Annak örültem, hogy a várost pompás lakónegyed-gyűrű veszi körül, annak viszont nem, amit egy tanyasi ember mondott. Persze gyermekkorom tanyáiból kevés maradt, az akkori tanyasiakból meg senki. Ez a ma is élő tanyai rezervátumlakó úgyszintén öreg ember, agyonkínzott, elhasználódott a nélkülözésekben. Beszélgetésünk közben repülők röpködtek a légtérben, s nem tudtam fölfedezni, honnét bukkantak elő nagyhirtelen. Az öreg mondta: sok magánrepülőtér van a környéken. Azon a környéken, ahol tanyája áll, nincs villany. Gáz meg mégkevésbé. A XXI. században, Európa közepén (Ne Kelet-Európázzatok már, szerencsétlenek!), az EU-ban tömegek élnek úgy, hogy nincs villanyuk. És hogy ez mit jelenthet az ott élőknek, most érzem a bőrömön, pedig nekünk van villanyunk, csak gázunk nincs. Átalakítják a Baross teret, s éppen olyan elképesztő következményekkel, ahogyan a többi középítkezést művelik. A fejetlenségnek, a szakszerűtlenségnek, a lakosság érdekei iránti közönynek olyan fokával találkozom én és társaim, amihez nem tudok találni hasonlót emlékezetemben. Kecskemétnél maradva, persze a legszörnyűbb látvány a város közepébe belerondított, úgynevezett malomcentrum. Ezt a monstrumot közfölháborodás és szakmai tiltakozások ellenére, a törvény szeme láttára húzták föl.

Az építtetők kész helyzet elé állították a lakosságot, a szakmai tiltakozókat, mondhatni falhoz állítottak mindenkit a befektető érdekében. Na, most ha én ezt kifogásolom, azt mondják, visszasírom a kommunista rendszert. Holott nem kell visszasírnom, mert itt van, sőt el sem ment. A személyek, az elvek, a nemzet- és népellenesség megmaradt, csak az eszközök és a formák változtak. Az MSZP még személyi állományában is, de mentalitásában mindenképpen hű leszármazottja az MDP-nek. Ezért idegesíti a kommunistázás.

Más. A Balaton-parton vagyok. A verőfényes alkonyatban előbb egy légcsavaros kisrepülő úszik fölénk, majd egyre több, végül nyolc-tíz köröz a levegőben a tó fölött. Azt mondja egy ottani bennszülött, aki különösképpen az üdülőtulajdonosokat utálja, hogy ezek mind magántulajdonban lévő repülőgépek, és a tulajdonosok a Balaton fölött gyakorolnak, hogy megszerezhessék a jogosítványt a repülővezetéshez. Persze nem tudom, hogy ebből mi az igaz, nem is érdekel túlzottan. Akinek futja rá, hadd csinálja. De miből futja, kedves uram? – kérdez vissza a nyomorgó helybéli.

Nézem viszont a múlt vasárnap este Friderikusz műsorát. Tudom, hogy ezzel sokakat megbotránkoztatok, mert Friderikuszt illik utálni mindkét politikai szárnyon. Én a legjobbnak tartom műfajában, Vitray már csak öreg pozőr hozzá képest. A napkeltei kérdezgetők meg dilettánsok az ő fényében.

Nos, múlt vasárnapi két vendége Ferge Zsuzsa és Havasi Éva szociológus volt. Ferge Zsuzsát is lehet utálni politikai nézetei miatt, de minek? Amit mond, az éppen azért elgondolkodtató, mert baloldali és kormányközeli. Havasi Éváról nem tudok különösebbet, de ez az én bajom.

A jelenlegi állapotokról kérdezte őket Friderikusz Sándor, akire nem lehet ráfogni, hogy az ellenzékkel rokonszenvez. De a kérdései vitathatatlanul tárgyilagosságra törtek, a válaszok, amiket minimum kormánnyal rokonszenvező beszélgetőtárstól kapott, megrendítő tényeket közöltek a magyar társadalomról, gazdasági életről. És a kormány csődjéről.

Azt fedték föl, amit a kormányzat könyörtelen mellébeszéléssel elhallgat, ködösít. Az ország legfőbb baját. Közben bírálva a neoliberalizmus társadalomellenes elveit is. Kunczéék nevetséges dogmatizmusát, teszem hozzá.

Katasztrofálisnak tartották, hogy szegény és gazdag között nő a különbség, a gazdag réteg zsugorodik, de még gazdagabb lesz, a szegény réteg még szegényebb és szélesedik. Arra a kérdésre pedig, hogy tehet-e erről a mai balliberális vezetés, igenlő választ mondtak.

Ha egy mondattal akarnám jellemezni a mai állapotokat, azt mondanám, hogy magánrepülőgép-park és villanynélküli tanyák. És akkor még csak szépíteném a szörnyű társadalmi ellentmondást.