Mi az oka a neoliberálisok immunhiányának e betegség ellenében? A velük született, végtelenségig fölfokozott önteltség, náci szagú fölsőbbrendűségük vélelme. Nos, az elmúlt két évtizedben bebizonyosodott, hogy e tudat délibábos hiedelem, lelepleződött az önmagukról terjesztett téveszme, kudarcról kudarcra bukdácsolnak ma is, s hisztérikus dühüket antifasiszta árnyékbokszolásban és magyarellenességben vezetik le.

Ez a kóros sértődöttség a megroggyant politikai elitben burjánzik, de szétszóródik a különféle holdudvarokban (irodalom, tudomány, művészet, média stb.), sőt leszivárog az „alantasabb” rétegekbe is.

A sértődöttség negatív hozama az erkölcsi romlás, a hazudozás, tényhamisítás, közösségellenes sunyiság, politikai tisztességtelenség. A halloween-kobakú Debreczeni József például sértődötten cikázik párttól pártig, mint a kengyelfutó gyalogkakukk. Az MDF-es Antalltól a fideszes Orbánhoz, megdicshimnuszozza, odaloccsan Gyurcsányhoz, legyalázza Orbánt, magasztalja Gyurcsányt. A sértődöttek tábora több felől hizlalódik.

Ángyán József, Haloda Attila, Kónya Péter, Majtényi László és még sorolhatnám azokat, akikben a sértettség rágcsál. Exállamtitkár, exkutyafüle, exíró, exművész, extudós úgy véli, méltatlanul bánt vele a hatalom, a társadalom, a nemzet. Uccu neki tehát, szertehabozzák a világot gyűlölet rágalmaikkal. Itthon és külföldön aljasul hamis képet terjesztve hazájukról. Akadnak köztük tehetségesek is, például Krasznahorkai László író vagy Fischer Iván karmester. Szörényi Levente is megsértődött valamiért, de ő legalább nem vált nemzetgyalázóvá. Csak rossz társaságba keveredett, amitől besározódott kissé.

A különös az, hogy a hiszterikusan sértődöttek mindent megkapnak a hazától, amit megkaphattak – mások hátrányára is –, és mégis apprehendálnak. Mert őségüknek semmi sem elég. (Fölsőbbrendűségi komplexum.)

Schiff András nem tudja elviselni, hogy a csöpp országhoz mérten rendkívül sok a tehetséges zongorista, van vagy tíz olyan vagy jobb, mint ő. Külföldre szaladt, rágalomáriázik, ám a Bartók rádió mégis őt sugározza rendszeresen, mintha mi sem történt volna. De például a tőle jobb, ámde nemzeti elkötelezettségű Hegedűs Endre zongoraművészt még soha nem hallottam a Bartókban. És mégsem futott világgá.

Kertész Ákos attól sértődhetett meg, hogy egy másik Kertész kapott Nobel-díjat. De miért a magyar népre, a magyar hazára haragudott meg, és miért nem a Nobel-díj-bizottságra? Hiszen ő is mindent megkapott itthon, még a „Hazám- díjat” is! Gyurkovicstól Szakonyiig, Lázár Ervintől Végh Antalig, Hernádi Gyulától szerénytelen személyemig szerettük, becsültük, megjelentettük.

Mi a fészkes fenének gyűlölködött a löttyenetagyú amerikai magyar stüszi zsurnalista szennylapjában? Rasszistázva! A főbaj azonban a politikus ellenzék fortyogó sértődöttsége. Gyurcsánytól Mesterházyig. Miközben egymásra is sértődöznek, kivégzik nemcsak önmaguk pártjait, hanem ami még nagyobb baj, a többpárti parlamenti rendszert is.

De azért jobb lesz vigyázni! Óva intem ezért a nemzeti pártokat, akárcsak Cicero és Titus Livius emlékezete szerint a rómaiak: Hannibal a kapuk előtt!

Szalay Károly