A liberálisok, a baloldaliak, a kriptokommunisták megnyilatkozásait bíráltam és bíráltuk eleget, rosszhiszeműségüket, tudatos történelemhamisításaikat, azok tendenciózusságát szinte minden nap tapasztalhatjuk. A balliberális érdekszféra pszichológiai, tudati, ismereti hadjáratot folytat ellenünk, igen ügyesen, sokakat megtévesztve, komoly stratégiai elképzelésekről téve tanúbizonyságot. Rövid távú taktikai tervük szerint az elfajult, úgynevezett baloldali, valójában neoliberális hatalom átmentése, fönntartása, megerősítése a cél, ami távlatokban a magyar nemzet, a magyar társadalom elgyöngítését, majdnem hogy megsemmisítését tűzte maga elé célul. Mivel a hazai liberális oldaltól ennyi szellemi potenciált nem tételezek föl, gyanítom, hogy külföldről kapja az ötleteket, amelyek a népességcsökkenést, az egészségügy leépítését, a közoktatás lerontását, a szellemi és a fizikai nyomort fokozzák, de mindenekelőtt a keresztény erkölcsöt igyekeznek szétzilálni, amelyre több mint ezer esztendeje alapul a nemzet létezése, bukásai után meg-megújulása, amire alapul a kultúra, a művészet, a társadalmi létezés megannyi formája.

Ezt az erkölcsrendet a legkönnyebb a kultúrában, a művészetben kikezdeni és elbizonytalanítani, amitől aztán szépen, lassan áthatja a rohadás az egész nemzeti létet. Komolyan veszélyeztetve közösségünk jövőjét, fönnmaradását.

Az ember azt gondolhatná, hogy eme veszélyek ismeretében a nemzeti értelmiség megfontoltan, e veszélyek ellen veszi föl a kesztyűt, s az ezeket előkészítő torzításokra, hamisításokra összpontosít, ellenük szer ez szellemi hadjáratot.

De nem. Történelemszemléletünkben az érzelmi indulatok, a romantikus képzelgések fölülmúlják a rációt, a tényeket, az észszerűséget. A lényegre való törekvést. A rosszindulatú elfogultságot bizonyíthatatlan fantazmagóriákkal igyekeznek megcáfolni. A polgári demokrácia egyik ismérve a tévedéshez, sőt a butasághoz való jog. Ha azzal nem sújtja saját közösségét. Sajnos, elkötelezett magyarok, a köztudatban megbecsült, nemzeti hősnek minősített emberek akaratuk ellenére magyarságra káros nézeteket terjesztenek. A minap hallottam például, hogy Szent István megkínozta a magyarokat, sőt a fele népét kiirtotta.

Valóban csudálatos teljesítményekkel ékes honfitársunk pedig azt adta elő, hogy 1956. október 23-át nem mi, hanem az ávósok csinálták, a bokrokba fegyvereket rejtegetve előre a fölkelőknek. Ezzel még ezt a dicsőségünket is elorozva tőlünk. Nemzetellenes képtelenség a Habsburgok és a németek elleni maszatos gyűlölködés is. Összekeverve Habsburgot, osztrákot, németet. Nem ismerve elemi történelmi tényeket. A habzó szájú mélymagyar pedig nem tudta, hogy Róbert Károlyban anyai ágon Árpád-házi vér folyt. Lenullázzák az 1967-es kiegyezés utáni fél évszázad elképesztő sikersorozatát, puszta Habsburg-gyűlöletből. Föl sem fogva, mekkora károkat okozva ezzel a nemzeti önbecsülésnek. Amikor pedig azt mondta a „tanár úr”, hogy 1541 és 1920 között nem létezett magyar államiság, Slota és Funar röhögött ki bennünket, mondván: mit akartok Erdéllyel és a Felvidékkel, ha még államotok sem volt fél évezredig? És az első adandó alkalommal, hogy tehettetek volna valamit honfitársaitokért, leszavaztátok magyar állampolgárságukat ama december 5-én.

Nem elég az, híveim, hogy hangosan vagytok magyarok, tenni is kell az országért. Okosan, érdemben, a tények ismeretében, ésszerűen és céltudatosan. Számolva tetteink és szólamaink következményeivel is.

Szalay Károly