Csak hánykolódtam az ágyon. Összegyűrtem a lepedőt, égett a szemem, kimászkáltam a konyhába, nyugtatót zabáltam marokszámra. Úristen! Mi lesz velünk! Sötét felhők gyülekeznek a nemzet fö­lött, a kilátástalanság árnyai bolyonganak közöttünk.

A képcsatorna alsó csíkján megjelent a rémhír: az SZDSZ a közvélemény-kutató szerint az egy százalékon van. Lidércálom.

És ekkor jött a mennyből az angyal. A kedves, SZDSZ-arc, a vonzó, grübedlis, bolyhosfej, Horn Gábor és az egyszázalékos csík fölött kijelentette: a szabadelvű párt kormányzásra kész. A Fidesszel is, de csak Orbán nélkül. Mert ő szalonképtelen. Vagyis az egyszázalékos párt hajlandó kormányozni, de vannak föltételei.

Ezt szeretem. Ezt a magabiztos dölyföt. Ami a tehetség jele. Kérem szépen. Belegondoltak abba, mi lenne az országgal az SZDSZ nélkül? Iszonyat. Katasztrófatelep. Pánikgyár. Nézzék csak meg azokat az országokat, ahol nincs SZDSZ, vagy efféle párt a hatalomban. Jaj! Azt ne mondják, hogy azok az országok mind jól prosperálnak! Harács szemlélet ez, kérem tisztelettel, idegen az SZDSZ fennkölt, magasröptű szellemiségétől. Hát hova lennénk a vonzó nősűrítmény, a turulra vadászó Ungár Klára nélkül?

Mi lesz velünk az SZDSZ problémaérzékenysége híján? Ki fókuszál majd olyan iszonyatosan fontos gazdasági, egészségügyi, oktatási kérdésekre, mint a csíkos zászló, a turulmadár, a drogliberalizáció, a magyarság gyalázása elleni gyűlöletbeszéd-törvény, a tizennyolc éves lányok sterilizálása, az abortusz, az eutanázia, vagy fiúk házassága fiúkkal?

Ki fogja nekünk elmagyarázni, hogy a lehető legjobban alakulnak a népesedés mutatói, hiszen nem lesz szükség értéket termelő munkáskézre a jövőben, mert nem lesz kit eltartani a leszármazottainknak, sem nyugdíjas, sem tartós beteg, de még narkós sem él majd sokáig, minek akkor ez a hacacáré? És miért baj, ha növekszik a potenciális analfabéták száma? Olvas, ír, gondolkodik, beszél helyettük is az SZDSZ. Gondoljátok meg emberek! Mennyi rokonszenves arcot adott nekünk az SZDSZ! Esetleges égető hiányukat nem pótolhatja a vonzó Nyakó István, a finom modorú Szabó Zoltán, a mulatságos szakállú pozőr, Mesterházy Attila, a szakadatlanul pulzáló Lendvai Ildikó, hattyú nyakával, a pénzügyi varázsló Zuschlagról és MSZP-s társairól, vagy a vakmerő hadfiról, Szekeres Imréről ne is tegyünk említést.

Tudja-e valaki pótolni az elragadó Pető Ivánt, aki a demokrácia hajnalán rögtön a taxisblokáddal kényszerítette térdre Antallt; a közoktatás fároszait, Fodor Gábort és Magyar Bálintot, a muris Kele-Kóka Jánost, Vitéz László bábszínházából szalajtott elődjével egyetemben. És, te Magasságos! Mi lesz velünk Molnár Lajos szuperintelligens arcéle nélkül, hát hová zsugorodik erotikus kedvünk, szaknyelven libidónk, ha nem látjuk többé Horváth Ágnes dundi szépségét? Gusztos Péterről, a nagy fűbiológus manökenről nem is szólva. És ki emel szót az erdélyi magyarokért, ha nem lesz már Eörsi Mátyás? Aztán, akad-e valaki Demszky helyett, aki metró alá tudja süllyeszteni a fővárost, aki támogatja majd a szocialistákat megkapó magyargyűlöletükben és a szegények megvetésében, ami persze a liberális verseny szellemében törvényszerű, sőt erkölcsös és jogos. És hogy mi az európaiság, azt csak az SZDSZ tudja a szájunkba rágni.

Jó hírem viszont az, hogy hátrahagyják nekünk bülbül szavú íróikat, akik útra kész pánikbőröndjeikkel utazásra készen szarozzák és gyalázzák a magyart, de örökre itt maradnak, mert azt máshol nem művelhetnék, amit minálunk megengedhetnek maguknak.