Csak ámultam-bámultam félve és csodálkozva, hiszen a közelmúlt mászott elém a jelennel keveredve. A félig nyitott sírokból keserves életű nyomoroncok, Rákosi, Farkas Mihály, Horn Gyula, Medgyessy, Gyurcsány rendületlen, mindenkori biztos pártválasztói, hívek és áldozatok vonszolták magukat elébem, megrokkantan, kevés lerohadni való hússal szkeletonjukon, de annál több kommunista hittel.

Aztán előkóválygott a kommunista és liberális tetemcafat elit, csontjaikon bőségesen fityegtek a vaskos hús- és zsírdarabok, jólétük sírba vitt rekvizitumai. Hajdanvolt és mai kommunista vezetők, maguk előtt terelve áldozataikat. Kádár, akasztófakötelet használva póráznak, vezette Rajk Lászlót, aki négykézláb mászva, lila arccal irgalomért esedezett barátjához. Ávéhás börtönökben alaktalanná kínzott emberroncsok, ötvenhat után agyonvert szabadságharcosok, Gyurcsány és Kóka által nyomorba és öngyilkosságba kergettetett szerencsétlenek. A tisztesség és becsület koldusai: írók, színészek, hatalomnak smúzoló „személyiségek”, besúgóvá züllesztettek, hamisan csengő pléh plecsniért, alamizsnáért erkölcsi tetemcafattá megalázottak.

Végeláthatatlanul sorjáztak elő az „emberi nemzés szégyenei”, hatalmat gyakorló szolgalelkűek, fölfújtan, öntelten vonuló liberálisok, maréknyi, gőgös töpörtyű pártocska-karikatúra. És egymással civakodva sírból sírba, jövet-menet, Kóka, Fodor, Gusztos, Magyar Bálint, a szörnyella Ungár Klára, a kokainos Konrád; azután Draskovics Tibor, a rendőrminiszter, aki natúrban, ingyen mutogatott arcával halálra rémiszti Molnár Lajos módra a bűntettek túlélő áldozatait. És minden idők Grimm-mesei szörnyetege, Horváth Ágnes, a dundi zombi. És egészségügyi reformjának áldozatai, a meg nem született csecsemők, a rossz inkubátorokban megvakultak, a kikapartak, a törvényesen népirtottak. És náci módra együttlépdelve, katonásan az ókori hadrendbe, kohorsokba, falanxokba, manipulusokba tömörült szocialista képviselők és csirkebuta szavazóik. Fejük fölé emelve csapattestük hadi jelvényeit, persze nem a római hősök vagy a honfoglaló magyarok aquiláit, turuljait, hanem egymás rút ábrázatait, lombrózó pofázmányait riogatóként.

Marosántól Apró Antalig és Gyurcsányig látványuk bénító rémülettel tölti el az ellenség szívét. És előcsámpázott a veszprémi hóhér legjobb magyar tanítványa, a bombaszakértő hadúr, Szekeres Imre is, lándzsarúdján egekbe emelve Gerő András történész az öntelt áltudor ellenségrémisztgető fejét mint hadijelvényt.

S hirtelen émelyítő leheletbűzt éreztem… csontos kéz tépte ki írógépemből ezt a cikket a sajtószabadság szent nevében. Lendvai Ildikó, a Kádár-rezsim főcenzora hajolt fölém, a gázárak istennője és a demokrácia vásári kikiáltója. Kivert az izzadtság, s kimerülve az átélt borzalmaktól álomba zuhantam.