Gondolják meg: a kalandozások korának Augsburgja, Lech mezeje, a tatárjárás Mohi pusztája, az 1541-es Buda eleste, az ország százötven éves három részre szakadása, a nagymajtényi, majd a világosi fegyverletétel, a Haynau- és Bach-korszak után mindig nemzeti fölvirágzás, megerősödés következett, vesztes csaták után győztes békék; még Trianon reménytelen helyzete után is a Horthy-féle diadalmas talpra állás. Hasonlóképpen a francia történelem is a katonai vereségek és a győztes föltámadások sorozata: De Gaulle még a veszedelmes népfogyatkozást is ellenkezőjébe fordította.

Azt azonban tudnunk kell, hogy a kalandozások korát okos, erős, korszerű államalapítás követte, a tatárok kipucoltak, a törököt kivertük, a szatmári békét megnyertük, Haynaut Bécs száműzte, a Bach-korszakot mi bekkeltük ki, s olyan ötvenéves fölvirágzást teremtettünk, ami páratlan a maga nemében. Károlyi Mihály nemzetárulása, a trianoni nemzetcsonkítás dacára hihetetlen talpra állás következett. Mert a pesszimizmus sohasem volt mindent átható bénító méreg országunkban, a menetrendszerűen óbégatók ellenére mindig a tettre kész erő diadalmaskodott.

Most meg mi van? Augusztus 20-án az ezeréves keresztény államalapítást, a legnagyobb magyart, Szent Istvánt, az 1989-es példátlan jelentőségű határnyitást és a kommunista megszállás végét, a szocialista rendszer bukását ünnepelhettük.

De micsoda ünneplés az, ahol a bukottak pereputtya regnál. Mintha Szulejmán, Karaffa, Haynau, Bach söpredéke ünnepelné a magyart. Holott amiatt is őrjönghetnénk a boldogságtól, hogy a szemünk láttára bukott meg a magyar történelem legszörnyűbb konglomerátuma: a liberális lélekgyilkosok, tudatrombolók, a defetisták és magyargyűlölők szövetsége, s vele együtt a gyászlakájok pártja, az MSZP is. És a szoclibek összes gennyes szennyese napvilágra kerül.

És a frenetikus örömünnep helyett mi van? A rádióban olyan gyászzene szomorít, amidőn fölsorolják augusztus 20. hazai és nemzetközi jelentőségét, hogy sírni lett volna kedvem, s a kétségtelenül kiváló ellenzéki politikus kijelenti: a magyar nép örök vesztes! Épp akkor, amikor katolikus főpap Mindszenty óta olyan okosan, karizmatikusan, a nemzet mellett kiállva nem nyilatkozott meg, mint Erdő Péter, amikor a köztársasági elnök pályája történelmi csúcsára érkezik. És igaz, rettenetes áldozatok árán, de a magyar nép a megváltás küszöbére jutott napjainkban, egymás után bukkannak föl ígéretes ellenzéki vezetők, a jövő kovácsai a civil mozgalmakkal együtt, amikor végre szókimondóan kezdik megfogalmazni a tényeket, a szocialista–liberális bűnszövetkezet szörnyűségeit, amikor a nemzet végre kezd föltápászkodni kommunista–liberális tetszhalálából, akkor örülni sem tudunk.

Nem elég a kufárok elűzése a magyarság templomából, nem elég a gazdaság talpra állítása, az erkölcs törvénnyé emelése, a jó szándékú, de ostoba magyart is meg kell rendszabályozni a nemzet érdekében.

Szalay Károly