Még sokáig keresgéljük a választás elvesztésének okait. Rossz kampányban, személyekben, még abban a politikusban is, aki nélkül aligha kristályosodik ki majd két és fél millió emberben az együvé tartozás fölismerése, az okos öntudat és tiszta erkölcs alapján. Ez a stabil választótömeg nem a Fideszre, nem Orbán Viktorra szavazott, hanem Magyarország jövőjére, arra, hogy elege van a kommunista vircsaftból, amely immáron hatvan esztendeje tart. Ez a tömeg tud önállóan gondolkodni és ítélkezni. Ezt a tömeget sem anyagi előnyök kecsegtetésével, sem primitív, de vonzó médiahülyítéssel nem lehet megtéveszteni. Ez a tömeg a magyar nemzet aranytartaléka, benne rejlik a magyar jövő záloga. Aki ezt akarja fölbomlasztani, az az országot zúzná szét. Ez a tömeg a rendszerváltoztatás után nem szavazott a Fideszre, mert az a párt a rossz liberalizmus bűvkörében élt, de melléje állt, mikor a helyes utat, a magyar utat választotta. Ez a tény, ennek a két és fél milliónyi embernek az okos rugalmasságát és következetes kommunistaellenességét jellemzi.

Mennyi ez a mennyi?

Több mint Szlovénia lakossága. Több mint fél Írország. Majdnem Lettországnyi. Kétharmad Litvánia. És sokkal több, mint Észtország. Tehát euró-tagországnyi méretekben is számottevő mennyiség.

A Fidesznek tisztában kell lennie azzal, hogy azt a masszát, amely balra szavazott, vagy otthon maradt, a székely himnusszal nem lehet megnyerni. Ezek az emberek nem is nemzetileg, hanem emberileg képtelenek átérezni a határon túlra szorított magyar emberek nyolcvan esztendeje tartó testi-lelki nyomorúságát. Ezeket én emberileg hitvány amőbáknak, véglényeknek tartom. Mélységesen fájlalom, hogy a két és fél milliónyi érzelmileg és szellemileg felsőbbrendű emberből egymillió nem ismerte föl, hogy mi december 5. tétje. Erre vezetem vissza a választási bukás egyik okát. Ha akkor győzünk, az pedig nem sok szavazón múlott, ma is nyerünk. Mert ha a langyos agyvizűek erőt, egységet, győzelmet láttak volna, ma hozzánk csatlakoznak. No, de Dávid Ibolyáék még azt sem érzékelték, hogy a becsületes baloldali szavazók ma is otthon maradtak. Eladták lelki üdvösségüket nem egy tál lencséért, hanem lelki betegeknek való köménymagos levesért. És alelnökük, ez a mulatságos rajzfilm-karikatúra, ez az erőlködő Hock vagy kicsoda? Ez piszkálja a talpig férfi Gémesit? Mentegeti pártja aljasságát?

Nem érdekli a baloldali szavazókat a magán- vagy közerkölcs sem. Sőt, tiszteli azt, aki ügyes bűnöző. A baloldali média csinált sztárt sikeres bankrablókból, prostituáltakból, egyengetve az utat a politika bűnözői és prostituáltjai elfogadásához.

– Hűha! – mondja aranyapa. – Nekem csak két kalapácsot, meg egy kombinált fogót sikerült lopnom abból a gyárból, amit szőröstül-bőröstül ellopott az én kedvenc kommunista politikusom. Aki neki pont ezért kedvence, mert ügyesebb tolvaj, mint ő. A parasztember, akinek a nagyapját agyonverték a komcsik, mert nem lépett be a téeszbe, most vagy tartózkodott, vagy családja megrontóira szavazott. A nyugdíjas belerokkan a gyógyszervásárlásba, s nem ismeri föl, hogy a szétvert egészségügyet csakis kivételesen lelkiismeretes orvosok és ápolónők működtetik, most pedig azokra szavaztak, akik ezt is szét akarják cincálni.

Ennek a koalíciónak Budapest állapota a szimbóluma. Akármit csinál, az rosszul sül el.

Az ellenzék abban hibázott, hogy nem mérte föl a szavazók egy részének szellemi és erkölcsi állapotát. Pedig elég lett volna az ATV betelefonálóinak, sms-ezőinek Bolgár György locsogópartnereinek IQ-ját megmérni. Nemzeti érdek- és saját érdekellenességüket, erkölcsi állapotuk hitványságát, önálló értékítélkezésre való alkalmatlanságukat, hisztériára való fogékonyságukat tudomásul venni.

A kutya azonban mégiscsak ott van elásva, hogy ezek az emberek bezárkóztak a józan ész érvei ellen, ezek az emberek nem veszik tudomásul azt sem, ha őket éri olyan csapás, hogy belerokkannak, de mégis tönkretevőikre voksolnak. És vevők a gyűlöletre, a hisztériára, a náci szellemű gyűlöletkeltésre és lejáratásra. Ezen hogyan tudunk változtatni? Ezt kell kitalálni.