Vessenek meg, nézzenek le, akkor is megmondom őszintén, gyógyultra röhögtem magam kórházi ágyamon, miközben hallgattam a rádióban a kormánypártok és a pusztán már csak papíron létező MDF fanyalgását. Úgy beszélt, nyilatkozott, minősített a három párt „elitje”, mintha gyermekhomokozóban játszanának parlamentesdit holmi langy szüzek és kisúttörő félnadrágok. Demokráciát óvó erkölcscsőszködésükre mondják azt, hogy savanyú a (tokaji) szőlő. Az is érthető, hogy a fölsült intrikus politikai banditizmusnak nevezi a nemzet győzelmét. A hajdanvolt rokonszenves Herényi pedig talán még nem késett le arról, hogy megtanulja: a demokrácia nem lehet a hülyeség alibije.

Dávid Ibolya, Toller, Lendvai, Katona Kálmán, a Gömöri-Mészáros Tamás-féle quadriga elképesztő hápogása csak fokozta az esemény komikumát. Remélem, jól kikacagtad magad magyar! Úgysem volt erre sokszor alkalmad az utóbbi hatvan évben.

Gyanítom, a baloldal korántsem olyan bugyuta, mint amilyennek látszik. Azzal, hogy az SZDSZ bukásra ítélte Szili Katalint, Gyurcsánynak tett szívességet, aki a balatonöszödi villa mellé az MSZP-t is le akarja nyúlni. Az is érdekük, hogy tovább mélyítsék a szocialista párton belüli szakadékot, mert tudják, nincs jövőjük, süllyed a hajójuk, s Gyurcsány kormányos segítségével át akarnak szállni az MSZP hajójára. Ez is egy lehetőség, persze jelképesen mondva.

Bármi is van a háttérben, kivédhetetlenül kiállították magukról a szegénységi bizonyítványt. Azt eddig is tudtuk, hogy nem értenek semmihez, a kormány és a minisztériumok a hozzá nem értők gyülekezete, de hogy még a politikai taktikázás is magas legyen nekik, ez eddig nem volt jellemző rájuk.

Miket hordtak össze ezek a szerencsétlen (de az országra nagyon veszélyes), becsapó SZDSZ-esek és önbecsapott MSZP-sek, az is kész röhej.

A mindig slágfertig Lendvai Ildikó szerint „méltatlan” volt ez a parlamenti színjáték. Talán a kékcédulás vagy egyéb csalások szalonképesebbek lettek volna szocialista szemmel nézve. Toller az üvegzsebszakértő, kedves egyszerűséggel balkáninak nevezte a szavazást, mások dicstelennek, a Gömöri-Mészáros vándorcirkusz (egyhelyben ülve) a nyugat-európai parlamenti demokráciákról oktatgatott, fontoskodva és nagyképűsködve persze, de még olyan baloldali szirénhang is akadt, aki-amely-ami Sólyom Lászlót vonta felelősségre, miért vállalta el, miért nem utasította vissza ezt a kutyakomédiát. Ad abszurdum fokozták nevetségességüket azzal, hogy makkal álmodtak.

Ha most azt hiszik, kedves olvasók, hogy kimerült a dilettancia-repertoárjuk, tévedtek. A legfőbb vád: a Fidesz győzni akart!

Ez már nem komikum, nem dilettancia, hanem az elmebaj felső foka. Egy politikai pártot azért korholni, hogy nyerni akar, erre nincs megfelelő minősítés. A sportoló akkor is a győzelem reményében lép pályára, ha abszolút esélytelen. És itt van a kutya elásva. A nemzeti oldal abszolút esélytelennek tűnt az MSZP szemében. Még az SZDSZ nélkül is. Miért? Mert nyilvánvalóan a háttérben megegyeztek bizonyos szavazókkal. És Áder kongeniálisan ezt az átszavazást akadályozta meg, mondjuk ki, nagyon is helyénvaló gyanúsítgatásaival, ami zseniális politikai trükk volt. Elismerem, ettől joggal meg lehet pukkadni, gutaütést lehet kapni. De kit érdekel ez? Végre, végre, végre, a Fidesz úgy viselkedett, mint egy nemzetmentő, győzni akaró párt. Áldja meg az Isten azért, hogy kiprovokálta a „politikai banditizmus”, a „balkáni”, a „dicstelen”, a „méltatlan” jelzőket gyűlölködő, megvert ellenfeleiből. Miközben a balliberálisok kétségbeestek, a magyar népben föléledhetett némi remény a jövőt illetően.

Megrendült az ATV-esemesezők magabiztos gyűlöletkórusa is. De félő, hogy elgondolkodni még nem tudnak. Vigyázz tehát magyar, ne bízd el magad, fogj össze az utolsó emberig! És taktikázz, amennyi belefér.