A bedolgozók közt volt egy filozófina. Mestere az a Lukács György, akinek a legmaradandóbb filozófiai axiómája: hogy „Tito láncos kutya”, a szovjet megszállók bölcseleti útmutatása szerint. Valamint egy zavart agyú gyűlölet-performanszié, egy elborult lelkű, búbánat filmes és egy sértődöttségében idiótán vihogó pajáca.

Mit lehet várni az efféléktől? A tudatlan skandináv tévé nemcsak a magyar nemzeti ünnepbe rondított bele, hanem megidézte a spanyolországi tömeggyilkos, a „barcelonai hóhér” szellemét is, aki 1956. október 23-án aképpen gyalázta a magyar szabadságharcosokat, ahogyan ezt most a film tette a mai magyarokkal. Azzal a különbséggel, hogy Gerő igényes volt stilisztikailag. Hellerék agyoncsépelt laposkodása helyett azt mondta a szabadságharcosokra, hogy „kútmérgező nacionalisták.” És mindmáig ezt a nótát fújja, elnyaggatott, közhelyszerű viceházmester-modorban a mai magyar balliberális ellenzék, nevezetesen a svéd „kulturális műsorban” sugárzott filmecs magyar nyögdencei is.

A dokumentumfilm-hamisítás magyar baloldali specialitás. Kezdte vala művelni Bánó András tévés személyiség. 1993-ban sunyin megvágta a Göncz Árpád kifütyüléséről készült híradót, amelyről azonban a Sony cég szaklaboratóriuma kimutatta: egyértelmű hamisítás.

Ezt a nemes baloldali szellemiséget folytatta a pösseteg bajai filmtrükkentyű. És most Lundström bajázott. Mert félkatonai szervezetek masírozását úgy tálalta, mint mindennapos aktualitást, holott azokat sok évvel ezelőtt szervezetestül betiltották. És csak a mai, kétharmados többség elfogult ellenfeleit szólaltatta meg. Félretájékoztatott. Azaz hazudott.

Bánó! Istenem. Az ATV-ben sugárzott A Tét című diskurancában megkísérelte Heller Ágnest fehérre mosdatni. Amit az nehezített meg, hogy az okos hölgy még mindig nem vette észre, fröcsögő szövegével nemcsak magát, hanem az általa képviselni akart eszméket is az ellenszenv mérgébe mártja.

Bánó embercséi között a legszínesebb egyéniség, Ungvári Tamás, aki mindenbe belekanálkodik, most úgy viselkedett mintha a Borsszemjankó nevű vicclap „átkozárjának” lenne a figurája. „Dicsérjen meg tégedet oz professzor Ongvári!” Mondaná átokként Reb Cziczesbeiser, mert beismerte emberünk, hogy Hellernek nem volt igaza. Mivel imigyen védelmezte: a világhírű akadémikus azt mondhat amit akar, mert a „gondolat szabadságának nincs határa”. Ominózus védelem ez, mert ha a gondolat szabadsága határtalan, nem kifogásolhatja Ungvári a félkatonai szervezetek trappolását és a parlamenti képviselő „listázását” sem, hiszen az is belefér a „korlátlan gondolat-szabadságba”.

Én biza szigorúbb vagyok szólásszabadság ügyben. Nem fogadom el a vélemény-, a szólás-, a gondolatszabadság korlátlanságát, ha azzal másik embert sértenek, fenyegetnek, megaláznak, rémületbe ejtenek. A katolicizmus bűnnek tartja még a gondolatban való vétkezést is. Heller szerint hiánycikk nálunk a sajtó- meg a szólásszabadság. Amit önmaga cáfol szabadon kinyilvánított rosszhiszemű állításaival.

Szólás-szabadon kijelentem: nem értek egyet azzal, hogy hivatalos kormányalkalmazottak nehezményezték a filmet Svédországban, mert civil rágalmazásra civileknek kell válaszolniok. A Művészeti-, a Tudományos Akadémia, az Írószövetségek tagjainak, netán Pityi Palkónak, de semmiképp sem hivatalos személyeknek.

Szalay Károly