1939 óta hiába várom, hogy a politikus undormányok végre eltűnjenek az életemből. Kezdem Hitlerrel. Szálasi egy villanat: kibírhatatlan. Egy perc reménység: jön jobb. Sztálin, Rákosi, Gerő, Farkas, Piros, Rajk. Két hét szünet és fölpurcsantotta magát Kádár, Münnich, Marosán, Biszku, Apró, Komócsin. Tetézve a bajt, megszületett a televízió. Csipetnyi reményszünet, de hamar visszatért a múlt. Pető, Bauer, Kis János ősei belengtek a képbe, méltó párjukként Eörsi Mátyás, Magyar Bálint és Fodor Gábor. Megint volt egy piciny szünet. Majd jött Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai, Molnár, Csillag és állandó jelleggel a neoliberálisok, akik ráerőltetve katasztrofális piacpolitikájukat szövetségesükre, a farok a kutyára, nemcsak az ország gazdaságát, hanem pártjukat, az SZDSZ-t is megsemmisítették. Hihetetlen érzékkel találta meg a balliberális gyűldenc azokat a fájó pontokat, amelyekre érzékenyen vinnyantott a nép java. Holdudvaruk: akadémikusok, egyetemi tanárok, Krauszok és társaik, művészek, írók gyűlöletpolitikájukkal életre galvanizálták a már kihalófélben hunnyadozó szélsőséges jobboldali figurancokat. Mert a gyakorlati politikában akció-reakció elv működik! De ez a mai magyar balliberális gyülevenchad oly agyaprüttyent, hogy semmit sem ért abból, ami a magyar kultúra, múlt és jelen. A fölsőoktatásban a fiatalokat pökhendi provokációkkal átgerjesztették a jobboldalra. Friss fölmérések szerint a 15-35 év közöttiek túlnyomó többsége még a Jobbikot is puha, kozmopolita nemzet-áruloncnak tartja, György Péterék mérhetetlen ostobasága által pukkadoztatva. (Lásd: Állatkert Kolozsvárott. Képzelt Erdély című téveszmegyűjteményét.) És a szétvert SZDSZ darabjaira hullva is tercel nekik, az MSZP össze-vissza kapkod, a DK a határokon túlra szorított és gyilkolászott magyarok ellen agitál, még ma is! Ami már nem is hazafiatlanság, hanem elképesztő korlátoltság. És a hihetetlenül öntelt, pöffeteg, „egyetemi” tanár (?) helyeselte Trianont az ATV-ben!

Annyi hibát, baklövést és politikai harakirit követett el a Gyurcsány-féle katyvasz, hogy megsemmisítő vereséget szenvedett 2010-ben. Megint nagy föllélegzés: no, ezeket sem látjuk többet a tévékben és az újságokban. És mit tesz az ördög, mit nem? Egy éve nem szól másról minden média, mint arról, hogy Gyurcsány, Bajnai, Mesterházy, Kuncze, Fodor. Marakodnak a még nem létező koncon. Megesküdve az élő Istenre együtt ugyanitt soha többet, egymást lefossantyúzva. Ám most zokogva a boldogságtól egymás letojt nyakába borulnak.

Kettős őrület. Az egyik: a nemzeti, konzervatív vagy mit tudom én milyen média reggeltől estélig róluk csápol, vagyis ingyen és bérmentve népszerűsíti őket. Egy átlagos nemzeti-konzervatív napilapban minden oldalon minimum egy csoportkép van róluk, a tévéket nem is említve.

A másik, legfőbb őrület az, hogy ennek a szétvert, önherélt, liberális és baloldali politikai csoportosulásnak négy esztendő kevés volt ahhoz, hogy új arcokkal jelentkezve, megújuljon. Maradt a már említettek mellett a szörnyedvény Ungár Klára, Gurmai Zita és Vadai Ágnes. A sokkal jobb Lendvai eltűnt. Puszta tévémegjelenésükkel is szaporítják a senki számára sem kívánatos legszélsőbb jobbot. De a főbaj: elképesztő tehetségtelenségük. Ha ők maguk megújulni nem tudtak, mit újítanak majd az országon? Ilyen agyatrotty, társadalomra kártékony, mihaszna, de veszedelmes politikai erő hatalmon először és utoljára 1944-ben volt a megszállt Magyarországon. Az is Hitler katonai támogatásával. Ezeknek legföljebb a tévé bűnügyi rovatában szabadna szerepelniük maximum egyszer, kitakart szemekkel, s nem mint „leendő kormányhatalomnak” örökösen.