Közös ünneplés! El tudják-e képzelni azt, hogy július 14-én az éppen aktuális francia köztársasági elnök karéjában náci kollaboránsok vagy azok leszármazottai hozsannázzanak? Szókimondjuk: mifelénk, bizony-bizony, a balliberális hatalomban moszkovita nemzetáruló kollaboránsok ülnek, netán a közvetlen leszármazottaik. És a hóhérok meg a hóhérlányok és -fiúk koszorúzzák az ötvenhatos emlékműveket, a 301-es parcellát, az öszszedrótozott hullák nyughelyét, s hogy félreértés ne essék, még mindig akad egy baloldali parlamenti képviselőnő, aki ötven év múltán is fennen hirdeti, hogy 1956 fasiszta ellenforradalom volt. És büntetlenül. Illetve azzal tiltakozik a jóérzésű, emberséges magyar, hogy nem ünnepel vele együtt.

Éppenséggel július 14-én bukdácsolok a földúlt Baross téren a tömegben, s előttem grasszál egy kisebbségi, durván löködve a járókelőket, s sziszegve szidja a rohadt magyart, egyfolytában azt mondogatva hangosan, hogy kiirtja mindet. Egyértelmű, hogy védett madár, akit az általa gyűlölt náció etet a tenyeréből. Nem kétséges, hogy gonosz politikai erők hergelik őt ellenünk. Akinek az érdeke a nemzet megosztása, egymás ellen uszítása.

Vagy mit szólna ahhoz a közösen ünneplő francia, ha az ő totemállatját, a gall kakast betiltanák? Ha azt követelné egy netán betelepült, hogy heréljék ki az összes gall kakast? Ha múltjáról, történelméről, nagyjairól rosszhiszemű téveszméket terjesztene valaki, ha nemzetgyűlöletében pont a kormánya, kormányzó pártjai járnának az élen? És itt van ez a Szekeres Imre, a veszprémi hóhér jobbkeze, aki most hadügyminiszter. Megtiltja, hogy a kiskatonák a Szent Korona másolata előtt tegyenek esküt. Nem ismerve a Korona-tant, a nemzet egységének jelképét, minden magyar állampolgár szimbólumát.

Ezek a balliberálisok módszeresen üldöznek mindent, ami magyar, ami magyar érték. Elképzelhető-e vajon, hogy a francia kormány tagjai, a francia liberálisok, a francia baloldaliak saját népük, nemzetük ellen hergelnék a frissen bevándoroltakat, a kisebbségeket? Elképzelhető-e az, hogy a vezetőik a francia érdekek ellenében elkótyavetyélnék a nemzeti vagyont, népük kárára lopnának, csalnának, hazudnának? Hogy a politikusaik a francia nép ellen ügyködének? Lehetséges volna-e, hogy külföldön szervezkednének a saját népük ellen, hogy lejáratókampányokat gerjesztenének?

Széchenyi nyomán a XIX. században hirdették meg a magyar nemzeti liberálisok a méltányos honszeretet programját. Kizárva abból mindenirányú gyűlöletet. Deák, Gyulai meg a többiek vezérletével. De az aljas és méltánytalan hongyűlölet ellen, amit ma a liberálisok szítanak, nincs pardon, csak nulla tolerancia.