Félig hallottam a rádióból, hogy valami kormánycsimbók azt rinyálta: gonosz tüntetők lelki terror alatt tartják a jóságos és ártatlan kormánypárti képviselőket. Ellenőrizendő az űrből idetévedt mondatot, rákérdeztem ismerőseimnél. És most lássatok csudát! Mindenki hallott az inkriminált sopánkodást, de mindenki mást jelölt meg a mondat forrásaként. Volt, aki Gusztos Péterre gyanakodott, akadt, aki Újhelyi Istvánt sejtette a hápogás eredeteként, s akadt, aki a szokásos Lendvai Ildikó-féle óbégatásra tippelt. Csak abban egyeztek meg, hogy a „lelki terror”, amit a „tüntetők nyomasztanak rá a balliberális képviselőkre”, elhangzott. Ez az este önmagában is lélektani vagy szociológiai vizsgálatot igényelne. Hiszen a szörnyellák és a szörnyjanik arca, hangja, személyisége egybemosódik a közvéleményben, nemcsak mert visszataszító látványt nyújtanak, hanem azért is, mert nincs önálló karakterük, uniformizált szemek abban a láncban, amellyel béklyózzák, nyuvasztják az országot. Karinthy szerint, ha egymásra fotografálnak száz bűnöző arcát, az egymásra rajzolódó vonások kiadják az örök bűnözőtípust.

Elemezzük a sopánkodást mint a kormányhatalom megnyilatkozását. Kik és mivel terrorizálják lelkileg a szegény kis ártatlan képviselőket?

Volt, aki tolvajt kiáltott, de hát ez irodalmi idézet. Moliére Harpagonja is azt jajgatta, hogy „Au voleur, au voleur!” Más tüntető melegebb éghajlatra küldte el őket, amivel azonban csak a képviselők népszokásaira céloztak: thaiföldi masszázstúra meg kanári-szigeteki ellazulás Kajmán-szigetek módra. Ami még a főrendőr szerint sem terrorcselekmény, legföljebb szabad véleménynyilvánítás. És kik is azok az úgynevezett terrorizáló tüntetők? Hát azok, akik végső elkeseredésükben viperákkal verették, vízágyúval lövették magukat, s megfélemlítendő a képviselőket, kilövették a saját szemüket, csak úgy passzióból. Elismerem, mindez Oszama bin Laden-i ravaszsággal kiagyalt lelki terrorcselekmény a védtelen képviselők ellen. Mint ahogyan az is jogos fölháborodásra készteti az édes arcú, bájos mosolyú és bülbülszavú Nyakó István (aki másodállásban gyermekrémisztgetőként és öklendeztető szakemberként keresi szerény betevő falatját), hogy közhírré teszik a képviselők címét, telefonját, amire ejnye-bejnye üzeneteket küldenek a nyomorba döntött, tönkretett, becsapott, megtévesztett és öngyilkosságon merengő állampolgárok.

De kik ezek a szerencsétlen kis üldözött és megfélemlített, lelkileg terrorizált képviselők? Mondjuk ki kerek perec. Ők bizony, akár liberálisok, akár szocialisták, akár KISZ-titkárból lett milliárdosok, a nemzetközi kommunizmus 1919-ben, majd 1945-ben, s végül 1956-1957-ben nyakunkra telepített magyarországi leszármazottjai. Közvetlenül vagy közvetetten. Nagytőkésként is és közönséges választópolgárként is szellemi és anyagi örökösei a kommunista múltnak, amely formálisan a fasisztázásban, lényegében a magyar megvetésben nyilatkozik meg. Törvénytelenség vagy a törvényekkel való visszaélés, cinikus úrhatnámság, más értékeinek eltulajdonítása, legyen az magántulajdon vagy nemzeti vagyon, hazudozás és félrevezetés, mind-mind kommunista örökség. Néhány példa a múltból. 1953-ban, Sztálin halálakor közkegyelmet adtak 748 000 elítéltnek. Közülük börtönből szabadult 115 761 ártatlan lélek. A kivégzettek, az internáltak, a kitelepítettek, az „eltűntek” ilyesmit sohasem kaptak. A rettegés minimum két és fél millió lakost nyomasztott. Csöngőfrásztól a hajnali elhurcoltatásokig. És ez nem szűnt meg, csak átalakult 1956 után. Feketelistázások, bebörtönzések, kivégzések. 1945-től napjainkig folyamatos a mindenkori lakosság tetemes részének tökéletes kiszolgáltatottsága. Régen ezt a burzsujok megfékezésének, a sötétben bujkáló reakció fölszámolásának, ma reformnak, konvergenciaprogramnak, az egészségügy, a közbiztonság, az oktatásügy korszerűsítésnek nevezik. Ami valójában rombolás, fölszámolás, megsemmisítés. Ma is lelki terror alatt nyög a társadalom jobbik fele, s ezt kendőzendő szocialista, liberális vagy ki a fene azon jajgat, hogy a képviselőket félemlíti meg a nyomorát tovább tűri nem tudó túlnyomó többség.