Szanyi írásában több baloldali szellemi műhely eredményét szintetizálta. Tevékenysége azokat erősíti, akik régóta vallják: Magyarországon nincs baloldali alternatíva. De nézzük meg közelebbről, mit üzen nekünk, tarka magyaroknak az MSZP Fenntartható Fejlődés Munkacsoportja, amelynek Szanyi Tibor az egyik vezetője. Elöljáróban szögezzük le, hogy a posztkommunista országok polgárainak egy jelentős része joggal fél mindentől, ami baloldali és ami megújuló, hiszen e térség még ma is magán viseli egy sikertelen és tragikus kísérlet nyomait. Sokan emlékeznek még a kommunizmus előszobájában, a szocializmusban eltöltött hosszú évtizedekre.

Akkor a kommunizmus kísértete járta be a világot, ma „Egy szellem száll el a világból, s egy új szellem kér helyett magának. Az egyéni utak járhatatlanok, csak a közösség cselekedhet. A helycsere rettenetes rombolással jár. Először a düledező öreg szerkezet romjait fogjuk eltakarítani.”

Ijesztő, ám kétségkívül forradalmi kezdés, de a kollektivizmus középpontba állításával a szocialista eszmékhez való ragaszkodás eléggé nyilvánvaló. Ezt sugallja Szanyi történelemszemlélete is: „A magyar társadalom e kevés emelkedett pillanatot leszámítva egyben a kizsákmányolás története is. Az újkor óta főként a baloldal volt a pislákoló remény, az izzó parázs, a fénylő láng (sajnos, néha pusztító tűz is), mely az emberekben a közös boldogulás reményét, a közösség élményét fenntartotta.”

Izzó parázs, fénylő láng? Miről fantáziálnak itt egyesek? Ott akarják folytatni, ahol 1989-ben abbahagyták? Aki húsz évvel a kommunizmus bukása után ilyen sorok leírására képes, az vagy idióta, vagy gazember. Vagy mindkettő. A baloldali gondolatok fényében jövőnk ismét kiszámíthatatlan, és egyre félelmetesebb. Mert vajon mit jelent a következő mondat: „A személyes fogyasztás elsőségét a közösségi fogyasztás veszi át.”

Már megint a közösségre hivatkoznak. Mi lesz itt? Észak-Korea? A baloldal kedves népbarát vezetői a közösségi fogyasztás biztosítása mellett szabályozzák majd az egyéni fogyasztást? Nem volt már ehhez hasonló? Ukrajnában a harmincas évek elején hétmillió ember halt szörnyű éhhalált hasonló – utópista – gondolatok megvalósítása miatt. Igazságosság? Egyenlőség? A nagy társadalomátalakító kísérleteknek mindig tömeggyilkosság a végük. Hányszor hallottuk már, hogy „A baloldal a nyílt és átlátható demokráciát kívánja megteremteni.”

És hogy hogyan? „Az állam emelkedjen a garantőr szerepébe!” Ezek szerint az állam átláthatóvá tétele az állam feladata lenne… Reméljük, e nemes gondolat kivitelezését sikerül megoldani, és nem járunk majd úgy, mint az egyszeri ember, aki kecskére bízta a káposztát. Szerzőnk rendkívül innovatív: „Az egyén, az egyes ember kitettségét a közösség képességeivel fogjuk ellensúlyozni.” Ez világos, tiszta beszéd. A kitettséget ellensúlyozni kell.

Nem lehet könnyű napjainkban megújuló baloldalinak lenni, de mint látjuk, mégsem lehetetlen. „Évszázadokon át a tőke tulajdonította el és élte fel a természeti erőforrásokat – szinte kihúzta a társadalmak lába alól a talajt. Programszerűen előnyben kell részesíteni a termőföld közösségi tulajdonát…”

Ismét egy forradalmi, humanista gondolat: a „talajtalan” társadalom problémája már Marxot is sokat foglalkoztatta. Programszerűen ő is az állami, kollektív tulajdonban látta a megoldást, elvégre a haladó baloldaliak szerint a magántulajdon lopás. Megnyugtató, hogy a pályafutását a kommunista MSZMP-ben kezdő Szanyi Tibor nem felejtette el a világmegváltó marxista-leninista tanokat.

Nyilván a dialektikus materializmus inspirálta a következő gondolatmenetet: „Korlátunk a természet teherviselő képessége. Szűkösségünk az energia és az anyag. Kozmikus erőforrásunk is van, amely nincs kitéve földi viszonyainknak. Ez a Nap és a Hold.” Valljuk be: sekélyes korunkban ritkán találkozunk ennyire eredeti gondolattal.

