesek ennek kell hogy tekintsék. […] Nem tudom, kapott-e elsőbbségi jelzésjogot a sztrájkvezér, de azon kívül, hogy miatta zsúfoltabb a közlekedés, gondolom, ő is furakodó, buszsávhasználó módon utazgat fontosnak tartott szónoklatai színhelyére. Persze – lehet, hogy ez csak a szubjektív érzetem – az őrjöngő autók elsősorban a fekete színűek, a híres márkák, mint feltehetően az övé is.” (Deák Péter: Megy a gőzös? Népszava, 2009. január 3.)

* * *

„Világnézete sokat változott, mióta megismertem, de lehetetlen nem felismerni, hogy a változások mögött ugyanaz a fáradhatatlan, az igazságtalanságok ellen és mások szabadságáért küzdő gondolkodó áll. Számos dologban távolodott álláspontunk egymásétól az elmúlt években, az azonban biztos, hogy Tamás Gáspár Miklós Magyarország élő lelkiismerete, amiért elismeréssel és hálával tartozunk neki.” Fodor Gábor születésnapi köszöntője (2008. december, www.szdsz.hu)

* * *

„Orosz József: Csinálták a pártokat? Grósz Károly: Nem csináltuk, segítettük. […] Természetes, hogy volt forgatókönyv. Ezt mindenki tudta, már akkor is. Kérdéses volt még akkor, hogy a két rendszer világméretű harcában melyik rendszer fog győzni. Ez a híres Brzezinsky-féle koncepció, aminek megvolt a technikai végrehajtási utasítása, menetrendje. Emlékszem, Krjucskov, aki a KGB elnöke volt, erről elég sok mindent elég részletesen elmondott. […] este 11 körül találkoztunk, és elmondta az egész menetrendet. (KGB-forgatókönyv, szükségállapot, fehérterror? Az interjú 1994 őszén készült. Forrás: Tizenhat óra, 1996. január 20.)

* * *

„…a baloldali blokk kormányhatalma kizárólag olyan markáns jobbközép politikával számolható fel, amely az SZDSZ bázisára gyakorolt vonzerővel vagy szakadásra készteti a pártot, vagy olyan kényszerhelyzetbe hozza, amelyben egyszerűen lehetetlenné válik számára a szocialista és elkerülhetetlenné a jobbközép koalíció. E kézenfekvő felismerésnek van egy másik, szociológiai olvasata is: az SZDSZ képviselte társadalmi csoportok, »szubkultúrák« nélkül – és ellenére – a mai Magyarországon kapitalizmust, piacgazdaságot »csinálni« nem lehet, nem szabad, de nem is érdemes. Aki ilyesmit gondol, az nem nagyon ismeri Magyarországot, és feltehetőleg nem is akar igazán kapitalizmust. A kérdés csak az együttműködés (együttélés) mikéntje lehet; két megoldást – egyet Antalltól, egyet Horntól – láthattunk már. Az új jobbközépnek is kell dolgoznia a magáét.” (Zimányi Zoltán: Mit kíván a három nemzet? Magyar Nemzet 1996. március)