Szemle – Kommentár nélkül XIII.
„Magyarországon nemcsak morális válságot és egy megosztott országot köszönhetünk a legnagyobb ellenzéki pártnak, hanem egy sokkal súlyosabb helyzetet: nem jó érzéssel fizetjük az adót. Sokan nem értik azt, hogy akkor lehet több vasutat építeni, bölcsődét, iskolát felújítani, ha eleget adóznak. Tudathasadásos állapot van az országban. […] Ma egyedül a baloldal képes arra, a válságkezelés mellett az esélyegyenlősséggel is foglalkozzon.” (Gurmai Zita, interjú, Népszava, 2009. május 29.)
* * *
„A kétségbeejtő igazság azonban az, hogy még a legjobban informált külföldi lapok cikkei sem tükrözik a szélsőjobb különféle alakulatainak mai elburjánzását; a klasszikusan fasiszta vagy »csupán« fasisztoid szervezetek tevékenysége valójában sokkal kiterjedtebb. A magyar sajtó tényfeltáró munkája is meglehetősen hézagos ezen a téren – az éppen aktuális botrányok pertraktálásán túlmutató, szívós és szisztematikus felderítésről nemigen beszélhetünk.” (Mészáros Tamás: Métely, 168 óra, 2009. május 28.)
* * *
„Habitusváltást – visszaadva a baloldal szuverenitását: nemhogy helyetted, de csak veled együtt tudjuk megoldani a helyzetet. Mi csakis azt kínálhatjuk »receptként«, ahogyan mi belül valljuk. Ha mi nem befogadóként, nem integrálóként cselekszünk, ki hinné el, hogy érte és általa cselekszünk? Erre értem az új habitust: nem a verbalizmusnak, hanem a tetteknek kell érvényre jutniuk.” (Interjú Kiss Péterrel a baloldal esélyeiről, Népszabadság, 2009. május 28.)
* * *
„A politika különben is szétverte magát, gyakorlatilag lenullázták saját magukat. S most boldog fiatalok örülnek, hogy az összes öreget kiölték. Itt van például az SZDSZ. Nyugodtan mondhatom, hogy szélhámosok ezek a fiatalok, nem áll mögöttük senki. Gyakorlatilag egy domainnevet akarnak örökölni, nem tudom, mi a céljuk vele. Olyan ifjúsági vezetők vannak például ebben a pártban, akik húsz ember előtt még nem szólaltak meg. Nem láttak harminc embert. Ez körülbelül olyan dolog, mintha valaki operettprimadonnának nevezné magát egy zsebszínházban, ahol nyolc szék van.” (Interjú Farkasházy Tivadarral, Népszava, 2009. május 30.)
* * *
„És itt kívánom megjegyezni, hogy az SZDSZ-en kívül az összes többi párt érdemi mondanivalója leginkább a baloldal értékrendjéből táplálkozik, bármilyen egyéb mázzal is öntögetik le. A mostani választás valódi hazai tétje leginkább a baloldali torta felosztása. […] Baloldali demokrataként tehát úgy vélem, hogy országunk érdekei szempontjából a most induló pártok közül a demokratikus oldalon a választék a következő: MSZP a baloldalon, LMP-HP, MDF, SZDSZ, MCF-Roma Összefogás Párt valahol középen, míg az autoriter és antidemokratikus oldalra sorolom a Fideszt, a Jobbikot és a Munkáspártot, azaz a rájuk szavazást még rémálmomban sem ajánlom.” (Szanyi Tibor: Volt egyszer egy kampány, Népszava, 2009. június 4.)
* * *
„Amit a Fidesz mond (visszaadandó nyugdíj, családi pótlék, gyes stb.), az vagy államcsőd, vagy hazugság. Ezért is óriási az MSZP felelőssége. Ez ma az egyetlen párt, amely viharvert állapotában is képes lehet a jobboldali gőzhenger megállítására. Persze belső megosztottságtól sújtva, hit nélkül, a fal mellett oldalazva, fontos emberekről és véleményekről lemondva, az »új rendhez« helyezkedve nem fog menni. Egy év még sok mindenre elég lehet, csak neki kéne látni. Nem nagy ügy: csak az országról van szó.” (Gréczy Zsolt: Lábon maradni, Népszava, 2009. június 8.)
* * *
„De azt minden józanul gondolkodó embernek látnia kell, hogy a Fidesz – együtt a jobboldali médiával és a szélsőjobbal – szervezett gyűlöletkampányt folytat a szocialisták ellen, s ez a gyűlölködés ugyanazokra a klisékre épül, amelyekkel az elmúlt száz-kétszáz évben minden baloldali, humanista progresszív irányzatot ki akartak iktatni a közéletből. »Idegenszívűek «, »hazaárulók«, s folytathatnánk a jelzőket. Ellenfeleinknek nem az a bajuk velünk, hogy nem vagyunk »eléggé« baloldaliak: ők éppen az örök baloldalt gyűlölik bennünk.” (Hegyi Gyula: Mindnyájunknak el kell menni! Népszava, 2009. június 2.)
* * *
„Hazánk a népboldogítók országa. Valaha barakkunk vidámságáról és szabad országunk mai szomorúságáról a népboldogítók gondoskodtak. A rendszerváltásig a kádáristák, azóta a nagy, populista pártok. Mintha az ezredfordulón kiadták volna a jelszót: »Magyarország népboldogítói egyesüljetek!« A népboldogítók az adófizető, megtakarító, a munkapiacon legális jövedelmet szerző tevékeny kisebbség oldaláról átálltak az adót nem fizető, mindent elfogyasztó többség pártjára. […] Mária országában a boldogítottak kivárják a csodát. Legfeljebb még egy kicsit jobban meg kell majd szorítani a legálisan dolgozók, az adófizetők és megtakarítók torkát. Legfeljebb a felzárkózás szelektív lesz.” (Csillag István: Népboldogítók, Népszabadság, 2009. június 2.)
Tóth Gy. László