De haladjunk tovább: „Magyarország, de Európa ereje is a gondolati különbségek kultúrájában rejlik. […] Baj, tragédia mindig akkor adódott, ha az egyik gondolat a másikra támadt.” Ezek szerint a béke megőrzésének feltétele a gondolatok hatástalanítása. Meg kell akadályozni, hogy a különböző gondolatok egymásra támadjanak. Ez valószínűleg annyira mély értelmű megállapítás, hogy ennek belátására egy átlagos műveltségű magyar polgár, a veleszületett kirekesztő hajlama, rasszizmusa és antiszemitizmusa miatt sosem lesz képes.

Nem baj, veszíteni is tudni kell. Nem kell mindent megérteni, már csak azért sem, mert van remény. Íme: „Alkossunk fenntartható, azaz »zöld« alkotmányt! Ha ez menni fog, át fogjuk gondolni a közösségi finanszírozási szerkezeteinket…” A világ sorsának megváltoztatása tehát csak akarat kérdése. Boldogulásunk záloga a „zöld” alkotmány!

A minden kudarcot túlélő forradalmi elszántság most új arculatot öltött. „Az »emberi tőke-innováció-energia« fogalmakból felépülő új szentháromság közepén az innováció áll.” Végre egy pontos, vitathatatlan megállapítás: az innováció tényleg középen áll. Az már egy másik kérdés, hogy mi az értelme mindennek?

De Szanyi Tibor tettre kész. Népéért, nemzetéért búslakodó volt kommunistaként kérdezi: vajon a baloldal „Képes-e munkába lendíteni az ország minden polgárát? A bölcsődétől kezdve az aggok házáig, nőket és férfiakat egyaránt. Engedi-e elkallódni a fogyatékkal élők alkotó energiáit? Hajlandó-e szabadságként (jobb esetben adottságként) értelmezni a semmittevést? »A lustaság az ördög kispárnája « – szól a flamand bölcselet, s bizony az ördög sokat pihen a Kárpát-medencében. Ennek vessünk véget!” De jó lenne!

Előtte azért megkérdeznénk, hogy a csecsemőknek és az aggoknak mi lenne a feladatuk a nagy munkába lendítésben? Azzal viszont egyetértünk, hogy „A párbeszédhez két oldal szükségeltetik.” Azt sem kifogásolhatjuk, hogy „A baloldal értékeihez hívjuk az ország minden polgárát, főként a fiatalokat. Egyenlőség, demokrácia, emberi (kiemelten női) méltóság, szolidaritás, szabadság, tolerancia, törvényesség és igazságosság – minden lépésünknek ki kell elégíteni ezen kívánalmakat! Mi ilyen reformokra hívjuk az embereket.”

Akiknek ennyi elég, azok hadd menjenek tovább az újraaszfaltozott lenini úton… Talán nem főbenjáró bűn, ha a társadalom egy jelentős része megmarad a nemzet, család, rend, tradíció hívószavaknál, és beismeri, hogy egyre nehezebben boldogul a posztkommunista stílusbravúrokkal: „A baloldali politika ezután is legyen tudásorientált, s ne csak az élethosszi tanulást hirdesse. Kívánja meg minden polgárától a rendszeres továbbépülést, a szellemi tartalékképzést.” Itt már jelentős nyelvújítási kísérletekkel is találkozunk. Új gondolatok, megújuló nyelv, újbeszél…

Gazdaságpolitikai útravalót is kapunk: „A vállalkozási jövedelemadó akár fele innovációval kiváltható legyen. A közösségi jövedelmek felét helyezzük tartalékba, amely egyötödét forgassuk vissza az emberi tőke növelésébe. Ez legyen a tervezés alapja.” Ha jól belegondolunk – miért ne? Bár valószínűleg szerencsésebb lenne a baloldaliak által javasolt egyötödöd felét, azaz ötven százalékát az emberi energia feltöltésére fordítani, mert így az egész rendszer koherensebb és strukturáltabb lenne, ami nagyban javítaná „élethosszi” esélyeinket… Vagy nem? Aki ezt az egészet nem érti, ne magát okolja.

A nemzeti konszenzuskeresés jegyében megfogalmazott záró gondolattal búcsúzunk: „Készítsünk éves nemzeti jelentéseket […] Jelentést a magyar nemzetről, amelynek összetartó ereje a nyelv és a lélek, anyaga az együtt megcselekedett múlt és jelen.” A szövegösszefüggés ismeretében a „jelentés” inkább „feljelentésnek” tűnik, de ne akadjunk fel ezen. (Szolgálati közlemény az olvasónak: közös megpróbáltatásaink véget értek.)

Itt tart ma a baloldal. Isten, áldd meg a magyart.

Tóth Gy. László