A hajdanvolt szovjet személyi kultusz posztmodern piacgazdálkodási és internacionalista változata francia-angol köntösbe bújtatva. Összezavarodott koncepciójú, önkényes értékrendet valló életművét azzal mentegeti, hogy ha hiányoznak jelentős írók az ő „irodalomtörténeteikből”, azt külföldi példa igazolja: „A francia irodalomtörténetben nemcsak Céline, de Drieu la Rochelle, sőt Brasillach tevékenységéről is többet olvashatunk, mint a Nobel-díjas Romain Roland vagy Marin du Gard munkásságáról. Jarryval egy mondat foglalkozik, Saint-Exupér neve pedig csak a mozira vonatkozó fejezet egyetlen felsorolásában szerepel. Béranger vagy Francis Jammes sehol sincs megemlítve…”

Visszacseng Szegedi-Maszák elmefuttatásából az utált régi szlogen: „Példaképünk a szovjet irodalom…” Mekkora ostobaság arra hivatkozni, hogyha a francia irodalomtörténet idióta változata nem tárgyal egy fontos francia írót, akkor annak kirekesztő szellemiségét kell utánoznunk. Röhej. Szánalmas, sznob szolgalelkűség. Szegedi-Maszák, aki máskülönben Kulcsár-Szabó-utánzat, megnyugtat bennünket: „abban a vonatkozásban önállóságra tartottunk igényt, ha nem korlátoztuk a figyelmet az úgynevezett magas irodalomra.”

Mit neki Shakespeare, ha Edgar Wallace-t vagy Georges Ohnet-t avathat magas irodalommá! E nyaktekerészeti farbukfenc azt jelenti, hogy Maszákék még annyira sem ragaszkodnak a valódi értékrendhez, mint amennyire teszik azt lüke példaképeik. Hencegéseik szakszerűtlenek és tudatlanságból fakadnak. Íme egy öntelt mondat: eddig Rejtőnek „még a neve sem fordult elő […] legbőségesebb irodalomtörténetünkben sem.”

Ami nem igaz. 1962-ben, Karinthy-monográfiámban hosszasan elemzem Rejtő humoros művészetét, sőt Aszlányit, Vaszaryt is. De akkora marhaságot nem mertem volna leírni, hogy Rejtő 1938-ban megjelent „Csontbrigádja megjósolja a soát, amely pótolhatatlan veszteséget okozott a magyar irodalomban.” Ugyanakkor leváltották Karinthy Frigyest és behelyettesítették P. Howarddal. Mert „A Karinthy életmű süllyed, s a maga erejéből nem tartható fönn a színen – irodalmi tudatunk hagyományaként.” Miután azonban a logikájuk abszurd önellentmondásokra épül, közlik: a „reménytelenül süllyedő Karinthytól” legalább tíz kötetet is olvasnak, a helyére tett Rejtőt viszont egyre kevésbé, népszerűsége rohamosan kopik. Talán May Károlyt kéne Thomas Mann helyére applikálni, mert ő olvasottabb? Miről beszél ez a szerencsétlen Veres András, aki a ponyvát a „magas irodalom” fölé emeli? Megadják magukat az alantas média ízlés-diktatúrának és üzleti szempontot, nemzetikultúra-ellenességet, kozmopolitizmust, morbid ízléstelenséget, olvasói tömeg-elfogadottságot vezetnek be évezredek alatt kicsiszolt művészi értékrend helyett? Ha következetesek akarnak maradni saját kánonjaikhoz ezek a kánoncsinálók, téveszméiknek megfelelően Berkes Andrást kellene Kosztolányi helyébe tenniök, Szilvási Lajossal pedig leváltani Krúdy Gyulát.

(Folyt. köv.)