Ezért kiebrudalják a következő ciklusban az SZDSZ képviselői közül. Hiller István, az MSZP elnöke azonnal felajánlotta neki, hogy átveszik az MSZP képviselőlistájára, tehát Mécs Imre nem marad pénz, munka, párt nélkül. A történetnek azonban megannyi tanulsága van. Mindenekelőtt – és ez általános -, hogy az úttörők, a forradalmárok, az alapító tagok előbb-utóbb kikopnak, vagy kikoptatják őket abból, amit ők hoztak létre; gyakran valami ellen, s az a valami visszatér, beszivárog a hatalomba, majd totálisan birtokba veszi. Másik változat: nem tér vissza a hatalomba, ha kiirtják, de az úttörők akkor sem maradnak meg, jön a második vagy a harmadik hullám és az kerekedik fölül.

Ne vitassuk mi most el azt a tényt, hogy Mécs Imre 1956 miatt lett halálra ítélve, majd életfogytot kapott, börtönben ült, s miután 1983-ban egy temetésen forradalomnak nevezte 1956-ot, új rendőrségi procedúrát indítottak ellene. Közben, 1975-től részt vesz a demokratikus ellenzék tevékenységében, tagja a Duna-köz mozgalomnak, aláír különféle Chartákat, a nyolcvanas évek egyik legellenzékibb pártjának, az SZDSZ-nek alapítója, majd ügyvivője, még az ánti időkben.

Bizony szép curriculum vitae ez, ha tetszik, ha nem. Ezért kérdezhette meg az ATV esti műsorában Szombathy Pál, a Magyar Hírlap főszerkesztője: nem furcsa-e, hogy most az a párt nyúl a hóna alá, amely pártnak a közvetlen elődje, az MSZMP verte le az 1956-os forradalmat, e párt elődje ítélte őt halálra, hurcolta meg, most pedig ennek a pártnak fogadja el a segítségét, mégiscsak az eredetileg antikommunista SZDSZ ellenében, az ő politikai édes gyermekének mutatva ezzel fityiszt?

Szombathy Pál nem felejt semmit, Mécs Imre mindent. Amiben az az érdekes, hogy a főszerkesztő keményen baloldali, Magyar Hírlapos és Magyar ATV-s, és ennek ellenére úgy látja, az MSZP annyira az MSZMP utódpártja, hogy nem volna ildomos Mécsnek, a forradalmárnak elfogadnia az „ellenforradalmi” párt segítségét.

Mécs Imre olyasmivel érvelt: a parlamentben ott a helye az ötvenhatosoknak, nevezetesen őneki. Csak az a szépséghibája ennek az áldozatkész ötvenhatoskodásnak, hogy csak most jutott az eszébe. Amíg élt Pongrátz Gergely, aki mégiscsak a leghitelesebb fegyveres(!) harcos forradalmár volt, erre nem is gondolt Mécs. És Wittner Mária is pusztába kiált minduntalan. Arról nem is beszélve, hogy az általa alapított párt vezető funkcionáriusai akadályozták meg, hogy a forradalom mártírjának, Tóth Ilonának a köztéren szobrot állítsanak.

Amiről Szombathy Pál nem beszélt, de amire alighanem gondolt: a történetesen Pongrátz Gergely, Wittner Mária bekerült volna a parlamentbe, egy széksorban ülhetett volna társai hóhéraival, vagy hóhérai haszonélvezőivel. Mert Horn Gyula, Lendvai Ildikó, Medgyessy Péter, de még Gyurcsány is vagy magas rangú funkcionárius volt, vagy közvetlen haszonélvezője 1956 leverőinek, s az 1956 utáni bosszúhadjárat végrehajtóinak és levezérlőinek.

Persze büntetlenül nem lehet még egy tiszta múltú forradalmárnak sem a korpa közé keveredni. Mert miközben elmismásolta az őszinte választ Szombathy kérdésére, nekikezdett Sólyom László simfelésének. Micsoda bornírt ellentmondás! A demokrácia védelmében nehezményezte, hogy Sólyom elfogadta a szavazás végeredményét. Őt viszont liberális és demokráciát olyannyira védelmező pártja egyszerűen nivellálta. Mécs úr merészelt beszélni a titkos szavazásról, mint a parlamenti demokrácia előföltételéről? Hiszen az SZDSZ, az ő terméke, éppen úgy terrorizál, mint a totalitárius MSZMP, csak most nem szuronnyal, hanem denunciálással, anyagi megszorításokkal, kirekesztéssel.

Az ország lakosságának egy része, sajnos, az ötvenéves baloldali agymosás következtében nemcsak az önálló gondolkodásról, az ellentmondások fölfedezéséről és az emlékezésről szokott le, hanem az alapvető társadalmi, politikai erkölcsökről is.

És erkölcstelensége következtében nem törődik mással, csak a pénzharácsolással, vagy azon iparkodik, hogy önmagából bálványt csináljon Egyszer erről is kellene már írni.