Voltaképpen nem is értem, hogy a rendszerváltoztatás után még mindig miért van szüksége a baloldalnak a magyarellenességre, a nemzeti hagyományok lejáratására, a keresztény- és főleg a katolikusgyűlöletre, ami szervesen kapcsolódik a nemzetidegen mentalitáshoz. Az ember joggal hihette, hogy a szovjet csapatok kivonulása után mind a két gyűlölködő indulat megszűnik, mert okafogyottá válik. Hiszen az egypárti diktatúra idején a megszálló hatalom érdekeit képviselte. Itt maradtak azonban a szovjet elnyomás legalantasabb hazai kiszolgálói, akik rövid ájulatukból magukhoz térve regenerálódtak, s álarcot és álruhát öltve ugyanott folytatják magyar- és vallásellenességüket, ahol 1989-ben abbahagyták. Magyar- és kereszténygyűlölet a két baloldali párt jellemzője. Ugyanazt a frazeológiát alkalmazzák, amit 1917 óta, nacionalizmustól a klerikalizmusig, fasisztázástól a szélsőjobbozásig, mint 1989 előtt. Teszik ezt annak ellenére, hogy a legújabb felmérések szerint a lakosság 80 százaléka, ha nem is feltétlenül gyakorló vallásos, de keresztény identitású és a keresztény értékrend híve, s ha egy részük passzívan és nem öntudatosan, de mégiscsak magyar érzelmű. Van köztük sok baloldali és liberális is.

Ami változott és felerősödött 1989 óta, az a hangvétel és az ordenáréság, a péniszelés felerősödése. A penis, vagina, az ürülék emlegetése egyfelől humorpótló, másfelől a politikai ellenfél lejáratását szolgálja.

Az MSZP és az SZDSZ mint párt, mint politikai szervezet és jelen pillanatban mint kormányzó erő is egyetért a magyar- és kereszténygyűlölet fentebb említett primitív formáival, és eltűri, hogy médiájuk, íróik, publicistáik, művészi holdudvaruk férfi nemiszerv- és anyagcsere-fóbiában szenvedjen, s abban élje ki alantas indulatait. Sőt, erre biztatja is őket. Bármennyire tiltakozik ellene jó ízlésem, kénytelen vagyok néhány példával bizonyítani állításomat. A kiváló Tóth Gy. László a minap kis gyűjteményt tett közzé az „államilag ferde” ösztöndíjazottak szövegeiből. Az elsőbbséget nehéz köztük eldönteni. Spiró György, aki drámáiban is a bűzlő barna végtermék fölkent prófétája, gúnyversikéjében „szarból jött”, „vérszívó” magyarokról cseverész. A mindig gyűlölettől habzó Vágvölgyi B. András pedig kijelenti: „Lófasz lesz itt, nem Európa”. Félő, hogy igaza lesz, ha még sokáig marad hatalmon a baloldali koalíció. De mi szükség ezt így megfogalmazni? Cikke címe sem kutyafüle: „A koalíció kurvája ágyat vet” stílusa árulkodik kiagyalója szellemi szintjéről.

A pénisz minden változatában a balliberális koalíció kitűzőjelvénye lehetne. A valóban tehetséges Arisztokrata Péter ennek a péniszkultusznak vagy rögeszmének az igehirdetője. Így köszöntötte a nagy prózaírót (persze az Élet és Irodalomban) a születése napján: „Mészöly Miklós egy fasz”. De leírta ezt a szót szegény édesapjáról is. Hűséges irodalmi fullajtárja, aki bokájáig sem ér tehetségben (gyöngébbek kedvéért Parti Nagy Lajos), már mást sem tud, csak péniszelni.

A nemiszervezkedés a baloldali esztétika legfőbb normája lett. Nemcsak kabaréban, színdarabban, publicisztikában és nemcsak magyarellenességben, hanem mindenben, ami érték, hagyomány, hit, vallás, meggyőződés, vagyis a kereszténységben a lejáratás eszközeként alkalmazzák. Még a Szent Korona-karikatúrában is. Az ember azt hiheti, baj van a potenciájukkal, hogy ennyire péniszcentrikusak. A kloákában vájkálás, a szarban turkálás pedig lélektanilag definiált nemi aberráció, ami nem politikai, hanem elmekórtani eset.

Nem és nem értem, hogy miért szükséges Magyarországon gusztustalanul magyarellenesnek, kereszténygyűlölőnek és Trianon-pártinak lenni?