A görög filozófiában a kérdés-felelet forma fontos szerepet töltött be. Platón majd minden műve a kérdezz-felelek formára épül. Philébosz azt mondja Szokratésznek: Csak kérdezz!

A kérdezés több szerepű, többcélú. A fentebbiek után említendő, hogy annak a kiderítését is szolgálhatja, hogy hülye-e, aki kérdez. A magyar szólásmondás, hogy „Már akkor is hazudik, ha kérdez”, a népi bölcsesség gyöngyszeme. E körbe tartozik a manipulált, szándékosan félrevezető, választ szájbarágó kérdés-típus. Például a Magyar ATV napi kérdése.

A magyar kabaré történetében a Hacsek és Sajó kérdés-felelet játék ma már klasszikus humoreszk-alakzat, a hülye kérdezőt karikírozza és a hülye kérdést leplezi le. Erről jut eszembe a Gyurcsány-kormány esemes kérdező kampánya, amely hat hétig tartott és egy rahedli pénzbe került. Biza, ez koalíciós szinten hajazza a Hacsek és Sajót. Mert biza, a kormány kérdezett. Gyurcsány úr is kérdezett. A népet. Mondhatnánk úgy is, a dolgozó népet. Azt gondolhatná az épeszű ember, hogy lényegbevágóan fontos dolgokról akart tájékozódni a hatalom, hiszen egy miniszterelnök, egy kormány, országos méretű kampányban aligha foglalkozhat piszlicsáré dolgokkal.

Mi lehetett a célja ennek a kormányszintű hacsek-és-sajóskodásnak? Valóban ennyire megbuggyant agyú a magyar állami vezetés, vagy a hülyeség csak póz, látszatával valamit lepleznek? Mondjuk a háttérben történő, a társadalomra vonatkozó súlyos eseményeket? Figyelemelterelés a célja? Azt a látszatot akarja kelteni, hogy a kormányt érdekli a nép véleménye, vagy azt, hogy a kisembernek is van beleszólása az ország dolgaiba? Olyan okos kérdések ezek, amelyek leleplezik a kormány működését.

Jegyezzük meg, hogy ez a kampány eleve „szelektív”. Kizárja azokat a véleménynyilvánításból, akik nem rendelkeznek technikai felszereléssel. Persze Gyurcsányékat a féltékenység is vezérelheti: felsült a Fidesszel szemben, amely pártnak a nemzeti konzultációs akciója visszhangos siker. És főleg értelmes.

Ezzel szemben mit kérdezett Gyurcsány? Csak kettőt ragadjunk ki belőle. 1. Tegyék-e törvényesen lehetővé a harmadik gyermek nemébe történő orvosi beavatkozást? A kérdés felesleges, tehát sajókámkodás, mert a magyar családokban nemhogy a harmadik, de még az első gyermek sem születik meg jószerint. Ennyi erővel azt is megkérdezhették volna: milyen típusú autót tartsanak a hajléktalanok?

A másik falrengetően fontos kérdés, milyen üdítőt és élelmiszert áruljanak az iskolákban? A gyermek egészsége a legfontosabb. Ez azonban nem a büfékben dől el, hanem a magyar kormány által vezérelt és finanszírozott közegészségügyben. És a média által vezérelt tudatnevelésben. Cukrozott színes víz, meg csipsz? Elnézve a zűrös életű (érettségi, kiskastély stb.) oktatási minisztert, azt is megkérdezhették volna, hogy milyen színű drogozott nyalókát áruljanak az iskolai büfék, csapást mérve ezzel az iskola előtt lófráló drogdílerekre. Vagy azt is megkérdezhették volna, hogy összegyűjtsék-e az utcákon szétszórt kániszmergát, s mire hasznosítsák.

A régi, ántidőkben az iskolaigazgató döntötte el, mi történjék a büfékben, s nem a miniszterelnök. Kérdeznek ilyesfélét akkor, amikor a pirospaprika hazájában mérgezett külföldit forgalmaztak, a kiváló magyar méz helyett ócska, cukorból meg hársfateából hamisított álmézet, kiváló magyar gyümölcs helyett ízetlen idegent (te hülye! Nehogy rámfogd, hogy idegengyűlölő vagyok!), jó magyar tej helyett fehérre festett vizet, génmanipulált zöldséget, húst. Amivel nemcsak az iskolásokat, hanem az egész magyar társadalmat mérgezik, nem szólva arról, hogy a mezőgazdaságot, a feldolgozóipart is tönkrevágják.

Ez az SMS-akció persze azt a célt is szolgálhatta, hogy az emberek hadd higgyék, a társadalomnak van beleszólása az ország dolgaiba.

Lényegét tekintve olyan volt ez az SMS-kampány, mint a Rákosi-Kádár-időkben a kabaréban a patyolat téma. Azt lehetett szidni; s ha szidták, abba a hitbe ringathatta magát a jónép, hogy van kritika- és véleményszabadság.