Különösen ordító ez a béna, önkéntes pusztulásvállalás, amikor a média orrba-szájba közvetíti a szörnyűséges statisztikákat, s egyre leplezetlenebbül a posztkommunista-dogmatikus liberális szövetség hét esztendeje elkövetett rémségeit. Irtózatos adat, hogy a gyermekek hét százaléka úgy éhezik, mint a legsötétebb Afrika szerencsétlen csontkollekciói. Százezer gyermek több mint alultáplált, a fölső tízezer kivételével csúszik lefelé a társadalom minden rétege, a televíziók megrázó képekben tárják elénk a nyomort, tatárjárás kori körülményeket cigány és nem cigány környezetből. Nő a munkanélküliség, csökken a termelékenység, halálra ítélten vergődik a mezőgazdaság, a privatizációval kiszolgáltatott élelmiszeripar, s ez a posztkommunista maffiakupola most az édesvíz, az anyaföld, az energia teljes elkótyavetyélésére készül. Az öregek, a nyugdíjasok a kilátástalan közeljövőtől retteghetnek, napról napra nyomorodnak el, egyértelműen a hatalmon lévők ostobasága és rabló viselkedése miatt.

Most a közegészségügy, a közbiztonság, a közoktatás tönkretételéről és a rohamosan növekvő munkanélküliségről, a baloldali média, az áruló írástudók mérhetetlen aljasságáról nem is szólva. A jelenlegi állapotok gyönge ismeretében is mérhetetlenül soknak látszik a 10, 20, 26, 36 százalék a szavazatokban. De ami még ennél is riasztóbb, a nemzeti oldal, a konzervatív emberek vaksága. Örülnek annak, hogy „csak” 36 százalék szavazott a munkáskerületben a posztkommunistákra.

Mi az, hogy „csak”? Másfelől még mindig nem fogták föl és nem szajkózzák reggeltől estig, hogy a liberális párt a magyar történelem legszörnyűbb és legkártékonyabb konglomerátuma, rosszabb és kártékonyabb talán a nyilas pártoknál is.

A nemzeti oldal egy szelete ahelyett, hogy a lényegi, húsba vágó kérdésekre összpontosítana, ostoba, liberális kommunista történelmi hazugságokat terjeszt még ma is. Ami önmagában nem lenne baj, ha nem hatna károsan a mai ember tudatára, nem gerjesztené a patópálizmust, vagyis a kilátástalan beletörődést. Keservesen röhögök azon, hogy magukat okosnak tartó történészek még mindig a „Habsburgokat” rágcsálják, őrült történelmi tévhiteket terjesztenek, például arról, hogy 1526 és 1920 között nem volt magyar államiság, azaz Magyarország nem is létezett.

Ki kell mondanom: a nemzeti oldal nem kis része úgy értelmezte a rendszerváltozást, hogy a sajtó- és a szólásszabadság egyenlő a hülyeséghez való joggal, ami mérhetetlenül károsan hat jelenünkre és jövőnkre. Nem veszi észre és nem mondja ki hathatósan, leleplező erővel, hogy szociális–liberális maffia észveszejtő „aktuális” téveszméket dob be a köztudatba azért, hogy eltitkolja a valódi gondokat. És szörnyű, hogy a mi oldalunk nem utasítja el a legdurvábban ezeket a hazugságokat.

A minap tőlem is szokatlan gorombasággal barmoztam le néhány tisztességben megőszült elvbarátomat, máskülönben jó magyarokat, mert azon fanyalogtak, hogy a Fidesz sem tud tenni semmit, Orbán is tehetetlen. Ezek a szerencsétlen hazafiak nem tudják, hogy szóról szóra ugyanazt szajkózzák, amit Bolgár, Avar, Mészáros böförészik az ATV-ben minden hétfőn este.

Szalay Károly